A francia elnökválasztás első fordulója papírforma szerint alakult. A közvélemény-kutatók is megnyugodhattak, hosszú idő után végre sikerült jól megtippelniük egy választás kimenetelét. A két nagy párt – a Republikánusok és a Szocialista Párt – jelöltjei leszerepeltek, a második helyen a radikális Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen végzett, a befutó pedig – kétszázalékos előnnyel – a magát anti-establishmentes jelöltként pozicionáló Emmanuel Macron lett.
A kampányban Macron sikeresen hitette el a választókkal, hogy a szocialista François Hollande-hoz képest ő testesíti meg a változást – pedig a valóság az, hogy mindkettő tipikus establishmentpolitikus. Hasonlóan Hollande-hoz, Macron is a francia politikai elit hivatalos iskolájában, a strasbourgi Nemzeti Közigazgatási Egyetemen (ENA) végzett. Kezdetben befektetési bankárként dolgozott, majd Hollande elnök gazdasági és pénzügyi tanácsadója, illetve gazdasági minisztere lett. Emmanuel Macron a föderális Európai Unió elkötelezett híve, támogatja a bevándorlást, gazdaságpolitikájában pedig a liberális irányvonalat követi – vagyis megszorítás- és piacpárti.
Első fordulós győzelme után a befektetési piacok megnyugodhattak, hiszen a fülüknek kedves ígéreteket hangoztató Macron főnyeremény a számukra – főleg a radikális Le Pen ellenében.
De nem korai még ez a nyugalom?
Egyrészt az elnökválasztás második fordulója még nem teljesen lefutott, habár valóban nagyon valószínű, hogy Macron lesz Franciaország következő elnöke. Másrészt államfőként nem lesz könnyű helyzetben. A francia nemzetgyűlésben jelenleg egyetlen hozzá lojális képviselő sem ül. Egy parlamenti támogatás nélküli elnök mozgástere pedig rendkívül szűk. Azt is mondhatnánk, hogy Macron elnöki ciklusát béna kacsaként kezdi. Júniusban ugyan nemzetgyűlési választások lesznek Franciaországban, de kérdés, hogy az első forduló nyertesének pártja – amely még egyetlen választáson sem mérette meg magát – milyen eredményt tud elérni. Macron 2016 áprilisában alapította saját választási mozgalmát, amellyel magára vonta mind a Szocialista Párt, mind Hollande elnök neheztelését. Az En Marche!, ha be is jut a nemzetgyűlésbe, borítékolható, hogy törpe kisebbség lesz.
Kohabitációra pedig a legkevésbé sincs szüksége jelenleg Franciaországnak. Pláne nem egy olyanra, amelyben az elnök mögött érdemben nem áll párt, így még kiszolgáltatottabb, mint ha egyszerűen csak nem egyezne pártállása a parlamenti többségével. Egy ilyen társbérlet az álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér.
Jobb esetben Franciaország folytatja az eddigi csendes vegetálást, rosszabb esetben pedig politikai káosz következik.
