Az elképesztő, 5,1 százalékos gyarapodás apropóján tényleg csak ülünk, mint a moziban, s minden jog adott a büszkeségre, tekintettel arra, hogy mindenki – banki elemzők, kutatók és a témával foglalkozó közgazdászok is – nehézkesebb tempót jósolt erre a periódusra. Miután a pörgés komponenseivel foglalkozó cikkünket néhány oldallal hátrébb megtalálják, nézzük, hogy mit hozhat a jövő. Exportorientált gazdaságként aligha hihetjük, hogy előbb-utóbb ne „gyűrűzne” be hozzánk a német, az olasz problémahalmaz hatása, a brexit vagy éppen az amerikai–kínai kereskedelmi háború. Természetesen nekünk a legfájóbb a német megtorpanás, hiszen egyharmadnyi kivitelünk és behozatalunk Európa legnagyobb gazdaságához kötődik. Egyébiránt az eurózóna „lajhasága” is negatív effekt az összképre, vagyis kezd úgy tűnni, hogy a sokat emlegetett krach – válságról még ne beszéljünk – itt van a szemünk előtt.
Helyes, hogy a kormány gazdaságvédelmi, piaci értelemben inkább versenyképességi csomaggal várja a farkast, sőt, Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédében második, harmadik akcióterv lehetőségét is előrevetítette.
Mindez alapjául szolgálhat a belső erőforrások kihasználásához – mindenekelőtt beruházási fronton –, hogy a magyar felzárkózás tartsa a jó ütemet.
Nyugalom, egyelőre csak a nagy európai gazdaságok esetén van szó zsugorodásról, amelyet azonban technikai recesszió követhet.
Az idén nem kell különösebben aggódnunk: mind a kormány, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank hivatalos prognózisánál magasabb éves növekedési számot vár a piac. Vagyis a kincstári optimizmus éppen a túloldalról jön.
Vitathatatlan: a következő egy év legfontosabb kérdése az lesz, meddig tarthat ki a magyar gazdaság ellenálló-képessége az eurózóna/Nyugat-Európa erőteljesebb fékeződése mellett. Miután az elmúlt napokban már felbukkant egy-két kedvezőtlen szám az érintett ágazatok területéről – elsősorban az ipari, külkereskedelmi adatokra gondolhatunk –, ezért szárazon kell tartanunk a puskaport.
Ezt hívják úgy: költségvetési tartalék.