Régi, „szép” hagyomány ez, még akkor is, ha az Orbán-kormányok sajátossága éppenséggel a pénzügyi fegyelem. Lapozzunk csak vissza: így volt ez 2002-ben, valamint 2014-ben is – mikor is nem választási büdzsék készültek. S ha emlékezetünk nem csal, a polgári kabinet idején kerültünk ki abból az uniós eljárásból is, amelyet a túlzottan nagy államháztartási hiány miatt indított ellenünk Brüsszel – az MSZP–SZDSZ-kormányok áldásos ténykedése következtében ültünk a szégyenpadon kilenc évig.
Ne tagadjuk, az évtizedes tradíciók apropóján most, 2018 elején is arra gondolunk, hogy milyen népjóléti intézkedések jönnek áprilisig, mivel is „kedveskedik” majd a kormány. Mit hoz a postás a voksolás előtti hetekben?
Persze hozzáértők már 2017-re is azt jósolták, hogy a korábbihoz képest nagyobb államháztartási deficit a „18-as” választást megalapozó kormányzati fogás. Ezzel szemben bőven az uniós kulcsszint alatt marad a „fő szám”, és stabilitás uralja a pénzügyeinket.
De ördögtől való-e a lazítás? „Épeszű” keretek között aligha.
Egyfelől Magyarországon azért van szükség költségvetési élénkítésre, mert a helyzet történelmileg úgy alakult, hogy a szocialista évtizedeket követően tőke- és technológiaszegény gazdasággá váltunk. Önmaguktól pedig a hazai kis- és közepes vállalkozások nem tudnak „tőkésedni”, olcsó pénzhez jutni, másfelől a háztartások sem dúskálnak a javakban. Az állami intézkedések persze nem csupán róluk szólnak, hanem a magyar gazdaság szereplőinek a helyzetbe hozásáról. Most van ugyanis kegyelmi állapot: a világgazdaság jól teljesít, pénzbőség van, s ki kell használni az EU-s költségvetési ciklus pénzlehívási opcióját is.
A lazításhoz természetesen „belső” hátszél is kell: a magyar gazdasági növekedés immár széles alapon nyugszik, szinte minden jelentős ágazat belehúzott, és a háztartások fogyasztásának a lendülete mutatja, hogy a „kisember” szintén kezdi érezni a dinamikát – mindenekelőtt a bérek emelkedése kapcsán. Közben a Magyar Nemzeti Bank is bevetette teljes arzenálját az alacsony kamattal, a Növekedési hitelprogrammal és az önfinanszírozással.
Akárhogyan is, a gazdaságpolitikai dilemmát most olyan tételek okozzák – a bővülés tartós fenntartása, a munkaerőhiány, a versenyképesség javítása –, amelyekkel bárki cserélne.
Egy szó, mint száz: az országgyűlési választások ellenére szó sincs itt a hiány felfutásáról, az államadósság újbóli elszaladásáról vagy éppen a forint bedőléséről. Mikroszinten pedig a segélyek kifizetésének a felturbózását sem tervezik, csakúgy, mint a gulyásleves kihordását sem. Ráadásul attól is lehet tartani, hogy a választások előtt vagy után sem lesz kolbászból a kerítés.
Amúgy a kormány csak két dologgal tud „kedveskedni” 2018-ban: stabil gazdasággal, valamint azzal, hogy – pénzügyi értelemben legalábbis – észre sem vesszük: lezajlottak a választások.
