Visszatér gyökereihez a Maccabi Európa Játékok

Július 29-től augusztus 7-ig tart a Maccabi Európa Játékok, amely nagyon hosszú idő után tér vissza a régióba. Az MTK Budapest elnökével, a Maccabi Európa Játékok Védnöki Testületének a vezetőjével beszélgettünk.

DEUTSCH TAMÁS  |   

– Mi lehet a rendezvény üzenete Magyarország számára?

– Az első Maccabi Európa Játékokat 90 évvel ezelőtt, Prágában rendezték, tehát valóban a 15. Maccabi Európa Játékokkal tér vissza az esemény a közép-európai régióba. Ez több mint egy zsidó sportverseny (habár nyilvánvalóan ez a gerince): sport-, kulturális, vallási és közösségi esemény. Közép-Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közössége a magyarországi. A verseny megrendezési joga a gyarapodás és a teljesítmény méltatása, de elismerés a magyar sport számára is. Ez részben a hazai sporteredményeknek, részben pedig annak köszönhető, hogy igen sikeres és jó házigazdái voltunk/vagyunk nagy világeseményeknek. Elismerés ez persze Budapestnek is, amely globális sportfővárossá vált (a szakmában ezt a kifejezést használják világszerte). Budapest Közép-Európa legnagyobb ütemben fejlődő városa a turizmusát, gazdasági, kulturális erejét és oktatási világát tekintve is. S ami még nagyon fontos: amíg az elmúlt időszakban jó néhány európai országban romlott a zsidó közösség helyzete, addig a magyarországi Európában a legnagyobb biztonságban élő zsidó közösség. Tehát hazánknak ezt a teljesítményét is méltatja az a tény, hogy itt rendezhetjük a Maccabi Európa Játékokat.

– A sportfőváros kifejezést valóban nem túlzás használni, annál is inkább, mert 2019-ben hivatalosan is Budapest Európa sportfővárosa. Hogyan illeszkedik a Maccabi Játékok ebbe a programsorozatba?

– Valóban, jó keretét adja az idei, nagy magyarországi – azon belül is egy kivételtől eltekintve fővárosi – világeseményeknek, hogy Budapest Európa sportfővárosa lett. Nagyszerű asztalitenisz- és vívó-világbajnokságot rendeztünk, s hátravan még az augusztus 21. és 25. között sorra kerülő szegedi kajak-kenu vb, valamint a szeptember 2-ától 8-áig zajló öttusa-vb a Kincsem Parkban. Ebbe a sorba illeszkedik minden idők legnagyobb magyarországi multisporteseménye. Eddig a 2017-es EYOF, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál viselhette ezt a címet, most pedig a Maccabi Európa Játékok veszi át a vezető helyet.


Megnyitó, 2017. A Maccabi Világjátékoknak négyévente Izrael ad otthont

– A pályázási folyamat során végül sikerült megelőzni Bázelt. Mi dönthetett a javunkra?

– Az eddig elmondottakon túl természetesen a biztonság és a folyamatosan fejlődő sportinfrastruktúra. Sikeres pályázatok után talán picit álszerénykednek a győztesek (nem csak mi, magyarok), de el kell mondani, hogy jól elkészített pályázattal indultunk és nyertünk végül. Ne felejtsük el azt, hogy a kormányzati támogatásnak köszönhetően (bár az eredeti szándékokhoz képest később) a Maccabi Európa Játékok okán először a magyarországi zsidó közösség történetében egy önálló zsidó sportközpont épül majd meg. Reméljük, hogy az ezzel kapcsolatos beruházások a jövő esztendőben elkezdődhetnek. A kormány részéről a döntés megszületett, jelenleg az előkészítés, a beruházás ütemezése zajlik.

– A Maccabi Játékoknak fontos küldetése – a sport népszerűsítése mellett – a zsidó identitás erősítése. Erre milyen hatással lehet a rendezvény?

– Természetesen a közösségnek is van identitása, de ez elsősorban kinek-kinek személyes ügy, a kifejezés jó értelmében. Talán az egyik legizgalmasabb a zsidó közösség és az egész magyar társadalom szempontjából az a jövő felé bizalommal forduló, a zsidó identitásában megerősödő létezés, amely a magyar zsidó közösséget jellemzi. Attól tud izmosodni, ha a hozzá tartozók személyes identitása erősödik. Utóbbi kialakulhat olyanokban, akik származásukat tekintve a közösséghez tartoznak, de eddig különösebb zsidó önmeghatározás nélkül élték életüket, és felerősödhet olyanokban, akiknek már volt ilyen azonosságtudata, de talán az nem töltött be meghatározó szerepet a gondolkodásukban.

– A 2019-es Maccabi Európa Játékok több helyszínen zajlik (lásd keretes írásunkat). Az utcai futóverseny például a Jeruzsálem parkból indul. A főváros döntése, hogy így nevezték el a Várkert Bazár előtti területet, szimbolikus is lehet?

– Igen. Azt gondolom, hogy ez tényleg nagyszerű dolog. Az már korábban eldőlt, hogy a Maccabi Európa Játékok egyik legizgalmasabb megmérettetése, egy utcai futóverseny a Várkert Bazár elől rajtol, és ott lesz a cél is. Aztán megszületett a Fővárosi Önkormányzat döntése a park elnevezéséről. Szép szimbólum tehát, hogy a közép-európai régióba visszatérő Maccabi Európa Játékok egyik legizgalmasabb versenyszáma Budapest egyik legszebb helyéről indul és ott ér véget, s ezt a helyet Jeruzsálem parknak hívják.


Budapest előtt Berlin. A Világjátékok félidejében tartják az Európa Játékokat, 2015-ben Berlin nyerte el a rendezés jogát

  – A magyar zsidó sportolók nagy eredményeket értek el a múltban. Elég csak a hazai sport első két olimpiai győzelmét 1896-ban szerző Hajós Alfréd úszóra vagy az ötszörös olimpiai bajnok, 98 éves Keleti Ágnes tornászra gondolni. Kik lehetnek a mai zsidóság reménységei?

– Nagyon-nagyon sok olyan zsidó–magyar, magyar–zsidó sportoló volt és van, aki a magyar sportsikerekhez hozzájárulva ért el hatalmas eredményeket. Keleti Ágnes természetesen aktív résztvevője lesz a megnyitóünnepségnek. A jelent illetően azt tudom mondani – és ezt már említettem –, hogy sokféle a zsidó identitás. Vannak sportolók, akik ezt a nyilvánosság előtt megvallják, míg mások csak szűkebb körben. Akit nagyon szívesen megemlítek, Sterck Laura, az MTK kiváló karateversenyzője, akinek a nevét egy év múlva könnyen lehet, hogy a saját sportágán kívül magyar szurkolók ezrei ismerik majd. Komoly nemzetközi sikerei vannak, ráadásul a 2017-es Maccabi Világjátékokon aranyérmet szerzett. Laura jó eséllyel indul, hogy kvalifikálja magát a tokiói olimpiára, és ő az egyik arca, sportolói követe a Maccabi Európa Játékoknak.

 

KÉTSZÁZÖTVEN FŐS A MAGYAR CSAPAT

A Maccabi Európa Játékok versenyprogramjában 24 sportág 63 versenyszáma szerepel. 43 országból 2300 sportoló érkezik Budapestre. Minden sportágban indul magyar versenyző. A hazai csapat létszáma 250 fő, ami minden idők legnagyobb delegációját jelenti. A játékokat a Maccabi VAC, az MTK és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szervezi. A központi helyszíne a Ludovika Campus, ahol a versenyszámok kétharmadát bonyolítják. Az esemény hivatalos oldala az emg2019.hu, ahol a további helyszínek és a pontos programtervezet is megtalálható.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink