Itt van például az időjárás. Mondták, hogy hideg lesz. Jó, egy téli olimpián milyen legyen? Vancouverben és Szocsiban a meleg volt a baj. Szóltak, hogy még hidegebb lesz. Hidegebb lett. Ígérték: fúj majd a szél. Nem fújt, tombolt. Előbb csak versenyeket halasztottak el, majd egy délutánra a kangnungi parkot is evakuálni kellett. Aztán egy hét után jött a me-leg-front, s kisöpörte a mínuszokat. „Jó az idő, kifejezetten ideális” – üzente az ismerős önkéntes, Tor Tamás a helyszínről.
Aztán ott van a biztonsági helyzet. A múlt év végén mindenki a feszült észak-koreai–amerikai kapcsolatoktól tartott. Ehhez képest most egyes véleményformálók Nobel-békedíjat adnának az egyesített koreai női jégkorongcsapatnak, miközben Kim Dzsongun szurkolólányai egyszerre dermesztő és kacagtató módon lopták el a show-t úgy, hogy azt alighanem még Donald Trump gegcsapata is megsüvegeli. „Egészen lenyűgöző a kórus. Az olimpia egyik fő látványossága” – olvasható a magyar önkéntestől.
Vlagyimir Putyin eközben a sportkudarcok okozta sebeit nyalogatja. A szervezettnek minősített doppingügyek miatt Oroszország – nem mellesleg: az előző játékok legeredményesebb nemzete! – nem indulhatott Dél-Koreában. A zászlajuktól megfosztott oroszok – vagyis hivatalosan az Olimpiai Sportolók Oroszországból – pedig még a második vasárnapon is arany nélkül álltak, megkímélve a NOB-delegáltakat a kínos ceremóniáktól.
Nem mintha a bizottság doppingügyektől és helyszínkijelölési botrányoktól alaposan megtépázott renoméján sokat javítana néhány aranyátadás elmaradása, hiszen még az eminens házigazdának várt dél-koreaiak is alulteljesítenek. „Általában elmondható, hogy nincs telt ház. A hokin sem. A hangulat jó, de a koreaiaknak nincs nagy vehemenciájuk. Ülnek és tapsolnak” – jön a tájékoztatás. A biztonsági kérdések előbb a külföldi nézőket riasztották el, az időjárás a hazaiakat, az állandó húzóeseményt, a hokitornát pedig taccsra vágta, hogy nem sikerült megállapodni az NHL-lel.
S hogy a fentiek ellenére miért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Phjongcshang nem sikertörténet? Nos, azért, mert ami napjaink híreit leginkább meghatározza, a történetmesélés, az tényleg varázslatos: hihetetlennél hihetetlenebb sztorik születnek az olimpián. S ezekbe a sorokba aligha a csetlő-botló tongai és mexikói sífutófélék története kívánkozik a leginkább, akiken jót mosolygunk, vagy a hirtelen magyar (?) síakrobatává (?), a hazai olimpiai mozgalom leginkább megkérdőjelezhető tagjává lett Swaney Elizabethé, akin már nem annyira.
Sokkal inkább például a holland gyorskorcsolyázóké, akik szinte minden aranyat begyűjtenek, de azt az egyet, amelyet mindennél jobban várnak, a nemzeti hős Sven Kramer elbukja. Az amerikai hódeszkás Chloe Kimé, aki 17 évesen nyer aranyat, miközben két futam között fagyi után sóhajtozik a Twitteren. A kanadai Mark McMorris kis híján fatális balesete után 11 hónappal érmet szerez. Martin Fourcade biatlonos minden idők legeredményesebb francia olimpikonja lesz, negyedik elsőségét célfotó után gyűjti be. Egy másik sílövő, a svéd Hanna Öberg a semmiből aranyozódik be, és csak azért nem az övé az olimpia meglepetése, mert a cseh Ester Ledecká hódeszkásként (!) diadalmaskodik az alpesi sízők egyik legkeményebb számában, a szuper-G-ben. „Hát ez a snowboardos lány tényleg csoda” – villan a postaláda.
E sorok megjelenésének napján a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók ismét érdekeltek. Egy újabb csodáról szóló üzenettel lenne igazi az olimpiai tükörterem.
Borítófotó: Chloe Kim. A 17 éves tinisztár megnyerte a snowboard félcső versenyt a Téli Olimpián
