Plusz energiatöltettel

Az olimpiai hangulatot Londonban már átélhette, a hazai világbajnokság viszont neki is új élmény lesz: a magyar szinkronúszó-válogatott legtapasztaltabb tagja, Kiss Szofi már nagyon várja, hogy a Városligetben megmutathassa tudását a közönségnek.

– Ha egy laikus odamenne Önhöz és megkérné, győzze meg arról, hogy mindenképpen szinkronúszást nézzen a világbajnokságon, hogyan érvelne?

– Az egyik érv a gyönyörű környezet, hiszen a szinkronúszás a Városligetben lesz, és arra eddig még nem volt példa, hogy ilyen kulisszák között rendezzenek világbajnokságot. Ez mindenképpen sokat dob az élményen, de hát a többi helyszín is nagyon szép. A verseny maga pedig nagyon nagy élmény önmagában is, hiszen rendkívül látványos, amit csinálunk. A csapatkűrökben olyan elemeket láthatnak a kilátogatók, amelyek valósággal cirkusziak. Ha a vezető országokat, az oroszokat, ukránokat, spanyolokat, japánokat, kínaiakat figyelik, ők olyan dolgokat fognak mutatni, amelytől tátva marad a szájuk.

– Azt mondhatjuk, hogy a nagyközönség nem feltétlenül van tisztában azzal, milyen munka van a szinkronúszásban? Könnyednek látszik, amit a versenyzők csinálnak, ugyanakkor hatalmas igénybevételt jelentő és igen komplex sport.

– Sosem értettem, hogy miért legyintenek a sportágunkra, hiszen a szinkronúszás kívülről nagyon könnyűnek látszik, „csak” emelgetjük a lábunkat. Ugyanakkor bent a vízben rettenetesen kemény munka folyik, és a háttérben rengeteget dolgozunk azért, hogy ez könnyűnek tűnjön. Mosolygunk, de közben oda kell figyelni magunkra, egymásra, a zenére, és óriási erőnlétet is igényel a szinkronúszás.

– Mi dolgozik ilyenkor a versenyzőkben? Az, hogy kevesebb mint egy hónap van, mennyi mindenen kellene még dolgozni, vagy inkább az, hogy versenyezzünk már?

– Nyilván mindennap, minden edzésen előjönnek olyan dolgok, amiket látunk, hogy finomítani kellene, és a gyakorlatok tökéletesítésére ki tudjuk használni azt az időt, ami hátra van a világbajnokságig. De szerintem még annál is jobban állunk, mint ahogy terveztük, nagyon jól összeállt a csapat, megfelelően felkészültek vagyunk.

– Mennyit segít a személyes fejlődése és az egész válogatott szempontjából, hogy Natalia Taraszova személyében orosz szövetségi kapitánnyal készülhetnek?

– Mindenképpen előrelépés a magyar szinkronúszás szempontjából, mert ő a legprofesszionálisabb edző, akivel együtt dolgozhatott a válogatott, és ez a felkészülésen, valamint a fejlődésünkön is meglátszik. Mentálisan mindenképpen sokkal erősebbek vagyunk, erőnlétileg is sokat fejlődtünk, és a kűrök, valamint az edzésminőség szempontjából is érezhető az előrelépés.

– Személyesen mit jelent Önnek egy hazai rendezésű világbajnokság? Londonban már olimpián is képviselhette a magyar színeket.

– Az olimpia nagyon fontos része az életemnek, meghatározó élmény volt, ez más, de közel áll hozzá. Ekkora hazai közönség előtt még nem versenyezhettem. A 2010-es Európa-bajnokságon duóban előúszók voltunk, tehát tulajdonképpen bemutatóztunk, de az nem ugyanolyan, és nyilván most a közönség is sokkal jobban fog szurkolni. Ez nagyon sokat nyom a latban, az egész csapat számára ad egy plusz energiatöltetet. Arra számítunk, hogy az első húszba bekerülünk, szeretnénk a 80 pontot megközelíteni, de a legfontosabb, hogy olyan teljesítményt nyújtsunk, ami magunkhoz képest a lehető legjobb.

– És mit jelent maga a szinkronúszás?

– Tulajdonképpen az életemet. A napjaim nagy részét ez tölti ki, ebben vagyok tehetséges, és ebben tudok kiteljesedni.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink