– Más reakciót kapott az országos bajnokságon, mint egy éve?
– Érzem, hogy most sokan odafigyelnek rám a tavalyi világbajnoki bronzérem és Az év sportolója cím miatt. A Path Sports Managementtel közös játékkal próbáltuk is aktivizálni a szurkolókat. Többen érdeklődnek az atlétika iránt, remélem, ez olyan folyamatokat indít be, amelyek visszahelyezik a sportágat a méltó helyére.
– Akár egy hazai rendezésű világbajnokságon, hisz Budapest pályázik a 2023-as vb rendezési jogára.
– Leírhatatlan érzés lehet, amely nekem még nem adatott meg, ám beszéltem az úszókkal vagy a dzsúdósokkal, akik ezt átélték. Nagy álmom válna valóra, ha a 2023-as vb nálunk valósulna meg, én pedig ott lehetnék a rajtnál. Infrastrukturálisan is sokat jelentene. Fedett pályák terén eléggé hiányos az infrastruktúra. Szabadtéren jobb a helyzet, sok szép pálya épült, de egy komolyabb stadion még hiányzik. Így egy olyan kitűnő színvonalú verseny, mint a Gyulai Memorial, szintén megkaphatná a méltó kulisszákat.
– A 110 gátasokra milyen figyelem irányul nemzetközi szinten?
– Soha nem lesz olyan népszerű, mint a százméteres síkfutás, de nem is lesz soha olyan megosztó, mint egy olyan szám, amely a közönség egy részét érdekli, a többit egyáltalán nem. A gátfutást mindenki figyeli. Olyan remek nemzetközi mezőnyt és kiélezett versenyeket hoz, hogy az egyik legérdekesebb versenyszámmá vált.
Baji Balázs útja a döntőbe. A rajt pillanata a tavalyi 16. szabadtéri atlétikai világbajnokságon
– Ezt az is okozza, hogy nagy szerepet játszik benne a technika? A jó technikai tudással kompenzálni lehet a fizikai különbségeket.
– Így van. Itt több eszköze van itt egy versenyzőnek, mint más számokban. Meg lehet közelíteni úgy a 110 gátat, hogy valaki borzasztóan gyors, és úgy is, hogy nem olyan gyors, ám nagyon technikás. Abban biztos vagyok, hogy van sok gátas, akivel síkfutásban nem tudnám felvenni a versenyt. Ugyanakkor hatékony a technikám, fejben is erős vagyok, így tudok kompenzálni.
– Gyorsan kiderült, hogy a gátfutáshoz van tehetsége?
– Viszonylag hamar. Medovarszki János irányításával, 13 évesen kezdtem el atletizálni. Nyilvánvaló volt, hogy a dobószámok nem lesznek az erősségeim, így próbálgattuk a futó- és ugrószámokat. Megpróbáltuk a gátfutást, és egy éven belül, serdülőként megnyertem az országos bajnokságot. Ez mutatta, hogy van itt keresnivalóm. Egy kérdőjel volt: rövid vagy hosszú táv? A junior-világbajnokságon szerzett 7. hely és az, hogy a rövid gáthoz húzott a szívem, eldöntötte. Nagyon szeretem felépíteni a futást, a kis ritmusgyakorlatoktól a lépésben elvégzett technikai dolgokig. Az pedig a legjobb érzés, amikor teljes sebességgel, minden erőmet elengedve képes vagyok ráfutni a gátra.
– Mennyit érzékel egy 110 gátas a versenyből, amely egy villanásnyi idő a nézőnek?
– Nagyon lecsupaszodik ilyenkor az emberi elme. Van, amikor semmire sem emlékszem, a célban térek magamhoz. Sokszor egy hatvanezres stadion üvöltését sem hallom. A saját technikámat sokkal jobban érzékelem, mint ahogy az kívülről látszik. Nem nagyon fér bele a hiba, ha mégis van, azt pillanatok alatt korrigálni kell. Az a legnehezebb, hogy az ember sokszor gyorsabban akar futni a kelleténél. Mindenki első akar lenni. Ha mellettem van egy gyorsabb, akkor azt érzékelem, és sebesebb akarok lenni nála. Ha ösztönösen gyorsabban kezdek futni, akkor meghosszabbodnak a lépéseim, a gát viszont a helyén marad. Túl közel kerülök hozzá, és abból hiba lesz, szétrúgom. Úgy kell összeraknom a futást, hogy a gátak jól jöjjenek ki technikailag, ehhez kell a rengeteg gyakorlás. A vb-n ezt tudtam jól megoldani.
– Volt olyan, hogy az ösztönei elragadták?
– A riói olimpia. Úgy álltam oda a középdöntőhöz, hogy mindenképp be akarok jutni a döntőbe, és utólag visszanézve be is lehetett volna jutni. Nagyon gyors futamnak tűnt, jól jöttem el, jó helyen voltam, de ahelyett, hogy lazán befutottam volna a célba, erősködtem, közel kerültem egy gáthoz, telibe rúgtam. Elment a döntő, de tanultam ebből. Bántott és sokáig fájt ez. Egy elszúrt olimpia nagyon rossz érzés, hisz nekünk nincs több versenyszámunk, négy év múlva adódik a következő lehetőség. Kellett idő, amíg ezt elhelyeztem magamban, szerencsére az egész évem nem sikerült rosszul.
– Mikor érezte meg, hogy 2017 nagyon jó esztendő lehet?
– Az első nemzetközi versenyemen országos csúcsot futottam, s felkaptam a fejem, hogy na, itt valami lehet! Aztán 13,15-ös országos csúcsot futottam a Gyulai Memorialon, az nagy áttörés volt. Ez az idő minden vb-n dobogót jelentett volna, megadta az önbizalmat és a hitet, még ha végül nem is ilyen idővel lettem vb-bronzérmes. Szuper volt 2017, az, hogy az év férfi sportolójának is megválasztottak, hab a tortán. A siker unikum voltának is szólt az elismerés. Ott volt az Universiade-arany, és talán az is számított, hogy nem csak a sportban állom meg a helyem.
– Sportolónak, állatorvosnak lenni egyaránt hivatás. El tudta volna képzelni magát egy „egyszerű” munkahelyen?
– Az nem elégítene ki, bár mindent lehet szenvedéllyel, hivatásszerűen csinálni. Szeretem hasznosnak érezni magam, szívesen foglalkozom olyan dolgokkal, amelyek értéket képviselnek. Az orvosi pálya kihívást jelentett, a komplex munka is motivált. A biológia, az orvoslás annyira összetett dolog, hogy sosem fogom azt érezni: mindent tudok. A gyakorlatban is megtapasztaltam, milyen bemosakodni, végigcsinálni egy műtétet, mekkora élmény és kihívás ez. Elrepül az idő, kicsit olyan állapotba kerül az ember, amely a versenyeken átéltekre hasonlít.
– Hogy fogadja a veszteséget? A sportban és az orvoslásban is előfordul, hogy hiába tesz meg mindent az ember, nem éri el a kívánt eredményt.
– A sport mindenre felkészített. Azt, hogy küzdeni kell a célokért, azt, hogy mennyi kitartás, alázat szükséges, már mind ismertem innen. Megtanultam kezelni a kudarcot, a győzelmet. A sportban mindenből van. Jóból, rosszból, fair playből, nem fair cselekedetből. Sokszor veszítettem a sportban, és sajnos veszítettem már el beteget is. Ha ez egy hibából ered, akkor persze az ember legyen is mérges magára. De ha mindent úgy tett, ahogy kell, és mégsem sikerült, azt el kell fogadni. Nem vagyunk élet-halál urai.
– Az állatorvosnak van kedvence?
– Az agarakat nagyon szeretem, gyönyörű állatok, mentalitásban is tudok velük azonosulni egy kicsit. Edzésen, versenyen száz százalékot adok, de azon kívül szívesen elücsörgök egész nap. Aztán lemegyek edzésre, és három óra alatt teljesen leépítem magam. Az agarak is ilyenek, kiváló kanapékutyák, aztán kimennek, s egy óra alatt lefárasztják magukat.
– Van, hogy egy edzésen jobban meg kell noszogatni?
– Persze, vannak nehéz napjaim. Nem vagyok olyan sportoló, aki mindenáron végignyomja az edzést, figyelek arra, hogy a szervezetem mit jelez. Képes vagyok azt mondani: ezt most elengedem, hazamegyek, kipihenem magam. De van olyan, hogy fáradt vagyok, nem megy, viszont nem fogadom ezt el. Főleg gátas, technikai edzéseken a falon is keresztülmegyek.
– Egy ilyen csúcsév után mi ad motivációt, hogy továbblépjen?
– Nem egyszerű felállítani a célkitűzéseket és az elvárásokat. Még jobbat akarok? Megismételni? Megközelíteni? Nem szabad engedni a környezet és a megemelkedett médiafigyelem nyomásának, mert ez nem úgy működik, hogy vb-bronzérem után feltétlenül ezüst, arany jön. Ez a célom, de előfordulhat, hogy soha többet nem állok világbajnoki dobogóra. Kiélezett, sűrű mezőny versenyez egy nagyon intenzív számban.
– Meddig tart egy gátfutó csúcsidőszaka? Van egyáltalán ilyen?
– Változó. Szerencsés vagyok, 2010 óta minden felnőttvilágversenyen ott voltam szabadtéren, fedett pályán, ez nemzetközi szinten is ritkaság. Hál’ istennek sohasem akadályozott sérülés, bírom a terhelést. Ez nagy erősségem. Az, hogy idáig eljutottam, annak is köszönhető, hogy folyamatosan fejlődni tudtam. Egy év volt, amikor nem futottam egyéni csúcsot, az összes többiben igen. Az igazi csúcsforma az utóbbi két-három esztendőben volt, és bízom abban, hogy ezt lehet tartani, legalább Tokióig.
– Segíti, hogy egyensúlyba kell hoznia az élete minden aspektusát? Sok sportoló mindig ugyanabban a közegben mozog, viszont az ön életében van egy másik hivatás, tele kihívásokkal.
– Merem állítani, hogy nekem segít az, hogy a sport mellett az állatorvoslással is foglalkozom, úgy is, hogy néha kicsit kevesebb időm és energiám van az edzésekre. Nagyon sok pluszt ad. Amíg a klinikán vagyok, nem a versenyeken, az edzéseken jár az eszem. És a legfontosabb: a sport egy bizonytalan életforma. Keményen dolgozik az ember, feláldoz sok mindent, és nem biztos, hogy eléri a céljait. Ezt a bizonytalanságot ellensúlyozza, hogy van egy sporton kívüli hivatásom. A jövőm valószínűleg biztosított, emiatt pedig nagyobb nyugalommal és magabiztossággal vagyok képes versenyezni is.
NÉVJEGY
1989. június 9-én, Békéscsabán született, atléta, gátfutó. 110 méteres gátfutásban világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes, Universiade-győztes. A magyar sportújságírók 2017-ben az év férfi sportolójának választották, ötödik atlétaként és első futóként kapta meg az elismerést. Az első magyar futó, aki szabadtéren vb-dobogóra állhatott
Klinikai állatorvos. Nős, feleségével, a modell Szikszai Johannával együtt atletizáltak, gyerekkoruk óta ismerik egymást
