Több mint tizenkétezer sportoló. Nem könnyű elképzelni, ez mekkora szám. Segítség, összehasonlításképp: a 2016-os, riói nyári olimpián 11 237-en indultak, a kibővített programú tokióira nagyjából 12 000 versenyzőt várnak.
Szóval itt lesz augusztus 7. és 20. között egy olimpiányi versenyző.
Rekorddöntés előtt
A FINA Masters világbajnokság részvételi rekordja, amelyet a magyarországi vb megdönthet, 2012 óta 12 410 fő – ennyien álltak rajtkőre, léptek ugródeszkára, ugrottak vízbe az olaszországi Riccionéban. Az 1986-ban útjára indított Masters vb-t közel három évtizedig a páros években rendezték meg. A 2015-ös „kiadástól” páratlan években kerül sor a Masters vb-re, az esemény a vizes világbajnokság társeseménye lett, szorosan azt követve, ugyanazon a helyszínen.
A Masters világbajnokságon szenior, tehát az elit sporttól már visszavonult, 25 év fölötti, azonban még aktív, egyesületbe igazolt versenyzők indulhatnak felső korhatár nélkül, különböző korcsoportokba sorolva. Az angolok ezt igen jó kifejezéssel „mesterként” emlegetik, és ez a szó helytálló is, hiszen aki itt elindul, az kortól függetlenül sportága mestere.
A sportágak szinte ugyanazok, mint a vizes vb-n – egyedül óriás-toronyugrás nincs, ám az úszás, a nyílt vízi úszás, a vízilabda, a műugrás és a szinkronúszás szerepel a Masters programján is. A versenyzők június 29-ig regisztrálhatták magukat, már ha nem telt be előbb a létszámlimit – több olyan versenyszám is van, amelyre korábban zárni kellett a jelentkezést, annyian akartak versenybe szállni.
Regisztrálni a szurkolónak is kell
A Masters világbajnokság eseményei kivétel nélkül ingyenesen látogathatók minden helyszínen. Ám a kiemelkedő érdeklődés miatt egyes sportágak – az úszás és a vízilabda – eseményeihez szükséges az előregisztráció.
A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, illetve a Duna Arénában megtartott versenyszámokra augusztus 1-jén indult el a regisztráció, a szurkolók az Eventim jegyiroda honlapján keresztül tudják igényelni a belépésre jogosító regisztrációs jegyet. Ezt a bejáratnál kell (vagy kinyomtatva, vagy telefonon) felmutatni, a sportolók akkreditált kísérői természetesen hivatalos belépőjük felmutatásával nyernek bebocsáttatást.
A vizes világbajnoksághoz hasonlóan sokszínű kísérőprogramok sorát próbálhatják ki a Masters vb-re kilátogató szurkolók: a Margitszigeten és a Duna Arénánál kialakított FINA Marketek kulturális, családi, gyermek- és gasztronómiai programokkal, interaktív játékokkal, koncertekkel, előadásokkal és beszélgetésekkel várják a drukkereket. A megnyitó és záró ünnepséget egyaránt a margitszigeti FINA Market színpadon rendezik meg – a belépés ezekre a programokra is ingyenes.
A vízben pedig augusztus 7-től a mestereké a főszerep – a vizes sportok legnagyobb létszámú fesztiválján.