MEDENCÉS PILLANATKÉP
A klubszezon vége miatt a hagyományoknak megfelelően mozgalmasan alakult a május a vízilabdasportban, ám az idén két olyan esemény is történt, amelyekre évek múltán is emlékszünk majd. Az ob I-ben az FTC-PQS Waterpolo hosszú időt követően nemcsak dobogóra került, de meg sem állt az első helyig, míg Kemény Dénes, a sportági szövetség elnöke egy szokványosnak induló szezonértékelő interjú végén bejelentette, hogy az ősszel távozik posztjáról. Mindkét történet több mint másfél évtizedes korszaknak vet véget, ám míg előbbi egy folyamat elismerendő kicsúcsosodása, utóbbi semmiből érkező, villámcsapásszerű momentum.
INDOKOLATLAN TÁVOZÁS
„(…) Miután a szeptemberi férfi FINA-világkupával véget ér a válogatott szezon, szeptember végétől nem folytatom az elnöki munkát. Addig természetesen ellátom a teendőket. Ezért az MVLSZ elnökségének a legközelebbi ülésen javasolni fogom, hogy hívjon össze rendkívüli elnökválasztó közgyűlést” – döbbentett le mindenkit Kemény Dénes múlt kedden, a szövetségi honlapon közzétett interjúban. Mindezt három nappal a szövetség közgyűlése után.
Kemény gyakorlatilag 21 éve tölti be folyamatosan a magyar vízilabda két legfontosabb posztjának egyikét (1997-től 2012-ig volt férfi szövetségi kapitány, azóta a szövetség elnöke), és szinte mindenkit meglepett bejelentésével. Külső szemlélő számára a korábbi sikerhalmozó edzőnél nem lehet hitelesebb, kikezdhetetlenebb ember a medencék világában, és minthogy második mandátumának csupán a felénél jár, lépésének érthetetlenségét növeli, hogy nem volt hajlandó megindokolni a döntését. Pusztán annyi hangzott el részéről utóbb, hogy szerinte „az a leghelyesebb lépés, ha nem folytatja”. És a vízilabda zárt világát jól mutatja, hogy a távozás hátteréről azóta is csak pletykaszinten hallani, és ezek nem feltétlenül személyes okokra vezethetők vissza.
A zuhanyhíradóban a két alelnök, Molnár Attila és Vári Attila nevét olvasni leggyakrabban lehetséges utódként. Sőt a Nemzeti Sport utóbbiról már a poszt jövőbeli betöltőjeként írt, ám az érintett maga – elmondása szerint – egyelőre a hír feldolgozásánál tart.
Az ugyanakkor tény, hogy épp Vári volt az egyik, aki az újdonsült bajnok FTC játékosainak átadta az ob I-es elsőségért járó aranyérmeket. Az évről évre erősödő Fradi nagy csatában, a három győzelemig tartó finálé ötödik meccsén ért fel a csúcsra a címvédő Szolnoki Dózsa ellen. Ez, ha a szezonban nyújtott teljesítmény alapján nem is meglepetés, feltétlenül nagy szó, hiszen a zöld-fehérek 2000 óta – amikor a legutóbb bajnokok lettek – a dobogón sem jártak.
A FRADIÉ VOLT A VÉGJÁTÉK
„Két éve, amikor a Fradihoz szerződtem, nem gondoltam volna ezt, de amikor tavaly nyáron láttam az erősítéseket, éreztem, hogy bejuthatunk a döntőbe – mesélte a Figyelőnek Madaras Norbert, az FTC kétszeres olimpiai bajnok csapatkapitánya. – A csapat szépen épült a szezonban, bíztunk magunkban végig, és ahogy a középszakaszban teljesítettünk, már úgy sejtettem, hogy a döntőbe juthatunk. A lelkünknek jót tett az Eurokupa-címvédés is, de a bajnokság az más. Erősebb a mezőny, mint az Eurokupában, pláne, hogy a Szolnok a Bajnokok Ligája címvédője, az idén is a nyolcas döntő résztvevője.”
Sőt nemcsak a Szolnok, hanem a ZF Eger is, amelyet a Dózsa a bajnoki elődöntőben az utolsó meccsig tartó közdelemben múlt felül. A két magyar csapat egyébként épp e lapszám megjelenésének napján játssza első meccsét a BL legjobb nyolc csapatát felvonultató háromnapos genovai csúcseseményen: a Szolnok a tavalyi döntős horvát Jug Dubrovnikkal, az Eger a spanyol Barcelonetával mérkőzik az elődöntőbe jutásért. Azt pedig még Madaras is sportszerűen elismerte, hogy a Szolnok elleni párharcban javukra szólt a szezonbeli terhelés.
„Könnyebb szezonunk volt. A Szolnok kimerítő párharcot vívott az Eger ellen, és ennek nemcsak fizikailag lehetett kihatása a döntőre, mentálisan is segíthetett minket. Egy ilyen finálénak különös dinamikája van. Kettő-nullára vezettünk az elején, de valójában a kettőből kettő győzelmünk volt a váratlan. Aztán elizgultuk a harmadik meccset, ami nagy pofon volt, de túléltük. Az NBA-ben is előfordul, hogy harmincpontos kudarc után talpra áll egy csapat, és így vagy úgy megnyeri a következő meccset. Az ötödik meccsnek külön lélektana van, és nekünk sikerült minden előzményt elfelejteni, ami hátráltathatott volna. Jól sikerült a mérkőzés legeleje, volt bennünk tartás, és sikerült behúzni a meccset” – összegzett Madaras. Maga is kivette a részét a sikerből: két gólt szerzett az utolsó, 8–7-re végződő találkozón. A második a hazaiak utolsó gólja volt, amely később a trófeát eredményezte.
A csapatkapitány nem mellesleg a visszavonuláson gondolkozik, ám még nem határozott véglegesen. „Gondolkozom rajta. Persze, hogy gondolkozom, hiszen 38 esztendős vagyok, és évtizedek óta a legmagasabb szinten játszom. Nem könnyű meghozni a döntést, hiszen mindig ez volt az életem, és a sikerekben jó fürdőzni, de egy átlagos decemberi napon is erőt kell találni az edzésekhez, és az már nem könnyű. A jövőben szívesen maradnék a sportág közelében, de edző semmiképp sem leszek. Más terveim is vannak az életben, szóval nem féltem magamat a jövőtől” – mondta az elmúlt négy évben három bajnoki aranyat nyerő játékos.
Akárhogy is dönt Madaras, a Fradi alapjai erősek, hiszen minden másik klubnál több játékost – Jansik Szilárd, Manhercz Krisztián, Német Toni, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vámos Márton, Vogel Soma – delegál a júniusi világligára (helyszín: Duna Aréna) és a júliusi Európa-bajnokságra (Barcelona) készülő válogatott bő keretébe. És akkor még ott vannak a Fradinak az olimpiai bajnok Varga testvérek is, akik közül Dániel visszavonult a nemzeti csapattól, míg Dénes egy évig szünetelteti a szereplését. Utóbbi döntés egyébként azt jelenti Märcz Tamás kapitány számára, hogy a válogatott a 2000-es sydney-i játékok óta először olimpiai bajnok nélkül vág neki egy nagy nemzetközi tornának.
Az lesz ám a kemény kihívás.
