A FIFA és az UEFA is minden év januárjában hozza nyilvánosságra jelentését a világ, illetve a kontinens labdarúgásáról – előbbi szervezet a nemzetközi átigazolási piacra koncentrál, utóbbi pedig teljes „pillanatfelvételt” készít az európai futballról. A FIFA tanulmányában külön fejezet foglalkozik hazánkkal.
NAGY MAGYAR UGRÁS
Az összeállításba Magyarország azért került bele külön esettanulmányként, mert valósággal kilőtt a nemzetközi átigazolásokra kifizetett díjak összege. A 2016-os évben a hazai klubok 1,4 millió amerikai dollárt (kb. 350 millió forintot) fizettek ki a nemzetközi transzferekre, tavaly már 7,1 milliót (1,775 milliárd forint). Egy esztendő alatt 13-ról 31-re nőtt azon üzletek száma, melyekben átigazolási díjat fizettek külföldön profiskodó labdarúgóért, és kilenc olyan transzfert jegyeztek be, melynél ez a díj 300 000 dollár (75 millió forint) fölött van. Ez korábban ritkaság volt. A 2012-es jelentésben a 49. helyen állt Magyarország a „díjfizetési világranglistán”, 2017-ben a 35.-en. Akkor csupán 834 000 dollárt költöttek a magyar csapatok nemzetközi átigazolásra, és ez már jelentős növekedés volt a 2011-es 233 000-es összeghez képest. „Korai még megmondani, hogy ez a kiugrás vajon annak a jele, hogy a hazai klubok a jövőben nagyobb aktivitással jelennek meg az átigazolási piacon, vagy a költekezés gyorsan visszaesik a korábbi szintre” – írják a jelentés szerzői, akik az előbbit jósolják.
Mindeközben folyamatosan nőnek a klubok által kínált fizetések is. Az Újpest FC nagy vihart kavart, mikor publikussá tette a kulcsemberének, Windecker Józsefnek felkínált – és visszautasított – szerződés részleteit, mely „nettó 2 millió forint feletti alapfizetést, lakást, kocsihasználatot és étkezést” foglalt magában. Ez nem számít kirívóan magas bérnek az NB I.-ben (az Újpest szintjén viszont igen). Az UEFA pénzügyi jelentése szerint a 2016-os pénzügyi évben egy magyar klub átlagosan bruttó 3,7 millió eurót költött fizetésekre, s ennek a 71 százalékát, 2,627 milliót (814,9 millió forint) a játékosok alapbérére.
RÉGIÓN BELÜLI ERŐSÖDÉS
A klubok bővülő anyagi lehetőségei, a jobb infrastruktúra és a nagyobb, csúszás nélkül megérkező fizetések vonzóbbá teszik a magyar bajnokságot. Egy szerb, macedón, horvát, szlovén vagy szlovák bajnokságból érkező játékosnak a magyar élvonal kifejezetten jó anyagi lehetőségeket kínál. No de mennyire tükrözi a valóságot a FIFA-jelentés azon állítása, hogy a klubjaink immár jelentős összegeket tudnak kifizetni élő szerződésű játékosokért? „Meglepett a felmérés, mert a Ferencvároson és a Videotonon, esetleg a Puskás Akadémián kívül nem tudok olyan csapatot mondani, amely ilyen vásárlóerővel tudna fellépni a piacon. Most azokat az egyesületeket ne számítsuk ide, amelyek 10-20 ezer eurókért hoznak el hamarosan lejáró szerződésű játékosokat. Azért hangzik elég hihetetlenül ez a piaci fellépés, mert jelenleg az ingyen igazolható futballisták sokszor értékesebbek, mint akikért fizetni kell! Egy olyan játékosért, aki húzóember tud lenni a magyar csapatában, legalább 500 ezer eurót elkérnek. Akiért 100-200 ezret, az nem olyan kaliberű labdarúgó, hogy igazi erősítést jelentsen. A Ferencváros és a Videoton is vásárolt válogatott játékosokat – de nekik fél év múlva lejárt a szerződésük, tehát nyomott áron meg lehetett szerezni őket” – vélekedett Paunoch Péter, a Center Sport menedzseriroda tulajdonosa. „Ha arról beszélünk, hogy a régión belül megerősödött a magyar csapatok szerepe, mert magas fizetéseket tudnak kínálni, az reális. Az is, hogy a hazai átlagklubok képesek a belga és a holland középcsapatok szintjén fizetni, ugyanakkor a magyar topcsapatok nem tudják állni a versenyt a belga és a holland csúcsegyesületekkel. Hiába jelentene szakmai előrelépést egy játékosnak a belga vagy holland bajnokság, jó eséllyel nem fog elmenni, ha ugyanazt megkapja itthon. Külföldiként érkezik, távol van a családtól, nem beszéli a nyelvet – a légióskodásban mindig van rizikó, és ezt forintosítani is kell. A játékosok egész addig mindenáron külföldre akarnak menni, amíg be nem jön az első ajánlat és el nem kezdenek matekozni – hoppá, ezt itthon is meg tudom keresni! És a magyar labdarúgókért nem kapkodnak, nem jön sok ajánlat” – tette hozzá.
KILŐ-E A TELJESÍTMÉNY IS?
„Két év alatt a magyar játékosok bére az égbe szállt (…) Azok a csapatok – mint például a Bp. Honvéd –, amelyek komoly fizetési sapkával rendelkeznek, s nem hajlandók belemenni a céltalan és parttalan árversenybe, valamilyen szinten versenyhátrányba kerülnek” – írta blogján George F. Hemingway, a bajnoki címvédő kispestiek tulajdonosa. Számos edző és klubvezető panaszkodott már az elszabaduló árakra, melyeket felfelé hajt az is, hogy az MLSZ jelentős összegeket oszt vissza a „fiatalszabály” ajánlásainak megfelelő csapatoknak – a tehetséges játékosok ezt tudván nagyobb igényekkel lépnek fel a bértárgyalásokon. Miközben a magyar labdarúgás szereplői pénzügyileg és infrastrukturálisan is előreléptek, ez nem mutatkozik meg a nemzetközi színtéren. Hazai klubcsapat a Videoton (2012–13) bravúrja óta nem szerepelt európai kupa csoportkörében. Ebben az időszakban az UEFA 55 tagállamából 35-nek a csapatai eljutottak legalább egyszer a főtábláig – Magyarországon kívül csak 4,7 milliósnál kisebb populációjú államok vannak a „lemaradók” között.
Az, hogy a labdarúgók fizetése az „egekben van” – egy magyar átlagkeresetű dolgozó kilenc-tíz esztendei keresete felel meg egy NB I-es középmagas fizetésű játékos éves bérének –, nem újdonság és nem itteni sajátosság, ezért a jelenséget önmagában meglehetősen demagóg dolog kárhoztatni. Sőt: a topligák futballistái és az ottani átlagkereset közötti szakadék szinte felfoghatatlanul nagy, a hazainál sokkal nagyobb. Folyamatosan nőnek a bevételek, a bérköltségek és az átigazolási összegek is. Ugyanakkor nagyon nem mindegy, mi a percepciója a szurkolónak. Mert ha ugyanazt látja a jobb körülmények között futballozó, a korábbinál jobban megfizetett játékosoktól, akkor joggal mondhatja azt, hogy már „csak” a teljesítménynek kellene nőnie.
Borítófotó: Ki mennyit ér? Windecker József elutasította a nettó 2 milliós fizetést
