Lehet, hogy az „ősbűnt” a főváros 1898. december 12-i közgyűlésén követték el. A korabeli beszámoló szerint „a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak s a tanácsnak a kerékpáradó behozatalára vonatkozó javaslatát a közgyűlés 108 szavazattal 16 ellenében elfogadja”, hiába voksoltak ellene olyanok, mint az FTC-alapító Springer Ferenc vagy a gasztrodinasztia-atya Gundel János. A kerékpározást szabadidős tevékenységként és sportként is a kor legnépszerűbbjei között tartották számon, így a bevezetett adó nagy csapást mért a sportág fejlődésére. Mire 1911-ben „kivezették”, a sportági infrastruktúra és a kerékpáregyletek jókora károkat szenvedtek. Ebben a periódusban indult útjára a világ két leghíresebb országúti versenye, a Tour de France (1903) és a Giro d’Italia (1909), valamint a legnevesebb egynaposok közül a Giro di Lombardia (1905) és a Milánó–San Remo (1907) is.
Távolról követve
Az említett rendelet óta csaknem százhúsz év telt el, a nagy profi országúti versenyeket viszont a magyar kerékpárrajongók továbbra is úgy követik, hogy felettébb ritkán izgulhatnak honfitársukért. Igaz, hogy az országúti kerékpársportnak mindig is az északnyugat- és délnyugat-európai országok voltak a zászlóvivői.
Az összes nagy tradicionális verseny itt született, itt kezdődött meg a sportág korai professzionalizálódása. Itt kapta a legnagyobb médiafigyelmet is; nem csoda, hogy Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Belgium és Hollandia domináns szerepet vívott ki. Az országúti kerékpározás igazi globalizációja a nyolcvanas évek közepén kezdődött, és most már ott tart, hogy a Touron eritreai és albán versenyző is indul. Magyar sajnos nem.
Pedig térségünk jelenléte markáns a profi országúti kerékpárosok között. A legutóbbi három világbajnoki férfimezőnyt közép-európai versenyző (2014-ben a lengyel Michał Kwiatkowski, 2015-ben és 2016-ban a szlovák Peter Sagan) nyerte meg. A 2010-es években a három nagy körverseny mezőnyében volt osztrák, horvát, szlovák, szlovén és ukrán kerékpáros is – „házunk tájáról” Szerbia maradt ki. No meg Magyarország, mely a 2000-es években a legnagyobb körversenyekre az országúti időfutamban világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László révén kapott betekintést, aki a Tourt, a Girót és a Vueltát is megjárta.
Bodrogi viszont tinédzserként Franciaországba, a sportág egyik központjába került, francia színekben is fejezte be pályafutását, bár legnagyobb sikereit magyar zászló alatt aratta. Kulcsszerepet játszott karrierjében, hogy korán bejutott a legmagasabb szintű közegbe, több mint egy évtizednyi profiskodás után vonult vissza. A legnívósabb versenyek egyikére (egykor Pro Tour, most UCI World Tour) Bodrogi óta egy idényre Szeghalmi Bálint tudott odaférni a magyarok közül.
Az áprilisi V4-viadal díszvendégeként hazalátogató Bodrogi felhívta a figyelmet arra, hogy nagyon fontos magas szintű nemzetközi versenyeket hozni Magyarországra. Ilyet biztosít az első ízben 1925-ben megrendezett Tour de Hongrie, amely 2015-ben tért vissza a kerékpárostérképre, az idén pedig a jelentkező csapatok és versenyzők száma már „kiverte a plafont”, illetve a létszámlimitet.
„A hasonló megmérettetéseken keresztül látszik, hogy egy országnak van kerékpársportja. Fontos, hogy ne belterjes dolog legyen, egy kiemelt hazai sportesemény megismertetheti az emberekkel a kerékpározást, annak kiemelkedő egyéniségeit. Annak idején más szocialista államokban, Lengyelországban, Csehországban, az NDK-ban nagyon erős volt ez a sportág, mindegyik bevezette a maga körversenyét, míg Magyarországon sokáig nem volt húzóesemény” – nyilatkozta a Figyelőnek Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke, aki a környező országokra is adott kitekintést.
„A szlovák kerékpársport jó színvonalú, de a rendszerük nem annyira erős, hogy egy Peter Saganhoz hasonló klasszist dobjon ki. Lengyelországban viszont olyan erős a felépített struktúra, hogy abból rendre világbajnokok kerülnek ki. Tehát az igazi minta Lengyelország lehetne, igaz, a gazdasági hátterük erősebb. Ez egy technikai sport, ennek megfelelően igen költséges. Egy World Tour-csapat éves büdzséje 10-15 milliárd forint” – tette hozzá Eisenkrammer, aki szerint kulcsfontosságú a kirakatszerepet ellátó Tour de Hongrie színvonalának folyamatos erősítése, illetve minél több gyerek bevonása a sportágba.
A cél: több szakággal felzárkózni
Jelenleg az UCI világranglistáján a legjobban (az 1100. és az 1500. hely között) álló három magyar Pelikán János, Dér Zsolt és Lovassy Krisztián. Magyarország április utolsó hetében a 67. helyen volt a nemzetek rangsorában – minden szomszédja megelőzi.
A legutóbbi országúti világbajnokságokon nem volt magyar induló a felnőtt férfiak mezőnyében, mint ahogy az olimpián sem. Legutóbbi országúti olimpikonunk Lovassy Krisztián (2012), legutóbbi célba érkezőnk pedig Bodrogi László és Kusztor Péter (2008). A kerékpározás 2013 óta a kiemelt sportágak körébe tartozik, tehát jelentős állami támogatást kap, igaz, ennek eredményei egyelőre utánpótlásszinten mutatkoznak meg. A Magyar Kerékpáros Szövetség 2016 őszén sportágfejlesztési stratégiában vázolta fel terveit. A cél: 2028-ig több szakággal felzárkózni a világ élvonalához.
Országúti tekintetben ennek legfontosabb pontjai: központosított szakmai irányítás mellett létrehozni egy akadémiai programot és életpályamodellt, valamint kialakítani egy nemzeti csapatot (a brit Sky, a kazah Asztana vagy a kolumbiai Colombia mintájára), amely versenyeztetni tudná a legjobbakat.
A sportágban a 2020–24-es ciklusban várnak felnőttszinten is nemzetközi előrelépést – egy teljes rendszert kell felépíteni és megfelelően üzemeltetni ahhoz, hogy a koncepció működőképes lehessen. Szervezettségben, szakmailag, karriermenedzselésben egyaránt szintet kell lépni ahhoz, hogy a globálisan a legnépszerűbb kerékpáros szakág és a magyar kerékpársport egésze felzárkózzon az elithez. Mert – mint a koncepció megállapítja – a lemaradás jelentős, ám a hátrány nem behozhatatlan.
