Hosszú harc

Bár ezekben a napokban mindenki a medencékre figyel, nem kétséges: az úszó-világbajnokság után Hosszú Katinka folytatja újabb hadjáratát, immár az általa életre hívott versenyzői érdekszervezet élén. Mire megy ki a játék?

Ez az a cikk, amelyet többféleképpen is el lehetne kezdeni. A legfrissebb szenzáció, hogy Magyarország 2024-ben újabb vizes világversenynek adhat otthont, és nincs kétség afelől: Budapest ezzel immár az úszóvilág fővárosa is lett (erről lásd Hét év – öt világverseny c. keretesünket).

Kezdhetnénk azzal is, hogy Gyárfás Tamás ismét túlélt valamit. A magyar úszósport éléről 23 év után, botrányok és küzdelmek közepette távozni kényszerült sportdiplomata ugyanis pár napja kijelentette: ha nem mi kapjuk a 2024-es vb-t, akkor lemond a FINA alelnöki posztjáról. Nos, maradt. Igaz, a szervezet tisztújító közgyűlése még hátravan, ám a belső köröket ismerő forrásunk szerint előbb folyik visszafelé a Duna, mintsem Gyárfást leváltanák pozíciójáról a Nemzetközi Úszószövetségben, amelynek korábban a pénztárnoka volt. A „nagy túlélő” mostanság kurta-furcsa nyilatkozatai miatt is megérdemel pár szót. A világbajnokság előtti utolsó nagy sajtótájékoztatón például „megdöntötte” Usain Bolt világrekordját. Míg a jamaicai futó 9,58 másodpercet repeszt 100 méteres síkfutásban, addig Gyárfás felszólalása írd és mondd 9 másodpercig tartott. Ezt a teljesítményét javította meg a FINA büróülése után (itt döntöttek a 2024-es budapesti rendezés mellett), amikor így kommentálta az ott történteket: „Maradok!”  

MI HISSZÜK – MI AKARJUK!

Aztán indíthatnánk Hosszú Katinkával is. Merthogy a világ úszósportja a medencében és azon kívül most leginkább róla szól. Döbbenetes az az út, amelyet az egykori bajai kislány az elmúlt szűk egy évtizedben bejárt. „Nem voltam benne biztos, hogy szeretném ezt folytatni” – nyilatkozott a 2012-es londoni kudarc után (aranyéremért utazott, de a dobogó sem jött össze), és folytatta. Mégpedig a magyarul azóta is megtanulni képtelen Shane Tusup oldalán. Az amerikai férfi a szerelme, az edzője, az üzlettársa, az energiaforrása, de talán leginkább: harcostársa. Ők együtt a női Jeanne d’Arc és a férfi Jeanne d’Arc. Arccal egymás felé, és ha kell, ketten a világ ellen. Készek mindent (és mindenkit?) elsöpörni, ami az útjukba áll. Most éppen a FINA ellen indultak harcba. Ez a játék nem babra megy: dollármilliókért.

Pedig a 17. FINA vizes világbajnokságra a nemzetközi szövetség éppen annyi pénzt dobott fel, mint két évvel ezelőtt, Kazánban. Az érmesek és a helyezettek között pontosan 5 460 300 dollárt (mintegy 1,5 milliárd forintot) osztanak ki. Az egyéni számok győztesei 20 000 dollárral (öt és fél millió forint) lesznek gazdagabbak, a világcsúcsért 30 000 dollár jár. A helyezettek sem járnak rosszul, úszásban például egy 8. hely 1000 dollárt jelent. Fontos kitétel, hogy a férfi és a női sportolók pénzdíjai megegyeznek.

Ezzel nincs is senkinek problémája – legalábbis eddig nem hallatszott zokszó. Jóval inkább izgatja a versenyzőket a világkupa-sorozat, amely sokaknak az úszósportban mindeddig soha nem látott lehetőséget teremtett arra, hogy akár kisebb-nagyobb vagyont is összeússzanak. Egy naptári évben 9 állomáson (3 európai, 3 ázsiai és 3 közel-keleti versenyen) mérhetik össze a sportolók az erejüket, és 2016-ban még mindenki annyi számban indult, amennyiben csak akart. Ám a FINA ezt a szabályt a közelmúltban megváltoztatta: most állomásonként csak négyszer lesz lehetősége vízbe ugrania egy versenyzőnek.

Mindez azt a Hosszú Katinkát érintette a legérzékenyebben, aki a tavalyi versenysorozaton 386 750 dollárt (kb. 108 millió forintot) kasszírozott. A magyar úszónő nem sokat késlekedett a válasszal, életre hívta a Profi Úszók Világszövetségét (Global Association of Professional Swimmers – GAPS). Hosszú Katinka kísérőlevele akár egy amerikai motivációs tréningnek is beillene. A We belive (Mi hisszük), We want (Mi akarjuk) alcímek alatt olyan szlogenek sorakoznak, mint „a sportolók elengedhetetlenek a sikeres sporthoz”, vagy „hallatni akarjuk a hangunkat”.

A GAPS sokak szerint nyílt hadüzenet a Nemzetközi Úszószövetség ellen. Igaz, egyelőre kevés a konkrétum arról, hogy mik is a célok. Egy biztos, Hosszúék karakteres és hangsúlyos szerepet szánnak maguknak a FINA-javak elosztásában, és az, hogy azonnal 15 olimpiai bajnok csatlakozott a szervezethez, jelzi: a sportolói hadtest készen áll arra, hogy sikeresen megvívja küzdelmeit a fehér asztal mellett is.

Jó példa lehet az úszók előtt az ATP teniszszövetség sikertörténete. Az 1968-ban életre hívott szervezet (Association of Tennis Professionals) még bojkottra is hajlandó volt, amikor (1973-ban) kiállt egy Pilić nevű játékos mellett. A versenyszervezők kénytelenek voltak belátni, hogy a játékosok nélkül nem mehet tovább az üzlet, és hogy mennyire sikeres volt az együttműködés, azt jól jelzi: míg 1973-ban 52 400 dollárra, addig 1983-ban már ennek csaknem a hússzorosára (!), vagyis 978 211 dollárra rúgott a wimbledoni torna összdíjazása. Azóta is, ha új vállalat áll a versenysorozat támogatói közé, akkor emelkednek a pénzdíjak: a pár napja véget ért idei wimbledoni tornán csak a győztes 2,2 millió fontot (kb. 760 millió forintot) vihetett haza. Szervezők és versenyzők kéz a kézben alakítják a szabályokat, együtt vágnak bele fejlesztésekbe, valamint döntenek a legfontosabb kérdésekben. Látjuk az eredményt: a tenisz él és virágzik, a játékosok pedig mesés vagyonokra tehetnek szert. De vajon lesz-e az úszásban is szép új világ?

FINA: DOLLÁRMILLIÓS HASZONKULCS

A Figyelő feltette Cornel Mărcu-lescunak, a Nemzetközi Úszószövetség ügyvezető igazgatójának a kérdést, hogy a FINA fél-e a GAPS-től, illetve támadásnak veszi-e a kezdeményezést. „Úgy gondolom, hogy a mi részünkről nem tettünk semmit a sportolók ellen. Itt a világbajnokságon összesen 5,4 millió dollár lesz a nyereményalap. Ezenfelül az úszóvilágkupa-sorozatban, amelyen Hosszú Katinka nagyon sokszor részt vesz, régebben is és most is hasonló mértékű bevételt realizált. Én személy szerint nem látok semmilyen problémát ez ügyben” – szólt a sportdiplomata válasza.

De lássuk, mennyi pénz vándorol a FINA zsebébe. Ne feledjük, egy olyan világszervezetről van szó, amelynek legutóbbi, kazáni vb-jét a statisztikák szerint 6,8 milliárd (!) néző leste a tv-n keresztül, és amely szövetség, ha úgy alakul, kiveteti egy versenyző füléből a zenehallgatásra alkalmas fülesét, mert a márkajelzés sértené az üzleti érdekeit.

Az utolsó nyilvános pénzügyi beszámoló szerint (amely svájci frankban közli az adatokat) a 2015-ös évre lehet teljes rálátásunk. Ez abból a szempontból előnyös, hogy – akárcsak az idén – akkor is világbajnokságot rendeztek. A FINA 2015-ben 19,25 milliárd forintot szedett be, ennek igen jelentős része – több mint 80 százaléka – származott a vb-vel kapcsolatos ügyletekből. A költségek levétele után valamivel több mint 4,2 milliárdos hasznot termelt abban az évben a szövetség. Összehasonlításként: a 2016-os világkupa-sorozat összdíjazására fordított összeg 2,178 millió dollár (mintegy 600 millió forint) volt.

Ha összevetjük a FINA hasznát és a kiosztott pénzdíjakat, azonnal tisztul a kép, s láthatóvá válik, mi lehet az egyik (a legfőbb?) célja a Hosszú Katinka által életre hívott és 29 úszótársával megalapított érdekvédelmi szervezetnek.

Végezetül nézzük, melyek a FINA legfőbb hivatalos partnerei. Ha végigtekintünk a névsoron, már nem is csodálkozunk azon, hogy a világkupa-sorozat kilenc állomásából hatnak miért az ázsiai, közel-keleti térség ad otthont. Japán négy nagy céggel is képviselteti magát: Nikon (tokiói székhelyű multinacionális vállalat, amely optikai és képalkotó eszközök gyártására szakosodott), Yakult (probiotikus italokat gyártó társaság), The Quality Sleep Airweave (az alvás szakértője, matracgyártó vállalat), All Nippon Airways (vagyis ANA; légitársaság). Jelentős partnere a FINA-nak az a Samsung, amelynek a bevételei a dél-koreai GDP 20 százalékát adják, és amelynek világméretű térhódítása töretlen. Kínát az elsősorban háztartási elektronikus készülékeket gyártó Midea, Svájcot a luxusóráiról is ismert Omega, Olaszországot a medenceépítő Myrtha Pools és az ugyancsak itáliai központú Arena képviseli.

Ezek a prosperáló cégek jó ideig biztosítékot jelenthetnek arra, hogy az úszóknál a jövőben is lesz mit a tejbe aprítani. Igaz, a haszonból a GAPS jóvoltából ezentúl még intenzívebben részesülhetnek a sportolók. Ahogy Hosszú Katinka fogalmazott „kiáltványában”: „Célunk, hogy mindenkiről halljunk és még többen legyünk. A GAPS lehetővé fogja tenni számunkra, hogy közösen képviseljük érdekeinket a saját sportágunkban, rálátásunk legyen arra, mi történik ma az úszósporttal, és hatásunk arra, mi lesz vele a jövőben.” Hát akkor, rajtkőre: kezdődjön az úszók viadala!

HÉT ÉV – ÖT VILÁGVERSENY

Bár végül az eredeti árat jelentősen meghaladó beruházással, az első, igen látványos tervektől eltérő formában épült meg a Duna Aréna, az kétségtelen, hogy villámkarriert futott be: az elkövetkező hét évben öt olyan világversenynek adhat otthont Budapest, amely az új uszoda nélkül lehetetlen volna

2017: felnőtt és szenior vizes világbajnokság

2018: junior szinkronúszó-világbajnokság

2019: junior úszó-világbajnokság

2020: úszó-, vízilabda-, szinkronúszó- és műugró-Európa-bajnokság

2024: rövid pályás úszó-világbajnokság

MAGYAR ÉREMESÉLYEK

Július 23-án kezdődnek az úszóversenyek a Duna Arénában. A következő lapszámunkig az alábbi versenyszámokban lehetnek magyar éremesélyek

Július 23., vasárnap: 400 m női gyors: Kapás Boglárka – világranglista 4., nagy bravúrral érhet fel a dobogóra

Július 24., hétfő: 400 m női vegyes: Hosszú Katinka – világcsúcstartóként, címvédőként és a szám olimpiai bajnokaként egyértelműen az aranyéremért ugrik a vízbe.

50 m férfipillangó: Akár 16 versenyző is kalkulálhat éremmel, egyiküket így hívják: Cseh László

Július 25., kedd: 1500 m női gyors: Nagy csalódás lenne, ha Kapás Boglárka nyakába nem kerülne érem az immár olimpiai számban.
100 m női hát: Három világklasszis ellen küzd majd ebben a számban Hosszú Katinka. Nyerhet – de le is csúszhat a dobogóról

július 26., szerda: 200 m férfipillangó: A medencében veteránnak számító Cseh László csak talán-talán, az ifjú Kenderesi Tamás bizonnyal versenyben lesz a dobogóért. 
200 m női gyors: A jelenkor „másik” nagy klasszisával, az amerikai Katie Ledeckyvel harcol majd Hosszú Katinka – akinek itt kell majd leginkább megszenvednie az éremért.

Közreműködött: Zámbó István

Borítófotó: Katinka hivatalos Facebook-oldala

Ezek is érdekelhetnek

További híreink