Fényesebb a többinél a kard

Június 21-én Újvidéken huszonhét évet követően ünnepelt ismét kontinentális elsőséget a magyar férfi kardcsapat, amely válogatottunk egyetlen érmét szállította az Európa-bajnokságról.

Legutóbb 2015-ben nyertek vívóink aranyat az Eb-n, akkor Szilágyi Áron egyéniben nem talált legyőzőre (egy évvel korábban Rédli András párbajtőrben lett első), és kétszeres olimpiai bajnokunk ezúttal is főszerepet vállalt az eredményességből. Szilágyi egyéniben a negyeddöntőben 15:14-re alulmaradt korosztálya másik meghatározó egyéniségétől, a német Max Hartungtól, aki ezután megvédte Eb-címét – tavaly a fináléban győzte le hősünket –, viszont a csapatverseny során az egész mezőny legjobbja volt.

A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású csapat a negyeddöntőben Ukrajnát mosta le (45:25), majd az elődöntőben a legszorosabb összecsapását vívta, de így is 45:37-re nyert Románia ellen, a fináléban pedig fölényesen múlta felül (45:33) Olaszországot.

„Hála Istennek most egy olyan generáció tagjai szerepelnek a válogatottban, akik mindannyian a világ élvonalába tartoznak. Klasszisai sportáguknak, és ha csak ketten hozzák megszokott szintjüket, már mindenki ellen van győzelmi esélyünk – felelt Decsi András a férfi kardcsapat vezetőedzője a Figyelő azon kérdésére, hogy a jó csapatösszetétel vagy inkább a formaidőzítés eredményezte-e a sikert. – Úgy vélem, hogy az idő előrehaladtával egyre összeszokottabb a csapat, szakmailag és emberileg is erősebb a kohézió, ennek köszönhetően folyamatosan támogatni tudják egymást a tagok. A 2020-as olimpiai részvételben megfogalmazott közös cél összekovácsolja őket, és mindannyian hiszünk benne, hogy a jövő évi budapesti világbajnokság, illetve az ötkarikás kvalifikáció időszakára olyan egységesek lesznek, ami éremszerzéssel kecsegtethet minden versenyen.”

Decsi szerint a többi versenyszám eredménytelensége miatt nem érződött különösebb nyomás a csapaton, a versenyzőknek a magyar hagyományokhoz igazodóan és a belső motivációból fakadóan is magas az önmagukkal szemben felállított sztenderdjük, az éremszerzés célja, ami ezúttal több versenyszám esetén is nüánszon múlt. 

„Az elmúlt években egyre gyakoribb, hogy az Európa- és a világbajnokság gyorsan következik egymás után, ezért a felkészülést úgy alakítottuk, hogy májusban lezártuk az edzőtáborokat és a külföldi edzőpartnerekkel közös munkát. a fiúk kaptak néhány nap pihenőt a két világesemény között. Most pedig két hét intenzív munka zajlik Budapesten, Erzsébetligeten vívással, többek között a dinamika fejlesztésével és teniszezéssel. A vébén a mezőny értelemszerűen kiegészül, és ugyan a sportág gyökerei
Európából fakadnak, a nemzetközi fejlődés következtében az erőviszonyok kiegyenlítettebbek lettek, ebben a versenyszámban a címvédő Dél-Korea, az Egyesült Államok és Irán is számottevő erőt képvisel” – mondta a vezetőedző.

A szakember, aki Szilágyi egyéni felkészülését is irányítja, kérdésünkre hozzátette: különösebben nem félti olimpiai bajnokunkat Hartungtól. „Juniorkoruk óta ismerik egymást, sokat versenyeztek már együtt, mindketten kiemelkedő vívók. Ha az Eb-t az olimpiai ciklus felkészülési állomásaként fogjuk fel, akkor úgy vélem, jó helyzetben vagyunk, ez egy minimális különbségű asszó volt, amely után Áron világklasszis teljesítményt nyújtott csapatban, kivívta magából, ami benne maradt. Ráadásul Hartung ellen is hamar itt a javítási lehetőség, ugyanis a világbajnokság negyeddöntőjében Németország lesz az ellenfél – bizakodott Decsi, aki ejtett néhány szót arról is, milyen a testvérével, Tamással együtt dolgozni a nemzeti csapatnál. – Vívóként nem adatott meg, hogy együtt dolgozzunk egymás mellett a válogatottnál. A vívás hagyományai nagyon erősek a családunkban, úgyhogy ez a helyzet nagy ajándék számunkra, és jelentős pluszt jelent, hogy testvérként élhetjük meg ezt egymás mellett.”

 

Borítófotó: Újvidéki siker. Szilágyi áron az ukrán jagodkával vív

Ezek is érdekelhetnek

További híreink