– A világbajnokság értékelésében kiemelte: a védekezés stabilitásának a megteremtése a következő évek fő feladata. Nyolc játékosa szerepelt a nemzeti csapatban, így muszáj megkérdeznem: hogy látja, kik lehetnek azok, akik hosszú távon alapot jelenthetnek?
– A széleken és még szerintem a kettes védőpozícióban is rendben vagyunk, a két hármas posztot viszont kritikusnak vélem. Nem titok, hogy a következő szezonra Szekeres Klárának is családalapítási tervei vannak. Tomori Zsuzsannának sérülésből kell visszatérnie, Mészáros Rea remek védő, de nemzetközi szinten már hátrányban van a magassága miatt. Be kell vallanunk, hogy ez a poszt a Fradinál is problémát okoz. Háfra Noémi fejleszthető, de – nem tudom szebben megfogalmazni – hármas védőket „csinálni kell”.
– Háfra mellett Lukács Viktória is ott volt a vébén, Faluvégi Dorottya a bő keretben van. Milyen érzés, amikor Lukács és Faluvégi kvázi ugyanazért a pozícióért harcol?
– Felesleges rivalizálást emlegetni. A vébé is jól mutatja, hogy a kézilabdajáték tisztességes forgószínpad lett. A két játékos egymást váltva, együtt küzdve is jól kiegészítheti egymást hosszú távon. Ha ez érdem, akkor ez nyilvánvalóan a csapatmunka eredménye, nem az enyém. A segítőm, Kovács Attila keze benne van vastagon, akárcsak Golovin Vlagyimiré, hiszen kölcsönben, az MTK-nál nála is pallérozódtak. És hadd jegyezzem meg: az említettek mellett már jön fel Márton Gréta is.
– Kim Rasmussennel egyeztet a válogatottban szóba kerülhető játékosokról?
– Nincs semmilyen egyeztetés. Beszélgettünk már, az elődeivel ez rendszeres volt, de ő önjáró személyiség, nem igényli ezt.
– Egy éve ilyenkor, ha beszélgettünk Fradi-szurkolókkal, félelmet lehetett érezni a hangjukban, hogy a csapat a következő években inkább az Érddel lehet versenyben, mint a Győri ETO-val. Ehhez képest most vezetik a bajnokságot, magabiztosnak tűnnek – ez a mentális fölény eredménye?
– Ebben van a lényeg. A laikusok szerintem nagyon sokszor nem mérik fel a csapatkohézió jelentőségét, azt, ami mentálisan nagyon erőssé teszi a játékosokat, s ami csak hosszabb folyamat és munka eredményeként alakítható ki. A szurkoló azt nézi, ki védi a lövéseket, ki lövi a gólt, ezzel szemben a csapatkohézió szempontjából sokkal fontosabb, hogy legyenek olyan játékosaink például, mint Marija Jovanović. Örülök, hogy sikerült rávennünk még erre a szezonra. Meghatározó tagja a csapatnak, miközben nem látványos, amit csinál.
– Jovanovićot több korábbi nyilatkozatában is kiemelte. Mi az, amit hozzátesz a csapathoz?
– Ezt nagyon nehéz megfogalmaznom, mert belülről kell érezni. De jellemző, hogy amikor leültünk a játékosokkal, mindenki megkérdezte, Maki marad-e. Intelligens, jó kedélyű, rendkívül pozitív töltetű ember, aki meghatározza az öltözői hangulatot.
– „Bár vastagabb a kispadunk, mint néhány évvel ezelőtt, ám ez erre a szintre – ha két ember kiesik – még mindig vékony” – mondta tavaly, a BL-negyeddöntő elbukása után. Hogy látja most a helyzetet, illetve a final fourba jutási esélyeket?
– Ha nem lesz két sérültünk, akkor megfelelő a padunk. Összetett kérdéskör ez, mert amennyiben van két hiányzó, rögtön megkapjuk, hogy de hát miért nem terveztünk hosszabb paddal. Ha meg nem sérült senki, akkor óhatatlan, hogy egy-két játékos kevesebb lehetőséghez jut, miközben minden egészséges kézilabdázó formájában a legfontosabb tényező a játékperc. Viszont arra, hogy mire juthatunk a BL-ben, most lehetetlenség bármit mondanom, egyszerűen túl korán vagyunk hozzá. Az szinte biztos, hogy ha nem vagyunk legalább a második helyen a középdöntőben, akkor az ETO vagy a CSM Bucureşti jön, ellenük meg nem lehet reális elvárás a továbbjutás.
– Miközben az NB I-et elözönlötték a légiósok, és az alsóházi csapatok kerete is hemzseg a külföldiektől, elvitathatatlan, hogy az FTC-re továbbra is jellemző egyfajta önmérséklet. Mi a véleménye a légiósáradatról?
– Egyet megígérhetek: amíg én a Fradi edzője vagyok – illetve szerintem amíg a jelenlegi vezetés van –, ez a szemlélet nem változik. Nagyon határozottan az a véleményem, hogy a magyar kézilabda nem sáfárkodik jól a forrásaival, és ennek súlyos következményei lehetnek. Sok csapat „élj a mának!” felfogásban tevékenykedik, és ez beárnyékolja a jövőképet. Megvesszük, használjuk, eldobjuk – ez a gondolatiság jellemző ma. Én ezt a csak a rövid távú eredményekben gondolkozást egyáltalán nem tartom jó iránynak. Óriási gondok lehetnek így az utánpótlás-neveléssel. Miközben még az új „légiósszabályozás” ellen is ágálnak a vezetők, a fiatal, minőséget képviselő magyar játékosok túlárazottakká válnak, ami hasonló helyzethez vezethet, mint a labdarúgásban. A világ kézilabdája bővült az elmúlt évtizedben (lásd például a hollandokat), egyre nagyobb a verseny, ezért sokkal felelősségteljesebben kell állnunk a kézilabdázáshoz a jövőnk érdekében! A megoldás pedig az, hogy nagyon keményen dolgozunk az utánpótláson.
– Ez a tizedik szezonja a Ferencvárosnál. Mi az, amiben változott az évek során? Hallani, hogy ma már nem mérgelődik egy-egy vesztes mérkőzés után a játékosokkal.
– Egy dologban nem változtam csak, és az a munkába vetett hitem. De amúgy is igaz, hogy elképesztő mértékben módosultak a lehetőségek az elmúlt évtizedben, amiért nagyon hálás vagyok a Fradi vezetőinek. Hogy mást ne mondjak, amikor elkezdtem a munkát, nem volt edzőtermünk, pontosabban a vicc kategóriájába tartozott, a mostani viszont minden igényt kielégít. Nyilván én magam is rengeteget változtam. Néhány éve éreztem, hogy muszáj új irányt vennünk, ekkor kezdődött el a munka Tord Ellingsennel (az FTC norvég erőnléti tanácsadója – a szerző), s szemléletben is sokat alakultam. Ma már úgy érzem: ha mentálisan felkészült, jó hozzáállású játékosokkal elveszítünk egy meccset, az benne van. Nekik fáj majd a legjobban a vereség. Egy dologra „ugrok” csak: ha nem megfelelő a hozzáállás.
– Tapasztaljuk, hogy a kézilabdázók idénye milyen sűrű év végén is. Közeledik a karácsony. Az élsport feszített menetrendje mellett mit jelent az ünnepi időszak?
– A mi sportágunkban a szabadság időszaka a nyár, így jobban oda kell figyelnünk a tervezésre. Zita már a vébé előtt feldíszítette a lakást, ami fénypompában úszik, most pedig épp a várost járjuk még néhány ajándékért. Odafigyelünk rá, hogy megéljük az ünnepet, az a két és fél nap a családé.
ZITA, A SEGÍTŐKÉSZ
Zácsik Szandra távozása után Szucsánszki Zita tűzoltószerepet és újabb idényt vállalt a Fradinál. A nyári visszatéréskor így fogalmazott: „úgy dobta a gép”, hogy segítenie kellett. Aztán úgy dobta, hogy a válogatotthoz is csatlakozott. Elek – a magánéletben Szucsánszki párja – hangsúlyozta: nem kapacitálta őt a folytatásra, és biztos benne, hogy a kézilabda erre az utolsó idényre került az anyaság elé a csapatkapitány életében.
„Igazi érzelmi hullámzás volt az elmúlt időszak. Amikor leültem a vezetőkkel, úgy éreztem, hogy segítenem szükséges, a Fradiért ezt kell választanom. Ilyen segítőkész alkat vagyok – mondta nevetve az irányító-átlövő. – Ha pedig a Fradiért ezt megteszem, akkor a válogatottért is, bár igaz, hogy a sorozatterhelés miatt oda kellett figyelnem a műtött vállamra. A tavasz arról szól majd, hogy minél hamarabb utolérjem magamat. A következő napok a családról szólnak, ám december 26-tól már ezen dolgozunk.”
Borítófotó: Kettős terhelés. Elek Gábor csapata a hazai tehetségekre épül, így a Ferencváros adja a válogatott gerincét is
