– Még mindig egyfajta előítélet övezi a pszichológiát, illetve az ilyen jellegű segítséget igénybe vevő embereket, hiszen a kívülállók gyakran betegnek gondolják őket. A sportpszichológiának meg kell küzdenie ilyenfajta sztereotípiákkal?
– Valóban van egyfajta előítélet a területtel kapcsolatban, ám a szakemberek nagyon tudatosan építik és küldik azt az üzenetet, hogy a sportpszichológia nem betegségek kezeléséről szól. Arra törekszünk, hogy megmutassuk: a pszichológia ezen ága az egészséges teljesítményfejlesztéssel foglalkozik.
– Mit jelent az, hogy egészséges teljesítményfejlesztés?
– Ebben az esetben mentális felkészítésről van szó. A munka igencsak szerteágazó, hiszen az önbizalom-fejlesztés, illetve a versenyhelyzetekre való mentális felkészülés is idetartozik. A mentáltréningeket pedig annak érdekében végezzük, hogy a sportolók fejben is tudják gyakorolni a mozdulatokat, átélhessék a versenyhelyzeteket, gondolatban végigmenjenek a különböző forgatókönyveken.
– És hogyan működik ez a mindennapokban? Bekopogtat önhöz egy úszó vagy egy súlyemelő, hogy helló, itt vagyok, problémáim vannak?
– Ilyesmi is előfordulhat, illetve edzői, egyesületi vagy szövetségi kérésre is belekezdhetünk a közös munkába. A folyamat egy diagnosztikai fázissal kezdődik: felmérjük, hogy mik az erősségek és a fejlesztendő pontok, s amennyiben a sportoló engedélyezi vagy kéri, az edzővel közösen indul meg a teljes együttműködésen alapuló fejlesztés.
– Mik a leggyakoribb problémák, amelyek a terápiák idején a felszínre kerülnek?
– Sokkal inkább fejlesztésről van szó, mint terápiáról. A legtöbbször az úgynevezett edzésmenők problematikájával találkozunk, tehát amikor az adott sportoló kiválóan teljesít az edzéseken, ám a versenyeken nem tudja hozni azt az eredményt. Ilyenkor összegyűjtjük az erősségeket, azokat az erőforrásokat, amelyekből táplálkozni fog a jövőben. Ezt követően – fejben – végigvesszük a versenyeket a legapróbb részletekig annak érdekében, hogy az agynak minél ismerősebb legyen a helyzet és a terep. Ezt az ismerősségi hatást tudjuk oly módon kihasználni, hogy a sportoló úgy érezze: az adott kihívást már megoldotta, s képes leküzdeni az önbizalomhiányt és a teljesítmény miatti szorongást. Ugyanakkor egy egyesület- vagy edzőváltás, az edző vagy csapattárs halála is krízist hozhat magával, ahogyan például egy olimpiai kudarc is.
– A balsiker feldolgozásában hogyan vannak jelen?
– Ez a folyamat integrált része a sportpszichológiának. Ilyenkor abban próbálunk segíteni a sportolóknak, hogy a kudarcélményekből való felépülés idején meglássák azokat a területeket, ahol képesek a fejlődésre. Fontos az is, hogy mihamarabb feldolgozzák a negatív élményeket.
– Említette, hogy a fejlesztésbe az alany kérésére be lehet vonni az edzőt is. Tehát van arra lehetősége, hogy ha akarja, titokban tartja a foglalkozásokat?
– Természetesen megvan a mód arra, hogy a közös munkát privát módon kezelje, hiszen akár hátránya is származhat belőle. Én minden esetben megadom erre a lehetőséget, bár ehhez a szakembereknek változó a hozzáállása. Sokszor az edzők is tisztában vannak azzal, hogy bizonyos dolgokat nem mondhatunk el nekik, s a többségük ezt el is fogadja. A szakember egyébként pedig csak a sportolóval való előzetes egyeztetés után nyilatkozhat az ügyben.
– Megbélyegzik, oda a sportkarrier?
– Az túlzás, hogy a karrierjének vége szakadna, de a környezete viccet csinálhat a dologból, illetve mentálisan gyenge embernek is elkönyvelhetik az illetőt. Nem volt efféle tapasztalatom, de hallottam már ilyen esetről.
– A közös foglalkozás eredménye mennyire függ attól, hogy a sportolónak milyen személyiségjegyei vannak?
– Szerintem nincs összefüggés. A kutatások és a munka irányvonala is a személyiség kérdéséről egyre inkább áttolódik a mentális erő irányába. Tehát a szakemberek a hatékonyságot sokkal inkább a mentális erő és a vitalitás állapotától próbálják függővé tenni, nem pedig a személyiségjegyektől.
– Milyen az edzők és a sportpszichológusok viszonya?
– Egyre jobban látom a szereplők viszonyát, már csak azért is, mert az edzők sportpszichológiai kultúrája és ismeretei is bővülnek. Az egyetemen, illetve az edzőképzéseken ez már tananyag, de folyamatosan szervezünk számukra továbbképzéseket, workshopokat is, hiszen az a cél, hogy a trénereknek is magas fokú ismereteik legyenek, s kölcsönös együttműködés alakuljon ki. Nincs rivalizálás.
– Külföldi és hazai sportolók egyaránt mind bátrabban beszélnek arról, hogy adott esetben szakemberhez fordulnak, s még maga Michael Phelps is felvállalta, hogy komoly problémái voltak. Az ilyen kiállások növelik a szakterület elfogadottságát? Illetve bátoríthatják-e azokat, akik nem mernek lépni?
– Az ilyen kiállások nagyon fontosak. De azt is jelzik, hogy a sportolók nincsenek egyedül a problémáikkal. Ha egy sztársportoló felvállalja, hogy segítségre szorul, az számos kaput nyit ki, megmutatva azt, hogy nem ciki szakemberhez fordulni. De nagyon lényeges, hogy minderről az érintett, s ne a sportpszichológus beszéljen.
– Egyébként bárki becsengethet egy szakemberhez, vagy csak a profik?
– Mivel a sportpszichológia alapvetően a teljesítményről szól, így az amatőr, illetve a hobbisportolók számára is adott a lehetőség önmaguk ilyen típusú fejlesztésére. Az új trend pedig már az, hogy a fókusz egyre inkább az utánpótlás-nevelés irányába tolódik annak érdekében, hogy a fejlesztést minél korábbi életkorban megkezdhessük. A folyamatba bevonhatók az utánpótlásedzők, illetve a szülők is.
– A szülőkkel sokszor nem könnyű, hiszen olykor saját vágyaik vagy kudarcaik miatt kényszerítik a gyereküket a sportra. Mennyire nyitottak a külső véleményekre?
– Valóban előfordulnak az ön által említett esetek is. Változó a hozzáállás, azt pedig a szakemberek dolga eldönteni, hogy a szülők bevonásának hol vannak a határai. De az is igaz, hogy a feladatunk nem csupán a gyerekek, hanem a szüleik segítése is.
Borítófotó: Michael Jordan, a levegő ura. nem a személyiség a lényeg, hanem a mentális erő
