Akárki akármilyen atlétikai érmet nyer ezután, az már mindig is sporttörténelmi tény marad, hogy az első fedett pályás arany Márton Anita nevéhez fűződik. Ennek igen nagy súlya van, Anita számára felelősséggel is jár, de édes a teher. „Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen hosszú idő után nekem sikerült megszerezni ezt az aranyat. Először inkább csak örültem neki, de néhány nap elteltével már azt is felfogtam, hogy mekkora a jelentősége, s mennyire sikerült ezzel az egész országot megmozgatni. Folyamatosan csörög a telefonom, rengeteg hívást, üzenetet kapok, nagyon érdekli az embereket” – meséli a bajnok, aki egyelőre a 2020-as tokiói olimpiáig tervezi sportolói karrierjét, 29-30 évesen most van a legjobb korban mint dobóatléta. Az ötkarikás játékok után gyermeket szeretne szülni, azután tervez tovább. Szép lassan, szívósan haladt felfelé, nem csak úgy berobbant a sportágba. 2014 óta minden jelentősebb versenyről vagy éremmel tért haza, vagy éppen csak lecsúszott a dobogóról. Azt mondja, szerinte ez így normális, az egy kiugró eredménynél fontosabb a lépésről lépésre haladás. Az élet egyéb területein is fegyelmezett. „A sport tanított meg arra, hogy rendszer legyen az életemben, hogy kitartó legyek. Nem is lehet másképp, mert ha nincs rend és rendszer a magánéletben, az a sportra is kihat.”
Ötéves korában táncolni járt, utána hat esztendeig lovagolt. Tizenegy évesen ismerkedett meg az atlétikával, és azóta már csak a „sportok királynője” van közel a szívéhez, immáron 18 esztendeje. „Erős felépítésű, csontozatú kislány voltam, és a testnevelésóra része a súlylökés, ami nagyon jól ment nekem, így fedeztek fel. Először csak iskolai körülmények között versenyeztem, de hamar leigazoltam az egyesületemhez.”
Eleinte a magassága miatt (mármint hogy nem elég magas) „leírták” a sportban, utána a versenyzéssel is akadtak gondjai, de mióta az edzések mellett sportpszichológus segítségét is igénybe veszi, azóta folyamatosan szállítja az eredményeket. (A felkészüléséhez szükséges súlyemelésben is többszörös országos bajnok.) Szereti, ha béke és barátság van körülötte, igaz ez a világversenyekre is. „Egyáltalán nincs köztünk ellenségeskedés, sőt, a nemzetközi mezőnyben is annyira jóban vagyunk mi, súlylökők, hogy általában együtt ebédelünk, együtt vacsorázunk, segítünk, szurkolunk egymásnak a megmérettetések folyamán. Mi versenytársak vagyunk, nem ellenfelek.”
TUDATOSAN TERVEZ
Az aktív sport utáni életre különböző tervei vannak. „Több végzettségem is van; először egy kétéves OKJ-s képzésen nemzetközi szállítmányozást, logisztikai menedzsmentet tanultam, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán gyógypedagógusként végeztem, utána abszolváltam az edzői képzést, tehát három különböző vonalon is tudnék mozogni a jövőben, de természetesen az lenne a legideálisabb a számomra is, ha a sportágam közelében maradhatnék és edzősködhetnék. Mindenféleképpen gyerekekkel szeretnék foglalkozni.”
Az utánpótlást gyakorlatilag név szerint ismeri, hiszen részt vesz a felkészítésben. „Tavaly sikerült elindítani egy tehetséggondozó programot Magyarországon. Vannak fiatal tehetségek, de természetesen idő kell ahhoz, hogy beérjenek. 16-17 éves ifjakról beszélünk, és ha csak a saját példámat nézem, én is 24-25 esztendősen értem be igazán ebben a sportágban. A legjobb eredményeket 25–31 évesen érik el a dobóatléták, tehát még nagyon sok idő, amíg ki tudják forrni magukat, de reméljük, hogy követendő mintát mutatva, akár az én példámból is tanulva, a jövőben is lesz jó súlylökőnk. Az edzőm Eperjesi László, és a kezdeményezésemre sikerült elérni a szövetségnél, hogy egy ilyen programot indítsanak, mert nincs utánpótlás, utánam sincs jó súlylökő, aki a sikereket tovább tudná vinni. Vannak közös felkészülési edzőtáborok; ezek két-három napos alkalmak, vannak közös edzések, ott láthatnak engem is a fiatalok, velük vagyok ezeken a tréningeken, ott vannak az ő edzőik is, szoktak tartani technikai, taktikai megbeszéléseket. Van közös beszélgetős program. Legutóbb például arról beszélgettünk, hogy egy nagy világversenyen mire kell felkészülni, mire szükséges odafigyelni. Ebben nekik még nincs rutinjuk, de mivel jó eredményeik vannak, akár már ebben az évben is kvalifikálhatják magukat a korosztályos nemzetközi versenyekre. Úgy érzem, hogy felnéznek ránk és szívesen veszik ezeket a tanácsokat” – mondja lelkesen Anita.
ESKÜVŐRE KÉSZÜL
Két kutyája van, nagyon szeret velük foglalkozni, szabadidejét – ha teheti – a családjával tölti, szeret olvasni, jelenleg a Trónok harca negyedik kötete van soron. A másik kedvenc a filmnézés, legutóbb a Thor: Ragnarök című akciófilmet látta. Saját háztartást vezet és imád főzni. „Ha a körülmények megengedik, napi szinten főzök, mindenfélét eszem, de otthon kerülöm a fehér cukrot, a fehér lisztet, meg vannak alapszabályok. Például verseny előtt több tésztát fogyasztunk; ilyenkor kell a szénhidrát, mert töltjük az energiaraktárakat.”
Szerelmével tíz éve vannak együtt, s elhatározták, hogy „magasabb szintre emelik a kapcsolatukat” – ősszel lesz az esküvő. „Sportosan élek, sportosan öltözködöm a hétköznapokon. Ritkán van alkalmam csinosan felöltözni, mert többnyire az otthonom és a sportpálya között ingázom, de az esküvőn gyönyörű, klasszikus csipkés-uszályos menyasszonyi ruhám lesz.”
Anita számára a következő legnagyobb kihívás az augusztusi Európa-bajnokság. Addig Gyémánt Liga-versenyekre jár, folyamatosan edzésben tartja magát. Továbbra is csúcsokra tör, szeretné súlylökésben átlépni a húszméteres álomhatárt.
Sporthír, 2018. március 10.: A világbajnok Márton Anita nyerte a női súlylökők versenyét a téli dobó-Európa-kupán a portugáliai Leiriában. A magyar kiválóság 19,12 méterre dobta a súlygolyót, ezzel több mint fél métert vert a második, fehérorosz Aljona Dubickajára.
Borítófotó: Birmingham. A kitartó munka meghozta a nagy eredményt Márton Anitának