– Nem volt egyszerű önnel időpontot egyeztetni. Ennyire lefoglalja az idejét a közelgő vizes vb?
– Nyilván maga a vizes vb is sok munkát ad, hiszen az olimpia és a foci-világbajnokság után mégiscsak ez a világ harmadik legnézettebb sporteseménye, holtversenyben az atlétikai vb-vel. Ráadásul ez esetben nemcsak az úszásról, hanem másik öt szakágról is szó van – műugrás, high diving, nyílt vízi úszás, szinkronúszás és vízilabda –, így sok helyszínen, sokféleképpen kell megtervezni és lebonyolítani a mintavételeket, ez pedig folyamatos egyeztetést igényel a szakági vezetőkkel és a Nemzetközi Úszószövetséggel (FINA). Emellett az olimpia utáni nemzetközi WADA-auditnak is a kellős közepén vagyunk.
– Elegendő forrásból gazdálkodik a szervezet?
– A csillagokig lehetne emelni a büdzsénket, mert mindig van mit jobban és szebben csinálni, de a feladataink ellátását a jelenlegi forrásokból is meg tudjuk oldani. Nyilván az lenne az üdvös, ha több lehetőségünk lenne például arra, hogy a társadalmat átfogóbb kampányokkal érjük el a középiskoláktól az egyetemekig.
– A doppingellenőrzésnek mi dolga van a diákok között?
– A WADA mellett már az UNESCO is deklarálta: a dopping ügye mára kilépett az élsport szűk keretei közül, társadalmi jelenséggé nőve ki magát.
– Nem evidencia, hogy a tiltott szerek rombolják az egészséget?
– Egyáltalán nem az. Orvosként is hajmeresztő történetekkel szembesülök: sírva jönnek a szülők a megváltozott testű, arrogánssá váló gyerekük miatt, aki természetesen, mivel szabadidős sportoló, nem dopping-ellenőrizhető. A tinédzser gyerek – aki a felgyorsult világban mindent azonnal szeretne – lemegy az edzőterembe, s perceken belül megkínálják valamilyen tiltott szerrel, gyors és látványos eredményekkel hitegetve őt. Hazudnak neki, nincsen elég információja a szerekről és azok hatásairól, így könnyen beadja a derekát. Az élsportolók mögött ott van a stabil orvosi háttér és a karriert veszélyeztető lebukás réme, a hobbisportolók viszont védtelenül állnak szemben a problémával.
– A legtöbbször a bringásokat veszik elő, miközben például a fociban és az úszásban is akadnak gyanúra okot adó teljesítmények. Melyek a legérzékenyebb sportágak?
– A leginkább rizikós területek azok, ahol izommal kell dolgozni. Ám az is igaz: nem feltétlenül az a doppingérzékeny sportág, amelyben ténylegesen mérhetően magas a pozitivitás szintje. A foci esetében – ahol a játékosok modern gladiátorokként küzdenek a pályán – ritka a lebukás. Minden sérülésnek megvan a maga gyógyulási ideje, innen nézve pedig a futballban a sportolók regenerációjára adott idő rövidsége vet fel kérdéseket. Súlyos milliók forognak kockán, tehát nincs arra idő, hogy a sérült játékos hónapokig nyomja az ágyat. Valahol be kell avatkozni; a szakemberek szerint ez a regenerációs időnél történik meg, például EPO-val (lásd a Toplistás szerek című anyagot).
– S mi a helyzet a vízben?
– A WADA nyílt levélben rótta föl a FINA-nak, hogy a szövetség szűrőprogramja nem eléggé hatékony, ugyanis az elképesztő teljesítmények és a személyre szabott kockázatelemzések tükrében nem azok az eredmények jönnek, amelyekkel sportágspecifikusan kalkuláltak.
– Mennyire vált be a csodafegyverként emlegetett biológiai útlevél?
– Hatékonysága ellenére már látszanak a gyengeségei is, hiszen két mintából nem lehet tendenciákat vizsgálni. Évekig tartó gyűjtésre van szükség, majd a mintákat tíz esztendeig tárolni kell, mindez pedig irgalmatlanul drága. Kérdés az is, hogy évente hányszor legyen ellenőrzés, kik kerüljenek a vizsgált csoportokba. Mindenki, vagy csak egy szűk elit? Valódi hatékonyságot a folyamatos kontroll és a biológiai paraméterek változásainak a figyelése hozhat. Gyanú esetén pedig célzottan kell vizsgálódni.
– Mi az oka annak, hogy az analitika lemaradásban van a doppinglaborokkal szemben? Ahogy a szintetikus drogoknál, itt is ennyit variálnak a szerekkel?
– Világszerte kevés a WADA-akkre-di-tált labor, illetve az analitika nagyon bonyolult eljárásrendszer, egy jó laboranalitikus kiképzése minimum öt év. De folyamatos fejlesztésre van szükség, hiszen a „doppingoldalon” is állandóak a kutatások, újabb és újabb szerek jelennek meg a piacon. A doppinglaborok nagyon drágán állítják elő a készítményeiket, éppen amiatt, hogy ígéretük szerint „láthatatlanok” maradjanak az ellenőrzés számára. Ez egy idő után megváltozik, de addigra már be van időzítve a következő „koktél”. Ha egy tiltott anyag akár csak két évig is a piacon van, óriásit lehet vele kaszálni.
– Mit szól ahhoz, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség eltörölne minden 2005 előtt született rekordot?
– Ez a lépés kollektív büntetésnek számítana, abban pedig nem hiszek. A doppingeljárás nem szubjektív megítélésen vagy gyanún alapszik, hanem olyan vádon, amelyet minden egyes esetben külön-külön kell bebizonyítani. Ha ez nem sikerül, akkor „el kell engedni” a sportolót, és addig vizsgálódni, amíg a gyanú igazolást nem nyer.
– A sportolónak van választása?
– Noha ez nem általános jelenség, tudok olyan esetről nálunk is, amikor a szülők célozgatásokat kaptak az edzőtől arra, hogy a gyerekük csak abban az esetben futhat be élsportolói karriert, ha egy bizonyos szinten túl senki sem tesz fel kérdéseket a „hogyanokkal” kapcsolatban. Az említett esetben a szülők visszautasították az ajánlatot. Ha nincs központilag előírt doppingkényszer, s a szerhasználatot inkább a gyorsabban elérhető siker vagy az anyagiak motiválják, akkor van választási lehetőség. Igaz, ezek nem könnyű, de az egész életet meghatározó döntések.
