Joey Barton karrierjének csúnya vége lesz, bár ez nem meglepő az angol sport rossz fiúját ismerve. 2006 és 2013 között 1260 alkalommal fogadott labdarúgó-mérkőzésekre. Ezek között 30 olyan volt, amely a saját csapatát érintette – ezt tiltja az angol szövetség (FA) fegyelmi kódexe. A játékos 18 hónapos eltiltást és pénzbírságot kapott. „A határozat gyakorlatilag visszavonulásra kényszerít. Tegyük tisztába a dolgokat: mérkőzések megbundázásáról sosem volt szó. Sosem csaltam, nem próbáltam meg illegálisan eredményt befolyásolni” – írta nyílt levelében a szerencsejáték-függőségét beismerő Barton, aki az előbb említett periódusban 205 172 font (76,3 millió forint) értékben fogadott és 16 708 font (6,2 millió forint) veszteséget halmozott fel.
Komplex kérdéskör
Terjesszük ki Barton kijelentését, lévén a szerencsejáték ugyanakkora üzlet és veszély a sport számára. A Sportradar cég 2013-as kimutatása szerint a legális és illegális sportfogadás 435–625 milliárd angol fontos (160 000–230 000 milliárd forintos) bizniszt jelent globálisan. A sportfogadás folyamatosan növekvő piac, megkerülhetetlen és a sporttól elválaszthatatlan tényező. Az illegális fogadások piaca legalább 60 százalékot tesz ki, a nemzetközi maffiaszervezetek pedig komoly veszélyt jelentenek a sport integritására. A sportvilág ernyőszervezetei (mint például a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) a dopping melletti egyik legnagyobb veszélyforrásként kezelik az illegális fogadási piacot és az eredmények manipulációját. Ugyanakkor, mint a Barton-ügy is megmutatta, maguk a sportolók szintén veszélyeztetettek lehetnek. „Nagyon komplex ez a kérdéskör. A játékos-szakszervezetek, a sportolók, a sportági szövetségek és a fogadóirodák együtt kell, hogy több felelősséget vállaljanak” – magyarázta a BBC-nek Matthew Etherington, aki volt Premier League-játékosként 1,5 millió fontot bukott el fogadásokon. Szerinte az irodáknak jobban kellene ügyelni azokra a játékosokra, akik fogadási szenvedélyük miatt veszélyeztetettek, de profi pszichológiai segítségnyújtásra is szükség lenne a súlyosan függők esetében.
Behálózni a sportvilágot
„A fogadási csalás egyidős a fogadási tevékenységgel” – indítja egyik tanulmányát a sportfogadások tisztaságára ügyelő Sportradar. E szerint az internetes fogadási piac megkönnyítette azon bűnszervezetek dolgát, amelyek mérkőzéseket vagy eseményeket akarnak befolyásolni. Egyre több platformon mind több irodánál lehet egyre többféle sport történéseire tenni mind több országban – ez kivétel nélkül kockázatnövelő tényező. Nem csak a futball fertőzött terület: az európai sportfogadások integritására felügyelő ESSA szervezet első negyedéves jelentése szerint a fogadási monitoringrendszerek teniszmérkőzésekkel kapcsolatban kaptak a leggyakrabban riasztást, ezt követte a labdarúgás, a röplabda, a sznúker, a kosárlabda, az ökölvívás, a kézilabda és a jégkorong. A krikettet szintén több nagy ilyen jellegű botrány rázta meg az elmúlt években, az ázsiai illegális lóversenyfogadások ellen pedig április végén hoztak létre egy korábban nem látott méretű akciócsoportot.
A nagymester
Az egyik felvázolt, a fogadási bűnszervezetek világát bemutató ábra szerint a kínai triádok, a szingapúri, az orosz maffia, az olasz camorra és más szindikátusok, a boszniai, a horvátországi maffia egyaránt a háttérből mozgatják a szálakat. A szingapúri fogadási bűnszervezetnek dolgozó, folyamatosan Magyarországon tartózkodó, az itteni csalási ügyek koronatanújának számító Wilson Raj Perumal tevékenységéből látszik, hogy milyen átfogó hálót szőttek a világ körül.
Íme, néhány Perumal húzásai közül. A zimbabwei labdarúgó-válogatott évekig járta ázsiai túráit úgy, hogy minden mérkőzést a fogadási maffia befolyásolt. A finn RoPS és Oulu csapatának meccseit egyaránt manipulálta a játékosokon keresztül, beszervezett légiósok sora volt benne a csalásokban. A befolyásszerzés oly mértéket öltött, hogy a fogadási maffia kívánalmai szerint állt össze a játékoskeret. De volt, hogy Perumal kamu togói válogatottat állított össze és küldött meccsre, vagy a saját cégeivel szervezett fixált eredményű felkészülési mérkőzéseket a törökországi Antalyában. Játékvezetőket, futballistákat, klub- és szövetségi vezetőket egyaránt megvesztegetett. Végül hamis útlevéllel bukott le 2011-ben Finnországban. Ottani letartóztatását követően került tanúként Magyarországra, ahol szintén nyakig benne volt a mérkőzések manipulációjában.
A Perumalhoz hasonló svindlerek vámpírként éreznek rá, hol érdemes behálózni a helyi futball- vagy sportvilágot. Szerény meccslátogatottság és médiaérdeklődés, alacsony (sokszor késő vagy elmaradó) fizetések, rossz anyagi helyzetben levő klubok – ha ezek a tényezők összeállnak, akkor nagy a fogadási manipuláció kockázata. Minél nagyobb az érdeklődés, a főszereplők (játékosok, edzők, játékvezetők) fizetése, annál kevésbé éri meg befolyásolni a történéseket. A klubok anyagi helyzetének rendeződése például valószínűleg a magyar NB I.-ben is együtt jár a manipulációs kísérletek számának csökkenésével. A futball- és teniszelit alatti, csillogónak nem nevezhető világban viszont arathatnak a fogadási bűnszervezetek. Főleg, ha „befektetnek” annyi pénzt, hogy a saját hatáskörük alá vonjanak klubokat vagy akár egy szövetséget.
A sportvilág és a legális fogadási piac képviselői egyre több eszközt bevetve és együttműködve küzdenek a bűnszervezetek ellen, saját sportjukat és üzletüket is féltve. Az egyik legfontosabb fegyvernek a fogadásokat figyelő monitoringrendszerek számítanak, melyek riasztásokat adnak ki gyanús fogadási tevékenység esetén. A küzdelem érthető, hiszen bár ezek a csalások viszonylag kevés sporteseményt érintenek, de nagymértékben erodálják a közönség bizalmát, ezzel pedig beláthatatlan kárt okoznak.
Annál ugyanis nincs rosszabb, mint amikor a szurkolók minden történés mögött szándékos manipulációt látnak.
