– A 2018-as téli olimpián az 5000 méteres férfi-gyorskorcsolyaváltó tagjaként olimpiai bajnoki címet szerzett, amikor is Magyarország a téli olimpiák történetében először nyert aranyérmet. A magyar férfiváltó november elején világcsúccsal győzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának Calgaryban rendezett idénynyitóján, és rajt-cél győzelmet aratott Salt Lake Cityben. Milyen megélni ezeket a történelmi sikereket?
– Amikor elkezdtem ezt a sportot, még válogatottként sem volt benne a pakliban, hogy bármilyen világversenyen a döntőbe juthatunk. Ez meghatározza a hozzáállásunkat, és nagyon furcsa érzés. Az, hogy az aranyat hoztuk el már többször, nagyon fontos és felemelő. Jelzi, hogy az ember gyakran képes olyasmit is elérni, amire nem is gondolt volna.
– Hogyan került közel a sporthoz?
– Még általános iskolában, úgy hat-hét évesen kezdtünk el a bátyámmal sportolni, hogy lekössük a felesleges energiáinkat, és valami hasznosat csináljunk, még Pécsen. Egy év alatt kipróbáltunk öt-hat különböző sportágat, az úszástól a focin keresztül mindenfélét. Két hétig még a ritmikus gimnasztikát is. A hokihoz kerültünk közelebb, aztán jött a gyorskorcsolya.
– Miért éppen ebben az ágban tudott érvényesülni?
– Egyszerűen azért, mert itt jó volt a hangulat. Szerettem edzésekre járni. Tizenöt évesen beválasztottak a vancouveri téli játékokra készülő olimpiai keretbe, és amikor a válogatottban kezdtem készülni, a Pécsről Budapestre járás miatt a pénteki iskolát ki is kellett hagynom. Volt olyan óra, amelyre egyáltalán nem tudtam járni. Aztán éppen ezt kiküszöbölendő – amikor a döntéskényszer egyértelművé vált, hogy vagy Pécs, vagy a válogatottság –, akkor az utóbbit választottam, és ideköltöztem kollégiumba, azaz másodiktól Budapestre jártam középiskolába.
Itt, a csapatban mindenki megoldotta, hogy a közelben lakjon, hiszen a reggeli edzések eltartanak 10-ig, de van, hogy délig is, és a délutánira ide kell érni 3-ra. Ezt nem lehet úgy, hogy éppen eszel otthon valamit, s már fordulsz is vissza.
– Mit gondol, hogy válhat valakiből élsportoló ma Magyarországon?
– Az élsport nem minden esetben egyeztethető össze például a tanulmányokkal. Főleg akkor nem, ha valaki mindkettőt teljes erőbedobással szeretné csinálni. Időszakosan persze lehet felváltva jó eredményeket produkálni. Engem például a középiskolában meg is akartak buktatni testnevelésből, mert nem tudtam kosárra dobni, hiszen nem is jártam az órákra. Napi két-három edzés mellett ez nem is lett volna elvárható. Nagyon fontos azonban, hogy amíg valakiből nem válik valódi élsportoló, addig mindkét irányt egyformán erőteljesen vigye. Azaz, ha valakiből végül nem lesz sikeres sportoló, és ott áll tanulmányok nélkül, az nagyon kellemetlen. Az érettségi után – pedig akkor már a válogatottban voltam – én is elkezdtem az egyetemet, és csak akkor hanyagoltam, amikor már látszott, hogy teljes lényemmel a sportra kell koncentrálnom.
– Hogyan kezeli az irigyeit? A régi barátok miként viszonyulnak a sikereihez?
– Nem irigyek szerintem, inkább büszkék. Szoktunk találkozni, teljesen normális maradt a kapcsolatunk. Amikor belevágtam, nem tudtuk, hogy esélyesek lehetünk, így szerencsésnek mondhatom magam. Nem olyan volt elkezdeni ezt a sportot, mint úszni járni: ha valaki ma komolyan úszni kezd, rögtön megjelenik felé az elvárás, hogy biztosan Eb- és vébégyőztes lesz. A rövidpályás gyorskorcsolya viszonylag ritka vagy inkább kevésbé sikersportnak számított Magyarországon.
– Csapatban szerezte a legtöbb kiemelkedő eredményét. Egyéni sikerekre is törekszik? Salt Lake Cityben 9. lett 1500-on, míg váltóban megint a döntőbe jutottak.
– Talán látszik, hogy fontos számomra a csapat. Jobban tudunk együtt örülni egy-egy eredménynek, és ha valami nem sikerül, akkor együtt vagyunk szomorúak. Ha egyéniben versenyzünk, akkor megosztott a csapat: van, aki örül, van, aki nem. Ettől még persze törekszem egyéni eredményekre is, de azért az látszik, hogy Liu Shaolin sikeresebb szólóban. Persze a többiek is jók, és ez nálunk is így van. Például Shaolin testvére, Shaoang szintén sikeres, több ezüstérmet szerzett már, mint Shaolin aranyat, mégis mindenki az utóbbira figyel.
Harmincéves koromig tervezek korcsolyázni, általában a versenysport eddig az életkorig értelmezhető. Egy ötkarikás eredmény után már olimpiákban méri az ember az időt. Nekem egy még biztosan van a karrieremben, de lehet, hogy kettő is. Az eddigi egyéni sikereim nem predesztinálnak arra, hogy egyéniben érmet nyerjek. Most Calgaryban, a világkupaversenyen hetedik lettem ötszáz méteren. Arra törekszem, hogy a magam által felállított csúcsokat megdöntsem, azaz mindig jobb és jobb legyek. Szereztem már meglepetést magamnak is eredményben, nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy sikerül még nagy teljesítményt kihoznom magamból.
– Mi okozza önnek a legnagyobb örömet a sportban?
– Minden élsportban a versenyek utáni öröm a siker. A versenysport olyan, hogy a felkészülés hosszú és fáradságos időszakát követik a megmérettetések, amikor egy-egy eredménynek nagyon lehet örülni. A gyorskorcsolyában, azt hiszem, túl sokat kell küzdeni egy-egy sikerért, és hosszú idők – akár fél évek is – eltelnek verseny nélkül.
Egy idő után nagyon hiányzik a mozgás: a szünetekben egy-két nap után már rá kell állni legalább egy laza, kétnaponta végzett edzésre, mert anélkül a nap sem úgy indul.
– Mi a legnagyobb nehézség a felkészülések során?
– Számomra egyértelműen a kimerültség. Az, hogy kínai módszer szerint edzünk, minden energiámat kiveszi: folyamatosan hetvenszázalékos állapotban tréningezünk, szinte semmi pihenőnk nincs. Nagyon elfáradok. Én szoktam lenni a csapatban az első, aki ezt szóvá is teszi. Kimerülten kell teljesítményt nyújtani, és állandóan fáradtnak érzem magam. Szó szerint sokszor napközben – az edzések közt – már nem marad másra erőm, csak arra, hogy ledőljek. Ezért is döntöttem úgy, hogy a sulit nem erőltetem, a sportkarrierem után fejezem be. Mások – látom – még próbálkoznak, főleg az újak, hogy bejárnak az egyetemre, s emiatt például hamarabb elmennek az edzésekről. Én ezt így nem akartam csinálni. Nem akartam azt, hogy a tanulást és a sportot is csak fél gőzzel csináljam.
– Mi a legfontosabb az életében, mit jelent a siker?
– Az, hogy mindig önmagamnál legyek jobb. Ez sokszor más, mint ami kifelé eredmény, és ez a csapatra is igaz. Lehet nagyon jó valaki, és láthatjuk a sok befektetett energiát belülről. Ha nem nyilvánul meg egy olimpiai aranyban, akkor rajtunk kívül senki más nem tekinti sikernek.
A siker fontos eleme, hogy ne legyen könnyű nyerni. Érezzük, hogy el kell érni valamit. Más úgy győzni, hogy sok jó versenyző van, mint ha két olyan vetélytársat kell úgy legyőzni, hogy előre tudod: jobb vagy náluk. Mindannyiunkat a szoros, nehéz küzdelem motivál. Ezért is volt óriási eredmény és élmény az olimpiai és a mostani győzelmünk.
NÉVJEGY
Olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó
24 éves, nőtlen
Az ELTE-TTK matematika szakos másodéves hallgatója
A Trentói Universiadén 2013-ban az 5000 méteres váltón aranyérmet szerzett
Zugló Díszpolgárává avatták 2018-ban és ugyanebben az évben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is
A váltóval Európa-bajnokságon kétszer nyertek bronzérmet (2013, 2018) és kétszer ezüstöt (2015, 2016), míg világbajnokságon 2015-ben ezüstöt és 2017-ben bronzérmet szereztek
2018-ban Pjongcsangban szintén az 5000 méteres váltóban elsőként szereztek Magyarországnak érmet téli olimpián
Borítófotó: A világkupa-sorozat mindkét állomásán 2018-ban (Calgaryban és Salt Lake Cityben) aranyérmet szerzett a férfiváltó, ezzel az ötödik világkupaaranyat szerzték meg
