NAGY MONDÁSOK, HIÚ REMÉNYEK
Az ember kíváncsi, mindig elvágyódik messze-messze. Legalábbis sokan így vagyunk ezzel. Gyerekként az én fantáziámat is nagyon izgatta az űrutazás, az új világok megismerése. Ám a mai „nagyra nőtt gyerekekét” is izgatja. Ezért azután vevők vagyunk minden olyan álomra, tervre, amely új világok felfedezéséről szól. Ez idáig rendben van. Ám ezt a vágyat nagyon tudatosan lovagolják meg, sőt teszik pénzzé azok a milliárdosok, akik ilyen terveket kürtölnek világgá, persze úgy, hogy maguk is tudják: az emlegetett dátumok aligha megvalósítható időhorizontot jelentenek.
A gond csak az, hogy ma már tele van a padlás a nagyobbnál nagyobb ívű ígéretekkel, így hát az ember előbb-utóbb gyanút fog. Ugyanis a nagy álmok terén azok a milliárdosok járnak az élen, akiknek tőzsdei vállalataik vannak. Itt pedig nemcsak a szélesebb nyilvánosság adott, hanem a folytonos nagyotmondás, a merész víziók segítik magasan tartani a részvényárakat. Akkor is, ha a cégek olyan súlyos bajokkal küzdenek, mint a Musk-féle Tesla. A dél-afrikai származású „csodagyerek” élen is jár egyfajta fake news gyártásban, vagy legalábbis a folytonos és eléggé üres ígérgetésben.
Amikor például a rakétás társaságát alapította, 2013-ra ígérte meg a nagy rakéta megépítését, amellyel a mai napig adósak. Igaz, a NASA-nak szállítanak, kis rakétáik eléggé sikeresek. De akkor miért kell még talán maga által sem komolyan vett állításokat pufogtatni? Nem is szólva az olyan egyszerű ígéretekről, mint a Tesla új, X sorozatának a legyártása… Vagy mindennek a teteje: ott van a Mars benépesítésének 2016-os ötlete, amelyet a leginkább űrfanatikus Planetary Society neves tudósítója maga is erőteljes szkepszissel fogadott.
A legnagyobb arcú tehát Elon Musk, a Hyperloop nevű látványos marhaság kiagyalója, a Tesla és persze a SpaceX cég alapítója. Nem akar azonban lemaradni a nagyotmondásról Jeff Bezos Amazon-vezér vagy Sir Richard Branson, a Virgin-csoport alapítója sem. Miközben Musk lassan egy évtizede Mars-kolóniát ígérget, Branson privát űrutazási légitársaságot vizionál: stílusosan még el is nevezte Virgin Galacticnek. Olyanokat is mondott, hogy Virgin Atlantic nevű légitársaságának a legtöbb hűségpontját összegyűjtő utasát ingyen viszi majd fel a SpaceShipTwo nevű félűrrepülőjével.
Csak az a probléma, hogy még a tesztek kellős közepén tartanak, tekintve, hogy 2014-ben halálos baleset történt az űrugrásra alkalmas, de még igen fapados rakétarepülővel. Amelyet persze – szintén túlzottan látványos körülmények közt – űrhajónak merészeltek nevezni. Az elmúlt egy évben is mindössze annyi történt, hogy újraindultak a tesztek, de ezt már úgy ünnepli a média, hogy rövidesen itt a tömeges űrturizmus korszaka.
Persze ugyanekkora volt az ünneplés a Virgin körül egy évtizede, amikor még 2014-es dátumot jelöltek meg az indulásra. Holott akkorra végül csak tucatnyi éles tesztig jutottak el. És persze a tervezett 109 millió helyett 400 millió dollárt költöttek a fejlesztésre. Mégis meghalt egy pilóta és megsérült egy másik – igaz, főként emberi hiba miatt.
De Branson nem tanult a korábbi ígérgetési fiaskóból: közölte, hogy fél éven belül ő maga hajt végre űrugrást. Csakhogy ezt tavaly ősszel ígérte meg, azaz áprilisban már repülnie kellett volna. Ehelyett ekkor történt csak meg az első éles SpaceShipTwo-tesztrepülés, majd most, május végén a második.
Igen bátor ember lenne a vállalkozó, ha a harmadik teszten maga próbálná ki a 2014-es baleset után a poraiból összerántott cég „űrhajóját”. Bár ki tudja; de az nehezen hihető, hogy 2019 vége előtt elindul akár egyetlen „űrturista” is – ez csak akkor reális, ha a következő egy-másfél év várható tucatnyi tesztje közül mindegyik nagyobb hiba nélkül lezajlik.
Mert hát nyilván azt maga Branson sem szeretné, ha az első hat űrugró utasának akár csak a haja szála meggörbülne. Hatszemélyes ugyanis a SpaceShipTwo. Eddig félezer ember vett előre jegyet 65 millió forintnyi dollárért – a pár perces űrugrásra. Szóval itt legalább van üzleti modell.
A napokban azután Jeff Bezos dobta be a holdbázis tervét. Egyrészt nyilván az Amazon „drónos házhoz szállítás” agyrémhíre már lecsengett, kellett valami új gumicsont. Állítólag egymilliárd dollárért ad el az üzletember részvényeket. Pénz tehát lesz rá. Viszont a NASA-val közös konstrukció is csak terv, az űrügynökség nem is reagált erre. Ennek ellenére a globális média ezután napokig csámcsog az elképzeléseken, a részleteken. Persze ezek érdekesek, ám azt a két pofonegyszerű kérdést nagyon ritkán teszik fel: mi a dolog realitása és miért nyomják ezeket e nagy emberek?
Pedig nem olyan nehéz a válasz. Mint említettük, e terveknek igen távoli és eléggé halovány realitása van, s azért nyomják azokat, hogy a cégeik iránti érdeklődést fenntartsák, felkeltsék és a részvények ára magas maradjon, így jobb feltételekkel tudjanak tőkét találni az orruk előtt lévő problémák megoldására. Mert szó sincs buta emberekről, pontosan tudják, hogy a népnek a mókusvakítás kell. A Mars-utazás, a holdbázis meg hasonló hagymázas, húsz-harminc éves távon sem feltétlenül reális tervek.
ŰRBÉLI REMÉNYEK, ÍGÉRETEK, KOPPANÁSOK
Az első nagy ígéret
Az emberes holdutazások 1972-es végeztével szakértők, a NASA és az USA-n kívül más államok is már a nyolcvanas évekre állandó holdbázist, majd az 1990-es esztendőkre emberes Mars-utazást reméltek.
A valóság
Égi kísérőnkre amerikai szonda immár közel ötven éve nem tért vissza, csak egy európai, egy japán és egy NASA-s keringőegység járt arra. Leszállás egyetlen kínai szondának, a Change–1 jelűnek sikerült pár esztendeje, de néhány perc után megszakadt vele a kapcsolat. Az idén és jövőre vannak tervben keringő missziók, de állandó bázis még csak koncepció szintjén merült fel. Emberes Mars-utazás helyett előbb anno az űrsiklóprogram kapott pénzt, majd robotszondás kutatás indult. Ez először 1997-ben ért el sikert egy kis rover, a Sojourner formájában. 2004-ben két (Spirit, Opportunity), 2012-ben pedig egy nagyobb, 900 kg-os rover, egy felszíni laboratórium (Curiosity) szállt le sikeresen a vörös bolygón. De kudarc is sok volt. Igaz, akadt még egy másik eredményes leszállás (Phoenix), de ennyi. És a sok hatvanas-hetvenes évekbeli Marsra szállási kísérlet közül csak két Viking szonda járt sikerrel.
Második ígéret
Ember utazik a Marsra.
A valóság
Harminc éve ugyanazt szajkózzák: „egy-két évtizednyire” vagyunk az emberes Mars-utazástól. A fő gond, hogy a Nap káros sugaraitól nincs ami megvédje az űrhajósokat, extrém módon megnőne a rák és más károsodások kockázata az út alatt és után. Egy hatalmas ólom vagy beton űrhajót pedig elképzelhetetlenül drágán lehetne kilőni. Ezt a kellemetlen kérdést általában kerülik a nagy vizionáriusok, ahogyan a „minek” felvetése is ritkán hangzik el. (Körülnézni és köveket kopogtatni – arra jobbak is a robotok.) Arról nem is szólva, hogy egy hároméves oda-vissza út alatt talán a legkiválóbbak is megbolondulnának egy kis hajóba zárva. Az első legénység ráadásul le sem szállhatna, legfeljebb megkerülné a vörös bolygót. Ez utóbbi, nagyságrendileg egyszerűbb űrkihívásnak sincs sok realitása 2040 előtt.
Harmadik ígéret
Telepeseket küldünk a Marsra.
A valóság
A fentiek tükrében Elon Musk álma még inkább fantazmagória. A vörös bolygó kolonizációja olyan emberekkel képzelhető el, akik soha nem akarnak visszatérni a Földre. Odajutni (és egyszer leszállni) ugyanis jóval egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb, mint vissza is jönni. Már ha sikerül az említett sugárzási problémát kezelni, és nem halálos betegen érkeznek az amúgy is lényegében öngyilkosjelölt telepesek a római hadistenről elnevezett planétára. Ha vannak is ilyen vállalkozók és mennek is, legalább húsz év, mire elindulhatnak. Az életfenntartó felszerelést ugyanis előre oda kell vinni. Ám épségben eddig öt szerkezet szállt le egyáltalán a Marsra! Még attól is legalább 10-15 évre vagyunk, hogy pár tonnányi felszerelést épségben odajuttassunk, és olyan robotjaink legyenek, amelyek biztonsággal előkészítik a terepet az űrhajósok, a telepesek számára. Ráadásul a vörös bolygó felszínén sem véd semmi a sugárzástól, több méterrel a föld alatt kellene szállásokat kialakítani, vagy helyi kőzettel lenne szükséges fedni a kupolákat.
Negyedik ígéret
Állandó holdbázist létesítünk.
A valóság
Még itt van a legtöbb értelmes válasz a minek kérdésére. Égi kísérőnk jó gyakorlóterep az űrkorszak emberisége egyedi technológiáinak a tesztelésére, kísérletekhez és némi űrbányászathoz. Nincs légköre, így a csillagászati megfigyelésekre is jobb az esély – bár ebben az űrtávcsövek ma sokkal jobbak. Egy csomó új tapasztalatot lehetne szerezni akár egy távoli jövőben esedékes Mars-utazáshoz, vagy mondjuk egy a planétánkat fenyegető aszteroida (ez sem túl reális veszély persze) elleni védekezéshez. Az Amazon most a NASA-nak ajánl partnerséget, de igazi kamunak tűnik az az állítás, hogy 2024-ben (akár csak ember nélküli szondákkal) épülni kezdhet egy holdbázis, hiszen az extrém környezetbe addig tucatnyi robotot kellene küldeni. Egy kísérleti holdbázis is inkább a 2030-as években válhat valósággá, mert nemcsak a technológia nincs ma még készen, hanem üzleti haszna sincs igazán a dolognak. Legfeljebb gyémántot lenne érdemes visszahozni a bolygónkra, olyan drága a szállítás, más holdi ásványt nem, de gyémántok nem is hevernek a legközelebbi égitest porában…
Borítófotó: NASA.org
