Egy körülbelül fél évszázaddal ezelőtt született sci-fi novellában különleges okosotthont jósolt meg az író. Egy antarktiszi kutatóállomást hiperokos, persze akkor még szobányinak elképzelt számítógép vezérel. A kutatók tudós vendégeket fogadnak, akik úgy gondolják, megtréfálják a vad mínuszokban a házat teljeskörűen vezérlő robotagyat. Egy különleges feladvány, egy paradoxon megfejtésére kérik fel. A történet vége nem az elképzelt jövőt ünnepli, hanem szomorú: a csapat megfagy a házban, mert a mesterséges intelligencia a fűtést is kikapcsolja, csak hogy felelni tudjon a megválaszolhatatlan kérdésre…
Persze ma, öt évtizeddel később talán csak mosolygunk ezen az erős, fantáziadús figyelmeztetésen, ám ne feledjük: a szakértők többsége is úgy gondolja, hogy az okosautók, az intelligens városok és az okosotthonok egyik legnagyobb kihívása az a következő években, hogy miként kezeljük a biztonsági kérdéseket. Vagy még inkább: hogyan oldjuk meg az ezekkel kapcsolatban felmerülő problémákat, ha nem is százszázalékosan, de legalább a többség számára megnyugtatóan.
Reménytelen helyzet
Maradjunk egy egyszerű, ám a bevezetőben említettnél valóságosabb példánál. A minap hallottam, hogy egy fiatal totálisan kizárta magát a lakásából. A zár mobiltelefonnal nyílt – ez nem sci-fi, Nyugaton gyorsan terjedő megoldás, például az airbnb-s lakáskiadások esetén –, csakhogy készüléke a nap végére, mire hazaért, lemerült. Tanácstalanul álldogált akkor éjjel a hosszabb időre kibérelt lakás ajtaja előtt, hiszen senkit sem tudott hívni, senkinek sem tudott üzenni, hogy kerítsen egy biztonsági kulcsot (mert azért ilyen van) – vagy adjon egy telefontöltőt legalább…
Még az sem jött szóba, hogy a kihalt környéken valakitől egy telefont kérjen, hogy üzenjen a tulajnak, engedje be. Ekkor, miközben az ajtó előtt kuporogva a reggelt várta, kezdett nosztalgiát érezni az egyszerű kulcs iránt, amelyet ugyan könnyen el lehet hagyni (könnyebben, mint egy telefont), sőt bele is tud törni a zárba, de legalább nem képes lemerülni. A legtöbb e-záras megoldásban – épp a biztonság miatt – tehát fizikai kulcs is szerepel még, de ebben az esetben az a tulajdonosnál maradt. Ugyanakkor számos zárnál már ezt is elhagyják, csupán az applikáció figyelmeztet arra: merül az elem a zárban és/vagy a telefonban.
Alakuló szabvány
No persze korántsem csak a zárakról van szó. Az okosotthon ma már a lakossági távfelügyeleti kameráktól és az okostermosztátoktól (fűtés-hűtés) kezdve a távolról, telefonról vagy PC-ről vezérelhető világításon, garázs- és kertkapukon, mosógépeken, vízforralókon, mikrókon, redőnyökön, sütőkön át egészen az ételt rendelő hűtőig terjed. Sőt, akadnak egy központi gépagy köré kötött önvezérlő otthonok is, ahol minden rendszert közös appról lehet vezérelni, mint például az Apple HomeKit esetén, amely kezd egyfajta szabvánnyá válni.
Ez az igen összetett piac már tavaly 76 milliárd dolláros (közel 22 000 milliárd forintos!) volt a Strategy Analytics elemzőcég szerint. Sőt, 2022-re a teljes piac – a hardverek mellett a szolgáltatási és telepítési bevételeket is beleszámolva – 158 milliárd dollárosra nő. (Összehasonlításul: a globális okostelefon-szektor a múlt évben 425 milliárdos volt, hozzávetőleg 1,5 milliárd készülék eladása révén.)
Ki veszi meg?
Az említett elemzőcég épp azt boncolgatta, miért nem fogynak a várt ütemben az okosotthonkütyük és a komplett megoldások. Rá is jöttek arra, hogy az embereknek egyrészt fogalmuk sincs, mi is az az okosotthon, vagy mire lehet jó; másrészt a gyártók – rossz szokásaikhoz híven – a technológiákról regélnek. Ám közben az embereket nem az érdekli, hogy bluetooth 4.0 nyitja ki az ajtózárat, a garázst, vagy épp NFC-csip-technológia, hanem az, hogy mennyire egyszerű ez, és persze milyen biztonsági kockázatok vannak. E téren ismét csak az Apple jár messze legelöl, amely az említett HomeKit néven egyetlen eszközre gyűjti össze az összes távvezérlésű kütyüt a lakásban. (Sok hasonló szoftver van, de piaci erejénél és elterjedtségénél fogva első körben az Apple látszik befutónak.)
A Strategy Analytics a minap hat, egymástól jól elkülöníthető célcsoportot határozott meg egy széles körű igényfelmérés alapján, melynek során francia, német, olasz, spanyol és brit állampolgárokat kérdeztek meg. A kategóriákon belül a legnagyobb csoportot a kis jövedelműek és a technológia vagy a környezetvédelem iránt alig érdeklődők alkotják, őket küzdőknek (strugglers) nevezi a cég. A második legnagyobb tábor a kényelmet keresőké, akik nem igazán vevők az újdonságokra, de ha valami a kényelmüket szolgálja, azt megvásárolják. Ugyanakkor az ő ellentétük „a világtól elvonultak” társasága, amelynek szinte lehetetlen értékesíteni bármilyen friss találmányt. Azután ott vannak az elhivatott zöldek, akik akár felárat is adnak, ha mondjuk a termosztátuk nemcsak nekik spórol fűtési-hűtési költséget, hanem a bolygót is óvja. Egy további, „mindent visz” kategóriába tartozók nagy örömmel fizetnek az újdonságokért, de nem zöldgondolkodásúak. S még több ketyerét lehet eladni az „ipresszereknek”, akik nemcsak hogy mindent megvesznek, de környezettudatosak is egyben, sőt, az sem érdekli őket, ha mondjuk egy plusz melegvíz-tartály vagy egy ormótlan ketyere csúfítja kissé otthonukat.
