Nemrégiben olvashattunk arról, hogy Kasza Tibor közösségi médiás ikon értékét egymilliárd forintra becsülték szakemberek. Noha a szorgos szórakoztatóipari karakter saját bevallása szerint is csak évi 100 milliós nagyságrendű árbevételt termel, a növekedési remények meg a közönségelérés miatt tartották indokoltnak a milliárdos becslést. Elsiklott a világban zajló jelenségek fölött az, aki ezt ilyen bátran megjósolta.
Nem eszik olyan forrón a kását! – mondja erre az, aki kicsit is otthon van a cégértékelésben, különösképpen az ezen a területen mutatkozó szakmai válságjelenségek ismeretében.
Elmúltak azok az idők, amikor elég volt a belátható időtávra kivetített jövőbeli eredmények nettó jelenértékét venni, azt néhány faktor mentén finomítani s kihozni egy számot.
Azt az említett gyorselemzés készítői is bevallották, hogy hat-nyolc éves időtávban gondolkodtak Kasza márkájának értékéről. Egy olyan iparágról van szó, ahol már a tavalyelőtti közönségkedvencekre is alig emlékszünk, nem beszélve a hat évvel ezelőttiekről! Rövid utánaolvasással bárki meggyőződhet róla, hogy ma a tengerentúlon nagyjából a 12–18 havi árbevétel mértékét tekintik reális benchmarknak a pusztán a közösségi médiában alkotók értékelésekor. Mert tudják, hogy nehezen fenntartható a lendület, szeszélyes a fogyasztói érdeklődés, megújulásra nincs feltétlenül biztosíték.
Tina Turner vagy Madonna évtizedekig volt reflektorfényben, de a szórakoztatóiparnak manapság kevés hasonló fényerejű állócsillag jut. Különösen, ha elvárás tőlük, hogy hetente robbanjanak fel szupernóvaként, újabb bombasztikus hírről tudósítva: megcsalták, elvált, torokgyíkja lett, lelökték a lépcsőn, filmszerepet kapott, díjesőben részesült, meztelen fotói láttak napvilágot.
Persze mindennek különösebben nem lenne jelentősége, ha nem mutatna rá nagyon élesen egy másik – valljuk be, Kasza Tibor márkaértékénél kicsit fontosabb – jelenségre. Vegyünk egy talán e lap olvasói által is sokra becsült márkát, a Teslát. Az autógyártó, mely versenytársaihoz képest egyelőre elenyésző mennyiségű gépjárművet helyezett forgalomba, tőkepiaci kapitalizációját tekintve áprilisban megelőzte a General Motorst is! Van villanyautója más márkának is, önvezető példányaik szintén egyre-másra látnak napvilágot, ráadásul folyamatos pénztermelést biztosítanak hagyományos gépkocsijaik. És mégis: kevésbé vonzók a befektetőknek, a közönségnek.
Nem elég ugyanis innovatívnak lenni, a fejlesztések életképességét társadalmi meggyőző erővel is indokolni kell. Mivelhogy úgy felgyorsult a világ, azonkívül ismét olyan sok a technológiai újítás, hogy a beruházásértékelés, illetve a cégértékszámítás egyszerűen felborult. Naponta egy tucat találmány, ötlet, startup lát napvilágot csak a magyar sajtóban, és bizonyára sokkal jobb lenne a világ, ha mindegyik gyorsan polgárjogot nyerne, terjedne – kiváltva ezzel a nem hatékony modelleket, a környezetkárosító eljárásokat, kényelmesebbé téve az emberek életét, javítva a fenntarthatóságot.
A kockázati tőke jobb-rosszabb találati aránnyal igyekszik bizalmat szavazni az életképesebbjének. De ha megfigyeljük ezeket az innovációkat, az látszik, hogy csak egy-két éves időtávon termőre fordítható elképzelések jutnak át a rostán. Annyira kiszámíthatatlan ugyanis a jövő, hogy sokszor nem mernek nagyobb szabású tervekbe belevágni a vállalkozók.
Komplett iparágak iránti bizalmat ingat meg az a tény, hogy nem képesek igazodni a rövidlátó profitelvárásokhoz. A korábban akár évtizedes megtérülési mutatókkal működő nagy európai energiacégek öt évvel ezelőtti árfolyamuk felét sem érik. Felfele kapaszkodtak ugyan az elmúlt egy-másfél évben, azonban ehhez az kellett, hogy kirakatba helyezzék legjobb ötleteiket, a megújulókról, az akkumulátorokról, a villanyautókról, az okosotthonokról, a környezetvédelemről vallott nézeteiket, egy-két termék vagy akár prototípus belengetésével. Ebből élnek ezek a társaságok? Nem. Ebből élnek majd öt év múlva? Ki tudja? Nincs garancia. S csak remélhetjük, hogy a háttérben azért vannak komolyabb fejlesztéseik és továbbra is előremutató, hosszabb távú terveik is, mint egy-egy dizájnolt e-autós gyorstöltő átadása.
Mindenesetre az látszik, hogy elvárás a piac részéről, hogy mindenki valamilyen formában prezentálja innovációs készségét. Minden nagyvállalat startup jellegű működésbe fog, kihelyezi innovációs tevékenységét forrófejű fiatalok kezébe, vagy almárkákat hoz létre, s ezzel kvázi „letudja” a transzformációt, így már nem nyomasztja sem őket, sem a megfigyelőiket, hogy a fő brand korszerű-e. Felépülnek a növekedési kilátások, amelyek többet nyomnak a latban, mint a viábilis gazdálkodás vagy az üzleti tervek tartása. Ha a befektetőket és a hitelezőket meg tudod győzni, akkor már nyugodtan alhatsz.
Ilyen környezetben az a nagy kérdés, hogy miként tudják a „még normális” iparágak és iparvállalatok függetleníteni magukat ezektől a látszatinnovációktól, a közönség hozzá nem értő részét célzó nagy bejelentésektől, s működni úgy, ahogy kell. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a saját házunk táján, a csomagolóiparban a kapacitásbővítések és a hatékonyságjavító intézkedések mind reális előrejelzésekre alapozhatók. A globális verseny ugyan élénk, azonban attól nem kell tartani, hogy pár év múlva a kutya sem emlékszik majd a nevünkre.
Borítófotó: MIKLÓS ZSOLT A szerző a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője (fotó: Kőhalmi Péter)
