Minden egy New York-i ebéddel kezdődött. Angela Merkel és Mark Zuckerberg 2015 szeptemberében egymás mellett ült az ENSZ Közgyűlésének egyik rendezvényén, s véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonjuk. A német kancellár akkor azt kérdezte a Facebook alapítójától, hogy dolgoznak-e a gyűlöletbeszéd korlátozásán, mire Zuckerberg megnyugtatta, hogy igen.
Merkel aggodalma nem volt alaptalan: a szeptember eleji önkényes határnyitás volt ugyanis addigi politikusi karrierjének legnagyobb vabank húzása. Mivel az addigiak bejöttek, azt hitte, a német és az európai társadalom ezt is ugyanúgy elfogadja, mint az euró „megmentését”.
Ám a tét itt sokkalta nagyobb volt. Augusztusban már százezer migráns érkezett Németországba, szeptemberben újabb százötvenezer, és nemcsak hogy a sor végét nem lehetett látni, de azt sem, hogy Ausztria, Svédország és Németország mellett más uniós államok is nagy számban hajlandók lennének bevándorlókat befogadni. Ráadásul Németországban is megjelentek az első kritikus hangok a Willkommenskulturral szemben.
A 2011-es euróválságnál és a 2013-as választásoknál a kancellár még számíthatott a német média támogatására, ám a helyzet 2015-re annyiban változott, hogy a közvélemény – például Udo Ulfkotte Megvásárolt újságírók című könyve miatt – már kevéssé hitt a fősodrú médiának, s egyre nagyobb súlyt kaptak az alternatív hírportálok és a közösségi oldalak.
Ebben a megváltozott környezetben kellett a berlini nagykoalíciónak lépnie. Merkel és Zuckerberg beszélgetése előtt Heiko Maas szociáldemokrata -német igazságügyi miniszter már találkozott a fővárosban a Facebook munkatársaival, és arról kérdezte őket, hogy milyen lehetőséget látnak a migránsellenes gyűlöletbeszéd korlátozására.
A Facebook a maga részéről sokáig próbálta kerülni a politikai tartalmak szűrését, hiszen a sharing economy többi szereplőjéhez hasonlóan ők is leginkább piactérnek tekintik magukat, ahová bárki szabadon beléphet. Minél szélesebbre tárul az ajtó, annál többen tudnak azon bejönni, s így egyre nagyobb a reklámbevétel is. Ráadásul a közösségi portál politikailag semleges szolgáltatónak látja magát, amely a konfliktusokban nem foglal állást. Ezalól az arab tavasz volt kivétel, amikor megengedték, hogy a kormánycsapatok által elkövetett erőszakról készült képi bizonyítékokat a felhasználók megosszák egymással.
A Bundestag által elfogadott, cifra nevű, a témában megalkotott jogszabály (Netzwerkdurchsetzungsgesetz – NetzDG) 2017 októberétől 24 óra és egy hét közötti határidőt ad a közösségi oldal működtetőjének arra, hogy törölje a más felhasználók vagy az ellenőrök által gyűlöletkeltőnek tartott tartalmakat. Erre a feladatra a Facebook először a Bertelsmann konszern egyik szolgáltató cégével, az Arvatóval szerződött, majd Essenben is létrehoztak egy ellenőrző központot.
Az eljárás viszonylag egyszerű: a saját nevünk megadása után jelenthetjük a kifogásolt bejegyzést, majd tucatnyi tétel (például uszítás, sértés, erőszakra buzdítás) közül kell kiválasztani a szerintünk megfelelő jogi kategóriát, s a szolgáltató vagy az általa megbízott külső cég elbírálja az esetet.
Január elsejétől német IP-címről már közvetlenül is lehet fordulni az ország igazságügyi tárcájának a hivatalához, amennyiben a társaság az előírt határidőn belül sem törli az inkriminált tartalmat. Bár a minisztérium többször hangsúlyozta, hogy a maximális 50 millió eurós büntetést csak akkor szabják ki a szolgáltatókra, ha azok rendszerszinten szegik meg a törvényi előírásokat, ám a cégek ezt nem akarják a véletlenre bízni.
Jó példa erre a bevándorlásellenes AfD egyik politikusának a szolgáltató által törölt újévi Twitter-bejegyzése, amelyben azt kifogásolta, hogy a kölni rendőrség arab nyelven is köszöntötte a lakosságot. Párttársa a Facebookon cenzúrát kiáltott, majd az ő profilját is zárolták.
A kritikusok pont itt látják a német törvény egyik gyenge pontját, hiszen a szolgáltatók inkább minden kifogásolt bejegyzést gyorsan törölnek, nehogy a gyűlöletbeszéd támogatásával lehessen őket vádolni. Mások azt vetítik előre, hogy az AfD-s politikusok mintájára ezentúl a rendszerkritikus közéleti szereplők a cenzúra áldozataiként állítják majd be magukat, ami az átlagosnál nagyobb szimpátiát válthat ki irányukban.
A „cenzúraérzés” vagy a büntetéstől való félelem ráadásul kiszorítja a kritikus hangokat a bevett fórumokról, s alternatív, a hatalom és a közvélemény által nem látható vagy nem ellenőrizhető platformokra tereli át azokat.
A közösségi média (túl)szabályozása megint mások szerint elveszi annak a szelep funkcióját, így a ki nem beszélt társadalmi feszültség csak tovább fokozódik. A várt hatás ezért az ellenkezőjébe fordul át. Pont ezt látjuk a fake news elleni küzdelem kapcsán is.
A Facebook ugyanis tavaly vezette be a hamisnak vélt hírek jelölését, ám ehhez két egymástól független megerősítésre volt szükség, amire akár napokat kellett várni. Ráadásul a nem valósnak titulált információkat a „tiltott gyümölcs biztos édes” elv alapján egyre többen olvasták. December óta ezért a hamisnak tartott hírekhez inkább „helyesbítő” cikkeket csatolnak, az olvasóra bízva a tartalom továbbgondolását.
Vannak, akik a NetzDG-t és az amerikai IT-cégek elleni brüsszeli fellépést az amerikaiak által kirobbantott VW-dízelbotrányra adott európai válaszlépésnek tartják. Az EU már 2016-ban felszólította Írországot, hogy követeljen az Apple ottani cégétől 13 milliárd eurónyi adópótlékot, ám az írek nem siették el a végrehajtást. A másik oldalon a német autógyártó cégeknek legalább húszmilliárd dollár értékben kellett a tengerentúlon autókat visszavásárolni, kártérítést és büntetést fizetni vagy környezetvédelmi alapokat létrehozni.
A tágan értelmezett gyűlöletbeszéd korlátozásának igényét látva a Facebook és más amerikai IT-cégek, ha vonakodva is, de együttműködnek a szabályozási mániában szenvedő európai kormányokkal és Brüsszellel. Ameddig jó szándékot mutatnak a közbeszéd politikusoknak fontos ellenőrzésénél, addig reményeik szerint tolódik az adóoptimalizációjuk elleni uniós fellépés. Ebből is látszik, hogy kinek mi a lényeges.
