„Tényleg csak ennyi? Nagyon unom már, hogy folyamatos mókusvakítás folyik immár évek óta egy-egy »megagiga« nemzetközi kiállítás kapcsán. Minden szem Barcelonára szegeződik ilyenkor, tél végén” – írják a nagy kütyüportálok. No nem azért különleges a katalán főváros, mert ott 16 fok van és nincs vastag hótakaró, hanem azért, mert a legújabb telefoncsodákat és más ketyeréket tucatszámra mutatják be ott ilyenkor évről évre. Az elmúlt esztendőkben is gyanús volt, de most végleg úgy tűnik: elfogyott a szufla, izzadságszagú újdonságok pózolnak a standokon és a szaksajtóban.
Az először 1987-ben megrendezett, tehát immár több mint három évtizedes Mobile World Congress (MWC) mindig csillog, mindig óriási. Tavaly már 109 ezer résztvevője volt, de valahogy a lendület kifulladt. Miért? Mert például immár nincs hová növelni a telefonok képernyőinek a méretét, hiszen vágódeszka nagyságú darabokkal szaladgál az, aki „valamit is ad magára”. A mobilba gyömöszölt fényképezők sem tudnak sokkal jobbak lenni. Van ott tizenkét-tizenhat vagy húszmillió pixel, egyre minőségibb kis lencsék, melyek döbbenetes képminőséget nyújtanak. A hivatásos fotósokon és az elhivatott amatőrökön kívül senki sem veszi észre, hogy a képek egy mobiltelefonnal vagy egy középkategóriás hobbifényképezővel készültek-e.
Akár szobaajtó méretű poszterek is nyomtathatók, vagy óriástévén nyugodtan megnézegethetők már a két-három éves telefonokkal készült felvételek is. Gagyi manapság csak a szinte „eldobható”, húszezer forintos belépő kategóriában van. A mobilok processzorai is már-már egy pár éves laptop teljesítményét hozzák. Mi több, a kínai márkák – például a Huawei, a Lenovo, a Xiaomi, a Meizu, a OnePlus – lényegében utolérték a nagyokat. A prémium márkák zászlóshajói sem sokkal jobbak, csak két-háromszor többe kerülnek. A Nokia is feltámad, miközben a windowsos Lumia készülékek lassan kihalnak. Tabletfronton még ennyi sem történik.
ÖTÖDIK GENERÁCIÓ, DE MINEK?
Az egyetlen izgalom az internetkapcsolat sebességében van, pontosabban lesz. Jön az ötödik generációs mobilnet. Emlékeztetőül: a 3G-s után pár évvel lassan elterjedt a 4G-s (LTE) adatkapcsolat, amely a telefon képernyőjének a méretéhez bőven elegendő sávszélességet ad. De a fejlődés ugyebár nem állhat meg. Most jön az 5G. Ez egy igen fontos újítás, nem vitás, hiszen az önvezető autók, az okosvárosok vagy az okosotthonok kommunikációjához egyszer szükség lesz erre az új szabványra. De hogy a mobiloknál mire föl ez az óriási felhajtás az 5G körül? Hacsak azért nem kell a nagy hype, hogy nehogy kiderüljön: a telefonokon már nincs értelme sokat „reszelni”.
Az ötödik generációs hálózat a kereskedelmi ajánlatokban még az élenjáró Dél-Koreában vagy épp Magyarországon is legkorábban 2020–21 táján jelenhet meg. Addig teljességgel felesleges 5G-kompatibilisnek mondott vadonatúj készüléket vásárolni. Elég, ha a legjobb, Cat 16-os, más néven Gigabit LTE-készülékeket keressük, ha két másodpercet sem bírunk várni a szupernagy felbontású videókra. Bár ezeket a kis képernyőméretnél amúgy is felesleges letölteni, oda, sőt a nagyobb tabletekhez is bőven elég lenne a 720 soros (720p) felbontás. És ami fontosabb: a betöltésre való várakozás idejét főként a külső hálózat minősége, sűrűsége, a terepadottság és a mobilnetes előfizetésünk típusa, valamint az adott időben egy mobilnetes állomást egyszerre használók száma határozza meg – s csak utolsósorban számít a készülékünk. A hiba az esetek 99 százalékában nem is ott van, ha lassú a net.
BOSSZÚSÁG: LECSORGÓ KÉPERNYŐK
Hardveresen egy igazi újdonság kezdett elterjedni az utóbbi két évben: az egész készüléket beborító, sőt a telefonok oldalára hajló, különösen szép, ívelt vagy káva nélküli (bezel-less) képernyő. A szépségnek pedig – mint tudjuk – ára van, ez esetben eléggé borsos. Mert közel sem csak arról van szó, hogy egy iPhone X vagy egy Samsung S7, S8 (avagy az új, most megjelenő S9-es széria) káva nélküli csúcsmodelljei sokkal drágábbak, jellemzően negyedmillió forintosak a különleges kijelző miatt.
Hanem – és talán ez nem is véletlen – sokkal-sokkal sérülékenyebbek. Már-már azt gondolná az ember, hogy a gyártók készakarva terveznek ennyire „mimózalelkületű” szerkezeteket. Magam is egy ilyen, igaz, régebbi S6 Edge modellt használok. Bár húsz éve van mobiltelefonom, soha egyetlen képernyőt sem repesztettem meg. A Samsung Edge modellnél sikerült a használat negyedik napján megtörnöm szeretett készülékem, s a következő hetekben még háromszor történt ugyanilyen baleset! Pedig fólia is volt a kijelzőn, mindvégig! Az egyik repedés például azért fut most végig a képernyőmön, mert a párnám mellé nagyobb lendülettel tettem le a készüléket, és az odakoccant a puhafa ágykerethez…
Ezek után félve megkérdeztem a nem hivatalos GSM boltban, hogy mennyi lenne mondjuk egy hibás telefonból kioperált, bontott, ám hibátlan új kijelzőüveg. Azt a választ kaptam, hogy a kijelző üvege itt nem cserélhető, csak a komplett egység, új LCD-képernyővel együtt. Ennek költsége pedig nagyságrendileg a használt készülék árával egyezik meg. Ha tehát újra makulátlan képernyőt szeretnék, jobb, ha várok egy évet, majd a telefonom eladom alkatrésznek, s veszek egy új készüléket. És persze hozzá rögtön egy új fóliát meg egy méregdrága tokot, amely még a kijelzőt is „nejlonbugyiba” vonja, hogy ezáltal lehetőleg végleg kiheréljük a divatfaktort. De legalább a kis koccanásoktól ez megvédi a kijelzőm. Mert a nagyobbaktól az sem.
Isten hozott a fogyasztói társadalom legújabb divatcikkeinek körében. Már lassan visszasírom azokat az időket, amikor legfeljebb SMS-ezni lehetett a telefonnal, de egy modell akár négy-öt évet is kibírt, még az akkut sem kellett ilyen időtávon cserélni. Ezzel szemben egy mai csúcsmodell 300-400 ezer forintba is belekerülhet, könnyen sérül, s egy-másfél év alatt még akkor is elveszíti új árának a kétharmadát vagy a háromnegyedét, ha sikerül valami csoda folytán épségben megőrizni a kijelzőt…
Borítófotó: Guvadt szemnek öltözött mobilozó Tokióban. egy halloweenparti közben ma már Nincs mire rácsodálkozni, a telefonok lassan elérik a technológia határait
