CÉLKERESZTBEN A GOOGLE, AZ AMAZON, A FACEBOOK ÉS AZ APPLE
Eddig azt gondoltuk, hogy az Egyesült Államok csak Kínával áll harcban, de úgy látszik, hogy a Trump-ad-mi-niszt-rá-ció most az USA vállalataival került, illetve kerül szembe, méghozzá teljesen tudatosan. A neves Business Insider június elején szerzett értesülései robbantották ki a botrányt, mely szerint rövidesen érkezik a Google, az Amazon, a Facebook és az Apple kormányzati hatalommal történő megregulázása. Ennek akár a cégek jogi eszközökkel történő feldarabolása lehet a vége, de azért ne szaladjunk ennyire előre.
Lapzártánkkor a pontos menetrend még teljesen képlékeny, de a lényeg már látszik. Nekitámadtak az óriásvállalatoknak, amelyek információs túlhatalommal bírtak. Donald Trump Twitter-üzenete azonban más irányba terelte a dolgokat: az első számú vezető azzal indokolta az elnöki „ejnye-bejnyét”, hogy a demokraták irányába húznak a technológiai mamutok. Ez nem új keletű, és van is benne igazság, de valójában e kitétel inkább egyfajta máz, egy jó apropó a keménykedésre.
ELTERELŐ HADMŰVELET
Mert a dogok sohasem feltétlenül azok, mint aminek első látásra tűnnek. Könnyen lehet, hogy elterelő manőverről van szó. Talán éppenséggel arról, hogy Trump és stábja megmutassa: a Huawei kormányzati megregulázása csak a nyitánya volt egy átfogóbb óriáscég- és monopóliumellenes fellépésnek.
Nem zárható ki tehát, hogy az amerikai politikai, gazdaságpolitikai vezetés ezzel csak üzenni szeretett volna Kínának: nemcsak az „ellenséges országok” vállalataival bánik szigorúan, hanem a sajátjaival is. Az is lehetséges magyarázat, hogy Peking reakciója túl erősnek bizonyult a Huawei kitiltására, és ez a lépés most csupán egy gyors tűzoltás az amerikai fél részéről.
De nézzük meg, mi is van valójában a háttérben. Mi a történet előzménye? Az amerikai információs mamutok, az úgynevezett adatsilók megrendszabályozása – ugyanígy a Huawei kitiltása – nem mondható előzmény nélkülinek. A technológiában a legemlékezetesebb a Microsoft ezredfordulós pere, amikor az Internet -Ex-plorer böngészőjét erőltette a Windowson belül. Persze itt sem lett feldarabolás, csak egy megegyezés.
MINDENT TUDNAK RÓLUNK
A helyzet azóta sokat változott. No nem mintha itt a Huawei esetéhez hasonlóan valamiféle nemzetbiztonsági kérdéseket feszegető ügyről volna szó. Sokkal inkább olyan monopólium kialakulásáról, amely jelentősen veszélyezteti az össztársadalmi érdekeket – legalábbis hosszabb távon.
Arról van szó, hogy a Google, az Amazon és a Facebook, s persze az Apple is egészen különleges adatkészletek, felfoghatatlan információhalmazok birtokában van. A világ 7,8 milliárdos lakosságának a felét-harmadát egyszerre „ismerik”, nem úgy, mint az egyes országos intézmények, de még csak nem is úgy, mint mondjuk a nemzetközi szervezetek. Hanem sokkal-sokkal jobban, mint bármilyen más entitás a földkerekségen.
Nézzünk egy példát. Egy átlagos magyar emberről az ország hivatalos szervei tudják, hogy mi az állandó lakcíme, esetleg hol van a hivatalos tartózkodási helye, milyen ingatlantulajdona, milyen rendszámú járműve van. Esetleg még azt, hogy a társadalombiztosításnak mit fizet, hol a munkahelye, milyen – az állam által finanszírozott – egészségügyi kezelést kapott. És igen, ha volt rendőrségi, bírósági ügye, vagy van cégtulajdona, még az is kiderülhet a központi nyilvántartásokból.
Ha azonban ennél többet akarnak tudni valakiről, akkor már rendőrségi vagy más hatósági nyomozás elrendelésére van szükség. No persze ma már egy régi vágású nyomozó is azzal kezdi, hogy a Google és a Facebook adatait próbálja begyűjteni valakiről, annak fotóival, ismerősi hálójával, online megjelenéseivel egyetemben.
Csakhogy ezeket az információkat, ha nem nyilvánosak, az üzleti érdekeire való hivatkozással sem a Facebook, sem a Google nem adja ki szívesen, még akkor sem, ha súlyos bűncselekmény történt, illetve emberélet van veszélyben. (Ilyenek például a felhasználók belépési kódjai, helyadatai, keresési előzményei, keresőszavai, titkossá tett kapcsolati hálójuk, nem nyilvános beállítással a közösségi oldalra feltöltött posztjaik, képeik és hasonlók.)
MILLIÓSZOROS ADATMENNYISÉGEK
A nemzetközi szervezetek – például a WHO – még annyit sem tudnak, mint az állam szervei, náluk egy rákos ember is csak egyetlen statisztikai adat. Vegyük a bűnözők, vagy akár a kémek esetét: még az Interpol, sőt a legjobb hírszerző szervek információi sem olyan alaposak, mint a Google-éi vagy a Facebookéi. (Bizonyosan vannak nekik is érzékenyebb adataik, de közel sem ilyen mennyiségben, ilyen jól elérhetően.)
A Google és a Facebook a polgárokról keletkező állami információmennyiségnek a milliószorosát tudja. Nem egy-egy kiszemelt emberről van szó, hanem lényegében mindenkiről. Kivéve persze azokról, akik kifejezetten elbújnak az online világ elől. Ám ez manapság még a bűnözők közt is ritkaságszámba megy. Nemegyszer előfordul, hogy a nem vérprofi bűnözők kapcsolati hálóját is facebookos és egyéb fotókból, netes kereséssel nyert információkból térképezik fel a nyomozati szervek. Ha pedig ennyire jók a közösségi oldalak nyilvános adatkészletei, akkor el lehet képzelni, hogy az ezek mögött húzódó infók milyen alapos képet adnak az emberi viselkedésről.
DIGITÁLIS SZEMÉLYISÉGEK
Akár az online keresési előzményekből, akár a facebookos kedvelésekből elképesztően pontos személyiségprofilt lehet kialakítani. Mindenki emlékszik a Cambridge Analytica botrányára: sok millió amerikai választó profilozása került sor, s olyan „megérintő”, annyira személyre szóló politikai üzenetek célba juttatására volt lehetőség, amelyek akár a mérleg nyelvét is a mai győztesek javára billenthették az amerikai elnökválasztáson.
Volt ugyanakkor egy legális, a fogyasztói reklámok hatékonyságát tesztelő kísérlet is, ahol mindössze száz adatból, pontosabban száz facebookos kedvelésből olyan elképesztően pontos „digitális személyt” lehetett megalkotni, amely az illető párjának, férjének-feleségének jobb karácsonyi ajándékot volt képes választani, mint maga az alany. Magyarán, ha elegendő mennyiségű az adat és kellő alapossággal hozzák létre azt a bizonyos adatbányászati alapon íródott profilozó algoritmust, akkor mindig mindennél jobban képes „megismerni” az emberek százmillióit, sőt milliárdjait a Google, a Facebook, az Amazon és az Apple. S persze az olyan szolgáltatók, mint az Airbnb, a Waze (Google-tulajdon) vagy az Uber és még hosszan sorolhatnánk.
MIKOR KELL A HITEL?
Nyugat-európai és amerikai bankok dollármilliókat fizetnek az adatelemző szoftvercégeknek azért, hogy olyan ügyfélprofilokat készítsenek, amelyek a lehető legnagyobb hatékonysággal tippelik meg például azt, hogy egy kliens mikor házasodik, mikor vár (újabb) gyermeket, mikor szándékozik autót venni, vagy éppen mikor merre jár. Ilyenkor ugyanis sokkal jobb eséllyel lehet az illetőnek hitelterméket eladni, mint ha csak vakon bombáznák az értékesítésekkel. Ma tehát a reklámköltésekben egyre kevesebb a vakszórás.
Visszakanyarodva az amerikai kormányzati döntésre: itt aligha a reklámok túlzott célozhatósága miatt aggódik Trump, illetve a tanácsadói. Bár az is tény, hogy az online reklámpiacot szőröstül-bőröstül megette az emlegetett pár nagy óriásvállalat, melynek a kezében az összes fogyasztói adat összpontosul. A cégek szétválasztása – legalábbis a felszínen – arra megy ki, hogy ezt a piaci természetű információs monopóliumot megtörje, csökkentse a koncentrált hatalmát.
Itt is lehet azonban további hátsó szándék az amerikai döntéshozók részéről. Mint említettük, a nyomozások, akár nemzetbiztonsági szintű ügyek segítése kapcsán is gyakran bukkan fel a háttérben a Google, a Facebook és társaik beláthatatlan adathalmaza. Viszont ezek a talán túlzottan is szabadelvű nagyvállalatok valóban szembemennek a Trump-féle konzervatív politikával.
Az óriáscégekre támadva tehát az amerikai kormányzat két legyet üthet egy csapásra. Egyfelől a Huawei kitiltásával felbőszített kínai gazdaságpolitikusokat és nagyvállalatokat némiképp megnyugtathatja, hogy az otthoni cégekkel szemben is kemény kézzel lép fel a szövetségi igazgatás. Másfelől pedig az ország vezetése megmutathatja az erejét, határozottságát azoknak a mamutoknak, amelyek az államénál is jóval nagyobb informális hatalommal bírnak. Nemcsak a fogyasztói adatok, hanem a véleményformálás terén is.
