A HAMIS ÉS VIRTUÁLIS BIZNISZ
Hallott már Lil Miqueláról? Ő egy olyan, nem létező fiatal lány, akit virtuálisan alkottak, eddig négy popzenei videoklipet is készítettek róla-vele az alkotói, és nem kevesebb mint másfél millió Instagram-követője van! Ez azután a könnyű biznisz, csak meg kell alkotni a karaktert, aki nem öregszik, nem kér százalékot, nem vitatkozik, nincsenek művészi allűrjei, sőt, akár még digitális fellépést is lehet neki szervezni…
Hm. Egyre meredekebb az, ami a virtuális térben történik – és ez nem új évi tréfa. Újabban a tinik már több ilyen nem létező sztár, virtuális robotcsillag klipjeit hallgatják. Emellett az „ő” okosságaikat olvassák (akár mesterséges intelligencia, akár az alkotók üzeneteiként), illetve, mint láttuk, igen sokan az ő megosztott képeit, klipjeit követik.
Nem hiszi? Járjon utána! Vagy éppen nézzen rá Lil Miquelára, aki nemcsak dögösen néz ki, hanem mára igazi megmondóemberré, modern szóval influencerré vált a virtuális térben. A fiatal álmodell azonban egy nem létező személy tehát, csupán egy művészpáros (Trevor McFedries lemezlovas-producer és Sara Decou) által alkotott fantomsztár.
A lényeg azonban a mögöttes üzlet: ezek az álsztárok nemcsak álvideokli-pe-ket készítenek, klasszikus „egyper-ces” slágereket termelnek, hanem influencerként hatalmas pénzeket szakítanak azért, hogy valódi márkák valódi dollárokat (nem is keveset) fizessenek e robotok tulajdonosainak, hogy robotjaik posztoljanak valamit, ami egy adott brandnek ismertséget, vásárlókat hoz. Mondjuk egy márkás cipőben ugráljanak a klipben vagy hasonlók.
Lehet, hogy öregszem, de ha elgondolom, hogy hová vezet ez a trend öt vagy tíz év múlva, akkor meg kell kapaszkodnom. Robotsztárok vicces, agyafúrt vagy épp ijesztő celebhíreket kreálnak milliószámra. Főként azért, hogy vásároljunk és megint csak vásároljunk…
A KATTINTÁS IS HAMIS
Hogy a Lil Miquela-jelenség igazi élét, veszélyét megvizsgálhassuk, vissza kell lépnünk az online reklámvilághoz. Itt hosszú évek óta az a kihívás, hogy nem valós, nem emberi kattintásokért (is) rengeteg pénzt kifizetnek a hirdetők.
Praktikusan ez úgy megy, hogy a csalók vírussal fertőzött gépek millióit engedik rá egy-egy bannerkampányra, vagy egy úgynevezett kattintásfarmon, jellemzően Kínában, gépek százai mímelik azt, hogy emberek ülnek mögöttük. A nagy megrendelő pedig fizet minden egyes kattintásért. Hogy mennyit? Pár forinttól pár százig, attól függően, hogy mennyire népszerű az adott webes hirdető oldala vagy a hirdetés témája. A legnagyobb ügyfelek például az utazással, pénzügyekkel, autókkal, divatos márkákkal rendelkező multik.
Persze a másik oldal is folyamatosan fejlődik: a reklámügynökségek már olyan programokat használnak, amelyekkel ki lehet szűrni a nem valós forgalmat. Viszont az óévben már rettenetesen elszaporodtak azok a mesterséges intelligenciával és más trükkökkel felvértezett álkattintó programok, amelyek kiválóan leplezik azt, hogy a „drót másik végén” nem hús-vér ember böngészik, illetve kattint az óhajtott reklámra. A hirdetési pénzt azért lehet könnyen kilopni a rendszerből, mert a nagy hirdetési rendszerek az adott weboldalnak (így a kamuoldalaknak, oldalhálózatoknak is) egyszerűen kifizetik a lekattintott hirdetésszámot. Legalábbis ha nem gyanús az adott oldal, illetve oldalak. De persze erre vigyáznak is a csalók. A dolog lényegében ugyanígy működik a videók nézettségi számainál vagy az applikációk letöltéseinél is. Ez utóbbiaknál azért gyakoribb a csalás, mert ismeretlen videó- és applikációkészítőkből jóval több van, mint ismeretlen nagy webes portálokból. Azaz a csalóknak könnyebb elbújniuk.
A FRISS RABLÁS
A fenti sémát követő, a Methbot és a 3ve nevű esetekben az amerikai igazságügyi minisztérium 36 millió dolláros, azaz 10,4 milliárd forintos károkozásért emelt vádat nyolc ember ellen. A csalók azért is lehettek ennyire sikeresek, mert az automatizált hirdetéskereskedelmet (programmatic ad exchanges) használták ki. Itt az online reklámokat már nem emberek adják veszik, hanem gépek. Főként az üres helyeket. A hirdetéseket is gépek helyezik el, mondjuk egy apróhirdetési oldal több millió aloldalán. Ha valaki táskát venne, táskás hirdetéseket kap, ha mobilt, akkor az adott márka és típus hirdetéseit. Itt főként videóhirdetésekről volt szó, és egyrészt igen okos programokkal verték át az ügynökségeket, másrészt megfertőzött „zombiszámítógépek” hadait – a vád szerint 1,7 millió fertőzött gépet – használták arra, hogy kattintásokat, hirdetésmegtekintéseket hamisítsanak.
ZOMBULUNK
Ahogyan egyre inkább belefordulunk, „belezombulunk” a virtuális világba és ahogyan egyre inkább automatákra bízzuk magunkat, egyre gyakoribbak lesznek az efféle rablások, bűncselekmények. Ma már tehát nemcsak a hírekről (lásd fake news) nem tudhatjuk, hogy valódiak-e, de a hirdetéseinkre látogatók, sőt immár egyes popsztárokról, instagramos véleményvezérekről is kiderülhet, hogy nem valódi személyek. A pénz, amit a bűnözők, illetve a virtuális sztárok – tételezzük fel, hogy jóhiszemű – megalkotói zsebre tesznek, no az bizony valódi. Kivéve persze az a része, amit esetleg kriptovalutába fektettek, és nagyrészt elbuktak…
A NAGY ÁTVERÉS
Nemcsak a kattintások, a popsztárok, de gyakran még az online üzletek is hamisak lehetnek. Amerikában pár hete nagy port vert fel a New York Times egyik oknyomozó cikke, amely hatalmas, több mint 100 vállalkozásból álló kamu bolthálózatot leplezett le. A történet lényege, hogy egy evangélikus lelkipásztor, David Jang, pontosabban két rossz útra tért követője bő egy évtizede International Business Times (IBT) néven cégcsoportot alapított, amely még a 2013-ban a bedőlt Newsweek kiadói jogait is megszerezte. A hatalmas és neves portált azonban durva klikkvadászatra használták, hogy maximalizálják a hirdetési bevételeket, és a megmaradt újságírók dolga is egyre inkább abból állt, hogy látványos kattintásszámot hozó álhíreket gyártsanak.
Az üzleten még nagyobbat csavartak, amikor egyre több és több álweboldalt, sőt álmárkákat is felépítettek. Ilyen márkanevek alatt forgalmazták a másutt fillérekért felvásárolt babakiegészítőket, bútorokat, illetve a legkülönfélébb dolgokat. (Akár anno a jegyüzérek, akik az olcsón vett belépőiket a rendezvények előtt sokszoros áron próbálták továbbadni.) Ez mondjuk valamelyik harmadik világbeli, lepukkant kisboltban talán nem is olyan feltűnő, de az IBT csoportban olyan nagymértékben űzték, hogy elképesztő. Persze ötszörös vagy tízszeres áron adni valamit, ami olcsóbban is elérhető, még nem kifejezetten bűncselekmény, ám a fogyasztók megtévesztése már az. A hatalmas oknyomozó anyagot elolvasva viszont bizonyos, hogy a Jang alapította Olivet Universityhez újra nyomozók fognak kitelepülni.
Reméljük, hogy közben itthon is tovább csökken az olyan spamek száma, amelyekben valamilyen csodaszerkezetet, gyógyszert vagy más, hasznosnak tűnő dolgot az eredeti ár sokszorosán akarnak ránk sózni. Természetesen jórészt automatizált hírlevélküldő, webáruházi és hirdetési rendszerek hathatós segítségével. Egyik személyes kedvencem a horkolásgátló csodatalálmányok népes sora. Az egyiket például egy hírlevélben 20 ezer helyett csak most 10 ezerért megkaphatjuk, miközben – kis utánajárással – pontosan ugyanezt a darabot egy ezresnél is jóval olcsóbban fellelhetjük.
