– Mekkora svung van a globális részvénypiacokban?
– A tőzsdék jellemzően akkor teljesítenek jól, amikor olcsó a pénz és kedvezők a növekedési kilátások. A legjobb hozamokat akkor lehet elérni a börzén, ha olyan időpontban veszünk, amikor bejelentik a recessziót, nagy a munkanélküliség, összeomlottak a vállalati profitok, ugyanis ilyenkor szoktunk ciklikus mélypont környékén járni. Ugyanakkor, amikor alacsony lesz a munkanélküliség szintje, és mindenki tudja már, hogy fellendülés van, akkor jellemzően a következő időszaki hozamok nem szoktak túl jók lenni a tőzsdén. Ebből a szempontból úgy látom, hogy a második félidő vége felé járunk, a gazdasági fellendülés számos helyen érett fázisába került, sok helyen szűkösek a munkaerőpiacok, s emiatt eljönnek a jegybanki kamatemelések, amelyek majd lehűtik a parketteket. Nem tudom, meddig tart a szárnyalás, de úgy gondolom, hogy ötéves távon nem nagyon lesz boldog, aki most vásárol.
– Reális volt-e az elmúlt években tapasztalt tőkepiaci boom a reálgazdasági teljesítményekhez képest?
– Az elmúlt évek tőkepiaci fellendülése részben megalapozott volt a gazdasági stabilizálódás miatt, részben viszont valóban sok helyen túlzások alakultak ki, amit egyértelműen a jegybankárok okoztak a deflációtól való, jórészt alaptalan félelmükben „elkövetett” pénzgyártással és mínusz/nulla kamatszintekkel. Ez nagyon komoly torzulásokhoz vezetett, mert a nullkamat megőrjíti az embereket, s mindenféle nekik nem való és kockázatos eszközöket vásárolnak ilyenkor, mert nem bírják nézni, ahogy a pénzüket reálértékben szép lassan elveszik a jegybankárok az infláció alatt tartott kamatszinttel.
– Mi jöhet a részvényvásárlási kedv elmúlása után, milyen eszközök felé fordulnak a befektetők?
– Egy nagyon komoly, több évtizedes trend megfordulása zajlik most a világban. A kilencvenes évektől sok százmillió képzett munkavállaló zúdult a globális piacokra, elsősorban Kínából és Kelet-Közép-Európából. Ők lenyomták a fejlett országok dolgozóinak a bérét, emiatt nem volt infláció, aminek a következtében alacsonyak és egyre alacsonyabbak tudtak maradni a kamatok, ezért mind magasabbak lettek a részvényárak. Ráadásul mivel béremelési nyomás nem tudott kialakulni, a tőkések által elérhető hozam, azaz a vállalkozások nyeresége igen nagy volt, hiszen nem kellett sokat adni a munkavállalóknak, több maradt a tőketulajdonosoknak. Ennek azonban vége. Kínában és a régiónkban is elfogyott a munkaerő, vágtáznak a bérek, sőt a fejlett országok munkanélkülisége is negyvenéves mélyponton van!
– Utóbbi baj? Vagy pontosan mit jelent?
– Ez azt jelenti, hogy hamarosan ismét bérinfláció bontakozhat ki a nagy gazdaságokban is, ami megfordítja a bő harminc éve uralkodó jelentős kamatcsökkentési trendet, ugyanis a jegybankok emelésre kényszerülnek majd a növekvő fizetések és árak láttán. Továbbá a béremelések miatt a vállalkozások, cégek nyereségessége is csökkenni fog. Ez utóbbi kettő nagyon rossz hír a tőzsdei részvényeknek, viszont nem rossz a dolgozóknak, szélesebb értelemben véve a lakosságnak. Sőt, ez a trendforduló egyben a vagyoni egyenlőtlenségek mérséklődését is elhozza majd: több marad a munkavállalóknak, kevesebb a tőkéseknek. Ebben a környezetben a lakosság valószínűleg szép lassan kiábrándul a kockázatos eszközökből, és visszatér a bankbetétek „biztos” világába…
– Általában húszévente válság van, már sokan készülnek a következőre: lehet esetleg olyan buborékokat, kockázatokat látni, amelyek a globális krízis előszelei?
– Én inkább azt látom, hogy hét-tíz évente van egy nagy tőkepiaci összeomlás vagy krízis, ez volt 1974–75-ben, 1981–82-ben, 1987-ben, 1998-ban és 2008-ban. Ezek alapján sajnos lassan itt az ideje a következő válságnak. Úgy gondolom, hogy ennek a kiváltója a jegybankárok buborékjának a kipukkanása lehet. A legnagyobb veszély a túlértékelt kötvénypiacok felől látszik, de ezek túlértékeltsége kihat gyakorlatilag minden eszközosztályra. A szomorú helyzet az, hogy a mélybe tolt kamatok miatt minden eszközosztály drága, és bármelyikben könnyen lehetséges több tíz százalékos árfolyamesés.
