Aggodalom és túlhevülés

Pro és kontra
Aggodalommal tölt el pár piaci szereplőt, hogy a Fidesz–KDNP túlnyerte magát – húzta alá a befektetési alapkezelő, aki szerint nagy kérdés, hogy a már most láthatóan túlhevülő gazdaságban mikor jelenik meg az infláció. A forint stabilan tartására várhatóan 2019-ben valamit lépni kell – emelte ki Zsiday Viktor közgazdász.

– Várható-e valami különlegesség már most a gazdaságpolitikában? Vagy csak a jövő évi költségvetésben lehetnek majd újdonságok?  

– Gazdaságpolitikai alapvetés, hogy az első két esztendőben kell meglépni a fájdalmas intézkedéseket, az utolsó egy-két évben meg lehet osztogatni. Ebből a szempontból most kiváló a helyzet: a szűk munkaerőpiac lehetőséget teremthet a túlméretezett állami szektor leépítésére, hiszen viszonylag könnyű állást találni, valamint a jó gazdasági helyzet miatt megvalósítható és szó szerint életbe vágó is az egészségügy rendbetétele. Nem tudjuk előre, hogy megteszi-e ezt a két igen fontos lépést a kormányzat, de kétségtelen: van rá lehetősége. Ezenkívül valószínűnek tartom, hogy a Magyar Nemzeti Bankból származó versenyképességi csomag egyes elemei megvalósulnak, tehát lesz próbálkozás a versenyképesség javítására. 

– Van-e opciónk rövid időn belül hitelminősítői feljavításokra? 

– A hitelminősítők a piac után szaladnak, szerintem nem kell őket túl komolyan venni. De a jobb besorolásnak mindenképpen gátat szabhat, ha a kormányzat nekimegy a civil szférának és/vagy a külföldi vállalkozásoknak, mert az ilyesmit hosszú távú kockázatként szokták értékelni, s ebben az esetben nehéz lesz felminősíteni az országot. Egyébként a magyar állampapírpiac már feljebb tornászta önmagát, nagyon olcsó jelenleg az ország finanszírozása, ami persze nagymértékben köszönhető az EU-pénzekből lecsapódó megtakarításoknak, amelyek többek között lakossági állampapír-vásárlásokban nyilvánulnak meg.

– Lehet-e érdemi változás a forint árfolyamában? 

– Véleményem szerint a 300 és 320 közötti árfolyammal mindenki elégedett. A nagy kérdés az, hogy a már most láthatóan túlhevülő gazdaságban mikor jelenik meg az infláció. Én ezt korábban erősen túlbecsültem; most azt gondolom, hogy 2019-től egyre égetőbb probléma lesz, és akkortól valószínűleg valamit lépni kell a forint stabilan tartása érdekében.

– Régóta téma a versenyképességet érintő döntések meghozatala. Sor kerülhet-e erre rövid távon? 

– Nagyon valószínűnek tűnik, hogy az MNB által elkészített – egyébként igen színvonalas – anyag több javaslata is bekerül a kormányzati intézkedések közé, ezek hosszabb távon kedvezően hathatnak a magyar gazdaságra. Csak remélni tudom, hogy a szakmai javaslatok nem hígulnak fel a különféle lobbierők áramlataiban – ha el tudjuk kerülni a felhígulást, akkor kifejezetten pozitív lehet ezek megvalósítása. Az ilyen intézkedések elindítása akár rövid időn belül is lehetséges, de hatásaik gyakran kifejezetten hosszú távon jelentkeznek.  

– Mit jelent a kétharmados Fidesz–KDNP-győzelem piaci szempontból? 

– Azt gondolom, hogy aggodalommal tölt el pár szereplőt, hogy a Fidesz–KDNP túlnyerte magát az országgyűlési választásokon. Amennyiben ennek következtében nagyon nekimegy a bíróságoknak, az ellenzéki médiának vagy éppen a civil szervezeteknek, azt valószínűleg negatívan reagálják majd le a piaci szereplők, de nemcsak ők, hanem a sokkal fontosabb, hosszú távú működő tőkét, tudástranszfert biztosító nagyvállalatok is. Az ő beruházásaikra pedig még nagyon sokáig szüksége van Magyarországnak, nem lenne túl okos dolog elriasztani őket. Ne feledjük, hogy számos lehetőségük van a világban befektetésekre, s nagyon könnyű elriasztani őket, ha pedig elszaladnak, akkor hosszú ideig felénk sem néznek majd. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink