Visegrádi startupok: irány a régió

Való Világ
A Visegrádi Alap támogatásával a Design Terminal V4 Startup Force néven egyedi régiós vállalkozásfejlesztési programot indított. A mintegy hárommilliárd forintos alap ügyvezető igazgatója, Dávid Andor szerint ez az első olyan projekt,  amely összekapcsolja a V4-ek tehetséges vállalkozóit, s bemutatkozási lehetőséget és mentori képzést is biztosít  az ígéretes startupoknak mind a négy fővárosban.

– A visegrádi négyek, röviden a V4-országok politikai természetű együttműködésének a lényegét sokan ismerik, de a mögötte lévő szakmai munkát talán kevesebben. Mi az ön által vezetett Visegrádi Alap fő célja?

– A V4-régión belüli kapcsolatok erősítése konkrét projektek és kezdeményezések támogatásán keresztül. Például kulturális programok, szakmai kiállítások, konferenciák, hátrányos helyzetű csoportok együttes segítése és oktatótáborok működtetése, s persze a versenyképesség növelése is idetartozik. Ennek keretében pályázati rendszert működtetünk, amelyre a visegrádi országokban működő civil szervezetek jelentkezhetnek közös projektjavaslatokon keresztül.

– Mennyi pénzből gazdálkodik az alap?

– Nyolcmillió eurós az éves költségvetésünk, amelyet a négy visegrádi ország kormányzata ad össze, de ez kiegészül további forrásokkal. Az alap 19 éves fennállása során számos V4-eken kívüli ország ajánlott fel úgynevezett donor-hozzájárulást a szervezet által koordinált projektek kivitelezéséhez. Említésre méltó például Hollandia négy és fél éven át érkező mintegy hatmillió eurós támogatása, vagy olyan más kormányok hozzájárulásai, amelyek a visegrádiak külpolitikai céljaival azonosulnak.

– Melyek ezek?

– Főként a Nyugat-Balkán és a Keleti Partnerség országaiban kivitelezendő projektek finanszírozásáról beszélhetünk. Az idén van egyébiránt az EU Keleti Partnerség programjának a tizedik évfordulója; az utóbbi csoportba Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova, Ukrajna és Fehéroroszország tartozik.

– Ezekben az országokban milyen projektek futnak?

– A V4-ek államaiban működő civil szervezetek ezen országokban számos projektet hajtanak végre, melyeket a Visegrádi Alap finanszíroz. A V4-ek a demokratikus átalakulás terén az elmúlt harminc évben felhalmozott tapasztalatok átadásával hozzáadott értéket képviselnek és hathatós segítséget nyújtanak a kedvezményezett államok demokratizálódásának erősítésében, a média fejlesztésében, a jogsegély témájában vagy éppen a legális migrációval az EU tagországaiban történő törvényes munkavállalás kapcsán.

– Milyen gazdasági területekre fókuszálnak?

– Jelenleg az egyik legfontosabb cél a régiós versenyképesség növelésének a támogatása. Ennek pedig egyik kiemelt programja a V4 Startup Force, amelyet a Design Terminallal közösen valósítunk meg, pontosabban a projektet teljes egészében a Visegrádi Alap finanszírozza.

 – Nagyon sok manapság a startupok számára kínált program és lehetőség. Miben nyújt mást, egyedit a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Design Terminal új közös kezdeményezése?

– Ez az első olyan projekt, amely összekapcsolja a visegrádi országok tehetséges vállalkozóit, bemutatkozási lehetőséget és mentori képzést is biztosít az ígéretes startupoknak mind a négy fővárosban. Ezzel megteremtjük annak a feltételeit, hogy a térség jövőbeli sikeres üzletemberei már a vállalkozásuk kezdetén találkozzanak és közösen gondolkodjanak üzleti ötletük fejlesztésén. Ezeknek a kapcsolatoknak köszönhetően válik szerves gazdasági együttműködéssé a V4-ek szövetsége. A Design Terminallal közös munkánkat 2018-ban egy pilot (teszt)-projekt előzte meg, szintén a kissé talán nagyratörő V4 Startup Force elnevezéssel. A munka kiemelkedően eredményes volt. Olyannyira, hogy 2019-ben már dedikált összeget különítettünk el erre. Önálló költségvetési soron fut a program, itt a Design Terminalnak és a V4-országokban működő partnereinek nem szükséges újra pályázniuk a forrásokra.

– Hány projekttervezetet nyújtanak be a Visegrádi Alaphoz támogatásra? Mennyit tudnak támogatni?

– Évente háromszor írunk ki pályázatokat, februárban, júniusban és októberben, melyekre egy-egy hónapig lehet jelentkezni az internetes felületünkön keresztül. Az ez év február elsejével zárult körre több mint háromszáz projekttervezet érkezett be. Ezek közül most 109-et találtunk támogatásra alkalmasnak, azaz évente 250-300 programra adunk forrást. Az elszámolás ugyanolyan szigorú, mint minden más, például az uniós, pályázati rendszerben, de a dotáció egyik fő feltétele, hogy a négy ország bevonásával valósuljon meg egy program. Ebben a többi közül is kiemelkedik a Design Terminalé.

– Más támogatást is nyújtanak?

– Igen, nagyon népszerű posztgraduális ösztöndíjprogramjaink vannak, ezekkel a visegrádi országokban regisztrált felsőoktatási intézmények közti áthallgatást biztosítjuk. Szemeszterenként 2300 eurót nyerhetnek a felvett hallgatók, és tanulónként további 1500 eurót kapnak a fogadó intézmények is.

 

DOBBANTÓ A V4-EK PIACAIRA

„A V4 Startup Force célja, hogy lendületet adjon a cseh, lengyel, magyar és szlovák startupok nemzetközi terjeszkedésének, régiós kapcsolataik erősítésének, különösen a nagyvállalati megrendelők irányában. A legtehetségesebb cégalapítók így nagyobb eséllyel építik ki az innovációs tevékenységüket a visegrádi országokban, és hosszú távon is a térségében tarthatják azt. A program fő támogatója a Nemzetközi Visegrádi Alap, fő szervezője pedig a Design Terminal innovációs ügynökség. 

A négy közép-európai országot tömörítő Visegrádi Csoport a kontinens legdinamikusabban növekvő gazdasági térsége. A most induló projektbe jelentkező startupok közül a legjobb négy – országonként egy-egy – nyertes csapat májusban intenzív vállalkozásfejlesztésben vesz részt. A cél, hogy a régió tehetségei együtt fejlődjenek, már a sikereik elején ismerjék meg egymást, és erősödjön a térséghez való kötődésük. Ezzel a programmal egy új közép-európai üzleti elit születésén is dolgozunk” – állítja Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminal vezetője.

A projekt május 6-i, budapesti indulását tíznapos körút követi a további három visegrádi fővárosba, ahol a helyi üzleti és startup-ökoszisztéma képviselőivel találkoznak a startupok. Az ösztöndíjprogram a Design Terminal vezetésével, s partnerei, a cseh UP21, a lengyel MIT Enterprise Forum CEE és a szlovák Campus közreműködésével valósul meg. A projektben az idén négy ország startupjai vesznek részt. A cseh Whalebone kiberbiztonsági megoldása fertőzött weboldalaktól és rosszindulatú szoftverektől védi a hálózatokat. A lengyel Renderro nagy tárhelyű és jelentős teljesítményű, felhőalapú munkateret biztosít animáció- és filmkészítőknek, grafikusoknak, mérnököknek, továbbá építészeknek. Ugyancsak szoftveres megoldásokat kínál a magyar H4 ipari, gyártó cégek audit- és minőségbiztosítási területein. A szlovák Virtual Everything virtuális és kiterjesztett valóságot használó megoldásokat nyújt vállalatoknak, a sales-, a marketing-, a termékfejlesztési és a munkavállalói továbbképzési tevékenységet támogatva.