VÁLTOZÁS ÉLÉN
A meteorológusok szerint a tornádó közepén nyugalom és csend uralkodik, a forgószél a mozdulatlanság tengelye körül tombol. Így van ez az emberi világban is: a csatatér dühöng a hadvezér, a piactér kavarog a templom körül – és nem fordítva. A következetes magatartás, a kitartás és a szilárd elvek hosszú távon meghozzák az eredményüket: a változás szele, amely könnyen fordul, nem tépázza meg ezen tulajdonságok birtokosát, sőt utóbbi a hasznára is fordíthatja azt!
A CIVILIZÁCIÓNK A TÉT
Ehhez hasonló helyzetben van ma Magyarország is, amely régóta következetesen ugyanazt az utat járja, és a világ most érte utol. A május utolsó előtti hetén tartott kétnapos, Európa jövője című V4-es konferencia, Steve Bannon egykori Trump-főtanácsadó Eötvös-előadása és az amerikai jobboldal fenegyereke, Milo Yiannopoulos beszéde alapján ez biztosan így van. Minden szekcióülés és panelbeszélgetés, akárcsak a szünetekben folytatott diskurzus, közös ebéd közben elkapott félmondat és napokkal később leszűrt tanulság rendre arról szólt, hogy hazánk az élén áll egy olyan folyamatnak, amelynek a sikerétől függ civilizációnk sorsa. Magyarország ráadásul nincs egyedül, egyre többen követnek minket. A XXI. század elején nietzschei pillanatban vagyunk, hiszen a régi értéktáblák széttörtek és újakat írnak. Ha jól cselekszünk, akkor mi írjuk tele őket, ha nem, akkor helyettünk és nélkülünk fogalmazzák meg azt, ami rájuk kerül. Új normák vannak születőben, új kánont kell tehát felállítani és más nyelven fogalmazni.
A hidegháború végeztével a nyugati civilizáció számára úgy tűnt, hogy teljes győzelmet aratott, a piacgazdaság autonómiáját és a demokrácia terjedését semmi sem fenyegeti. Fukuyama híres, azóta közhellyé vált A történelem vége és az utolsó ember című könyvében regisztrálta ezt a folyamatot, ünnepelve a liberális demokrácia előretörését és a világkapitalizmus győzelmét. A Szovjetunió 1991-es felbomlásától a 2001-es New York-i terrormerényletig valóban úgy is tűnt, hogy semmi sem szabhat gátat a globalizációnak, de Kína versenybe szállása, a 2008-as gazdasági válság, az iszlám fundamentalizmus látványos terjedése, a szíriai, líbiai, jemeni, iraki és afganisztáni válságrégiók kialakulása, valamint a technológia fonákjának láthatóvá válása és az Európába irányuló kiapadhatatlan migráció megingatta az egyetemes haladásba vetett bizalmat. Kiderült: a globalizációnak van sötét oldala is, sőt egyre inkább csak az van. A tőke és a szolgáltatások mellett a terroristák is szabadon áramlanak, a migráció veszélyt jelent az őshonos európai kultúrákra, a demokrácia elé tolakodó neoliberalizmus pedig fokozatosan kivette a döntés jogát a nép, valamint a közhatalmat az őáltaluk megválasztottak kezéből, hogy világméretű, föderális szervezeteknek, nem választott nemzetközi bíróságoknak és nemzetek feletti NGO-knak adja át. A globalizáció egyetlen hatékony gátja manapság a nemzetállamok határaival esik egybe.
MÁS ÖSVÉNYEN
A többnapos véleménycsere és tanácskozás eredményeként világosan látszik, hogy azt az ösvényt, amely egyedül járhatónak látszik, hazánk taposta ki. Steve Bannon nagy hatású előadásából például kiderült, hogy Donald Trump győzelméhez leginkább két dolog járult hozzá: a neoliberális gazdasági-kulturális napirend veszteseinek markáns képviselete és az őket lépten-nyomon lenéző fősodratú média figyelmen kívül hagyása. De az a „populista forradalom”, amely a 2016-os brexitnépszavazáson és az amerikai elnökválasztáson megnyilvánult, idehaza már a 2002-es választás után elkezdődött, majd a 2008-as szociális referendummal folytatódott, a háromszori kétharmados választási győzelemmel pedig csak újabb bizonyságot nyert. Az amerikai elnök egykori főtanácsadója ki is jelentette: „Orbán már Trump előtt Trump volt.”
A V4-es országok képviselői és a meghívott nyugati véleményformálók számos kérdésben fejtették ki álláspontjukat a kultúrharctól kezdve a migrációs és geopolitikai kihíváson át egészen a visegrádi országok gazdasági együttműködéséig. Minden panelbeszélgetést a témához illő, egyben szélesebb mederbe terelő nyitó előadás vezetett be, a konferencianapok végére pedig egy-egy záró előadás tett pontot. A beszélgetések és prezentációk közös magva a kultúra volt; bizonyságot nyert, hogy végső soron minden kérdés kulturális természetű.
ÚJ VÁLASZOK
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azzal adta meg az alaphangot, hogy kijelentette: erős EU csak erős nemzetállamokra épülhet, amelyek megőrzik saját nemzeti önazonosságukat és a kontinens keresztény identitását. Frank Füredi magyar származású brit társadalomtudós is a kulturális örökség megőrzését helyezte a középpontba, Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke pedig a gazdasági és demográfiai fejlődés kulturális alapjait bizonyította. Douglas Murray brit újságíró, az Európa furcsa halála című könyv szerzője a brüsszeli elitnek határozott migrációfékező politikát és az európai választók döntéseinek elfogadását javasolta. Csatlakozott hozzá David Johannes Engels belga történész, aki városa népesség-összetételének drámai átalakulását részletezte, és a kontinens konzervatív mozgalmainak egyesítésére hívott fel. „Nem az uniót kell megvédeni, hanem saját magunkat az EU-tól” – ezt már Diego Fusaro olasz filozófus jelentette ki, aki a globális elit és a nemzeti társadalmak közötti ellentétet domborította ki. Václav Klaus volt cseh köztársasági és miniszterelnök Magyarország példájának a követésére buzdította a többi V4-es államot, mondván: a kurrens geopolitikai vitákhoz való hozzászóláshoz a magyarokéhoz hasonló bátorság kell. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kijelentette: a XXI. század nem a huszadik folytatása lesz, így az új idők új kérdéseire új válaszokat kell adnunk. Chantal Delsol francia filozófus egyedi, humanista kulturális vívmányaink megőrzését, David P. Goldman, az Asia Times rovatvezetője pedig szakrális gyökereink újrafelfedezését javasolta.
„Budapesten kezdődik az új keresztes háború” – ezt már Milo jelentette ki, aki magát „libertárius szólásszabadság-harcosnak” nevezi, és könyörtelenül szellemes szerepléseivel rendre sokkolja a baloldali-liberális hipokritákat. A szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás, a sokszínű médiaviszonyok és a választói akarat végrehajtása a világ más tájain ritkaságszámba megy – tudtuk meg extravagáns előadásából –, de itt, nálunk ez a norma. Az az új norma, ami éppen most és éppen általunk születik. A jó csapattiszt nem azt mondja: előre, hanem azt kiáltja: utánam. Így hát, kedves Nyugat, utánunk!
