A NÉV KÖTELEZ
Bármilyen meglepő, de még ma is érvényben van a második világháborút követő társadalmi átalakulás egyik „kordokumentuma”, az 1947. évi IV. törvény, amely egy tollvonással eltörölte a magyar nemesi és főnemesi rang, így többek között a hercegi, a grófi és a bárói cím használatát. A szóban forgó jogszabály szerint a külföldi államfők által adományozott nemesi és főnemesi rangot jelző címek viselésére adott engedélyek a hatályukat vesztették, valamint a „vitéz” titulus használatát is megtiltották, miután nem fértek össze az esélyegyenlőség alapján álló, demokratikus állami és társadalmi berendezkedéssel.
Úgy tűnik, a törvény „kiállta” az idő próbáját; bár többször is kezdeményezték a megszüntetését – először az első magyar főnemesi világtalálkozón vetődött fel, majd jobboldali politikusok is támogatták –, mégis hatályban maradt.
„Jóllehet az 1945-ben Magyarországon maradt nemesek többsége bölcs előrelátásból már nem is használta a rangját, előneveit, címeit és címerét, a jogszabály megalkotói mégis arra hivatkoztak, hogy ezek privilégiumot jelentenek a számukra. Ez már csak ezért sem állja meg a helyét, mert a magyar nemesség már 1848-ban, azaz az ősiség eltörlésével együtt az előjogairól is lemondott, vagyis ettől kezdve a »gróf« például már nem rangot jelölt, hanem mintegy a családnév »tartozéka« lett. A törvény megsemmisítésével voltaképpen a nevüket kapnák vissza, ami óriási erkölcsi elégtételt jelentene nekik” – hívta fel a figyelmet a jogszabály ellentmondásaira Gudenus János József genealógus, aki csaknem hat évtizede kutatja a magyar főnemesi családok történetét.
„A kommunizmusban évtizedeken át igyekeztek egyfajta negatív képet kialakítani az emberekben a nemességről és az arisztokráciáról, azzal, hogy a nép elnyomóinak és kizsákmányolóinak kiáltották ki őket. Az igazság azonban ennek éppen az ellenkezője, hiszen ők voltak azok, akik magukra vállalták a vezető szerepet a nemzet életében, és azt tisztességgel el is látták” – hangsúlyozta Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke, rámutatván arra is: uradalmaikon pontos elszámolással dolgoztak, az embereknek munkát, a családoknak otthont és a gyermekeknek iskoláztatást biztosítottak. Ezt a biztonságot verték szét a kommunizmusban.
Széchenyi István kisebbik bátyjának, Pálnak az egyenes ági leszármazottja közben arra is „biztat”, hogy menjünk csak végig például a budapesti Andrássy úton. „Látni fogjuk, hogy az épületeink jelentős részét ezek a történelmi családok építették fel, az ő házaikban, lakásaikban élnek nagyon sokan a mai napig, a kastélyaik egy részét pedig idegenek birtokolják. A családom építtette például az 1800-as években azt a rinyatamási vadászkastélyt, melyben ma Carlo Benetton olasz milliárdos lakik, míg az üresen álló sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyt állítólag egy arab sejk nézte ki magának.” Széchenyi Tímea hozzáteszi: nem az a céljuk, hogy mindent visszakapjanak, csak azt szeretnék, ha tudnának arról, hogy máig élnek a jogos örökösök, akik szeretnék, ha elindulna velük egyfajta kommunikáció, hiszen ötleteik lennének bőven.
A 2013-ban létrehozott alapítványban nagyon sokan dolgoznak a családból, így például Széchenyi István egyenes ági leszármazottja, ükunokája, Széchenyi Géza is, aki 1997-ben települt haza Magyarországra. Neki például hiába szerepelt német személyigazolványában a grófi cím az 1919-es weimari egyezmény alapján, amely kimondja, hogy a nemesi címeket a családnév részének kell tekinteni. A magyar iratokban – szerinte megalázó módon – nem engedélyezték a használatát.
Mivel a Széchenyi család története mindig is arról szólt, hogy a magyar nemzetet mind gazdaságilag, mind kulturális téren erősítse a família, így az alapítvány legfontosabb célja is az, hogy megőrizze, továbbvigye azt a nemzeti kulturális örökséget és eszmeiséget, azokat a reformokat, amelyek méltók gróf Széchenyi István nevéhez. Így például – kormányzati segítséggel – 127 millió forintból felújította a 2015-ig romos állapotú, állami tulajdonban lévő Széchenyi-mauzóleumot Nagycenken, létrehozta az Év Széchenyi Vállalkozása elismerést, megalapította a Stádium-díjat, továbbá rendszeresen szervez táborokat azoknak a nagycsaládból jövő, jól tanuló gyerekeknek, akik szeretnék megismerni a Széchenyi családot és annak örökségét.
„Minél több aláírást szeretnénk összegyűjteni annak érdekében, hogy a nemesi és arisztokrata famíliák erkölcsi jóvátételt kapjanak az 1947-es, méltatlan törvény megszüntetésével” – tette hozzá végezetül Széchenyi Tímea.
ÉRINTETTI KÖR
Hozzávetőleg 130 család mintegy 600 tagja él jelenleg idehaza az egykori főnemesek közül. A nemesi családok leszármazottainak a számát azonban csak megbecsülni lehet, miután a történelmi Magyarország területén több mint százezer família nyert nemesi kiváltságot, s ebből még pár ezer család él. Ugyanakkor az egykori főnemesek négyötöde emigrációba kényszerült, és a rendszerváltozás után is csak kevesen jöttek vissza. A teljes létszámuk 2500 körül lehet. A magyarországi főnemesi famíliák között sok az idegen eredetű, amely nem kapott honfiúsítást, csupán itt telepedett le, elsősorban házasság révén. Az egykori főnemesek többsége nem is 1945-öt megelőzően, hanem 1956-ban és azután hagyta el a hazáját. Ehhez hozzájárult a Rákosi-éra során szerzett „élményük”: mint például a kitelepítés, a bebörtönzés, a továbbtanulástól történő elzárás. Közülük sokan a tengerentúlra kerültek, sokan Európában maradtak, csak nyugatabbra mentek, főként Ausztriába és Németországba.
