Cigányok ideje

Kusturica zseniális filmjének, a Cigányok ideje című produkciónak az egyik első jelenete egészen kultikus lett mostanra. Bár önmaga a film is egy mestermű, döbbenetes súlya van annak a gondolatnak, amelyet a falu bolondja oszt meg velünk arról, hogy az Isten valójában itt volt lent a földön, de nem bírt  a cigányokkal, ezért felment az égbe.

Szélsőségesnek és messze túlzónak ható gondolat, de az alkotás egészét látva igenis lehet szeretni mindazt, amit mutatni akar, már az első percektől fogva. Ugyanakkor úgy vélem, sokkal inkább csak azt kellene látni ebben a képben, hogy mennyire komoly feladat is a cigány közösségek eredményes felzárkózásának a kulcsát, a mikéntjét megtalálni – és bizony nemcsak egy filmben, hanem a valóságban is.

Hosszú évek óta foglalkozom a társadalmi felzárkózással és azon belül kimondottan a roma közösségekkel. Jelenleg is több települési önkormányzat munkáját segítem, valamint hazai és nemzetközi nagyvállalatokkal dolgozom együtt. Körükben a cigányok felzárkózása érdekében vállalni kívánt elköteleződés folyamatos élénkülést követően most ért a csúcsára. Önálló stratégiák és akciótervek készülnek számos településen arra, hogy a nehéz sorsú helyi cigány közösségeknek ne csak esélyük nyíljon a felzárkózásra – a kormányzati intézkedések ezt évek óta kínálják! –, de élni is tudjanak vele. Ehhez elsősorban szemléletmódváltás kell, annak a megértése, mit és hogyan kell egy egyénnek, egy családnak, egy közösségnek másképpen látnia s talán másképpen is csinálnia, mint korábban, ha önmaga szintén tenni akar a saját jövőjéért. Kimondottan jó látni azt, hogy a legtöbb társadalmi felzárkózást célzó hazai európai uniós projekt ennek a szemléletnek a megerősödését is szeretné előmozdítani. Ezzel párhuzamosan a vállalati szektor szintén eljutott oda, hogy a legelőrelátóbb nagyvállalatok már érdemben számolnak a cigányokkal mind a munkavállalói oldalon (nyilván ott most a legfontosabb), mind pedig a fogyasztók, a szolgáltatásokat igénybe vevők között. Ez utóbbi a 2020-as évek egyik legizgalmasabb kérdése lesz, amikor a cigányság végre önálló célcsoport lesz nagyon sok szektorban. Ugyanakkor ma még elsősorban a megfelelő munkaerő biztosítása a nagy kérdés sokuknak, de tudok róla, hogy több cég is önálló kezdeményezésekbe fog 2019-ben, hogy a megfelelő cigány munkaerőt is elérje és megtartsa. Ez a jelenlegi helyzet nehézség a társaságok, de komoly esély a roma közösségek számára, hiszen az alacsonyan képzettekre is szükség van. Gyakorlatilag tényleg mindenki dolgozhat ma Magyarországon, aki hajlandó elmenni a munkáért. Mivel megfogalmazódik az a kritika a kormányzat felé, hogy összeszerelő üzemet csinált az egész országból, azt is ki kell végre mondani, hogy nemcsak dolgozni dolgozhat ma bárki, de tanulni is tanulhat mindenki, aki akar. Jó lenne, ha szakmát szereznének sokak, rájuk van most a leginkább szükség. A szakmával bíró fiatalok nélkül elképzelhetetlen a hazai gazdaság fenntarthatósága. Ez a terület lehet a hazai cigány közösségek egyik legfontosabb kiteljesedésének a színtere, amelyet meg kell találniuk maguknak, sőt a magukénak is szükséges érezniük. De tenniük kell azért, hogy sikeresek legyenek, és ne csak a szalag mellett dolgozzanak. A kormány az elmúlt években rengeteg intézkedést kínált ehhez (kötelező óvodáztatás, ingyenes étkezés, ösztöndíjak, a szakképzési centrumok fejlesztése), és jönnek majd az újak is (pl. az iskolabuszprogram vagy az agráriumhoz kapcsolódó új kezdeményezések stb.). Ki merem jelenteni: ebben a pillanatban egyetlen EU-s tagállam sem biztosít ennyire komplex és egymásra épülő elemekből felépített felzárkózási politikát, még ha Brüsszel ezt nem is akarja észrevenni. (Zárójeles megjegyzés: nagyon remélem, hogy az európai parlamenti választási kampány témái között az is megjelenik majd, hogy a nemzetállamok társadalmi felzárkózási politikájának a fejlesztése fontosabb, mint a kollektív bevándorlás erőltetése.) 

2019 arról fog szólni, hogy a magukért tenni akaró cigány közösségek megragadják a lehetőségeket, és élnek is majd azokkal. Ha jól csinálják, ez az esztendő az áttörés éve lesz a számukra. Bízva a kormányzat további elköteleződésében, ki kell mondani: a siker elsősorban rajtuk múlik.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink