Éppen azért nehéz megfelelő magyar szót találni rá, mert mindenki mást ért alatta, mint ahogy a megjelenési formája is nagyon sokféle lehet. Ráadásul a gyermekek közötti agresszió egészen szélsőséges módon is megnyilvánulhat. A bántalmazás formái: szóbeli (gonoszkodó pletykálkodás, csúfolás), érzelmi (kiközösítés, megalázó viselkedés), fizikai (verés, ütés, rugdosás), szexuális (molesztálás), internetes (közösségi oldalakon vagy e-mailekben történő zaklatás).
KIFINOMULT MÓDSZEREK
A bántalmazó vagy bántalmazók – általában egy személy vagy egy kisebb csoport – folyamatosan zaklatják a kiszemelt gyereket. Általában csak egyet, esetleg kettőt. Többet semmiképpen sem, hiszen az már magában hordozná annak a veszélyét, hogy az áldozatok összefognak ellene vagy ellenük. A piszkálás a kiválasztottnak szól, mással nem is történhet meg, kifejezetten az ő személye az, amely „kiérdemelte” ezt a bánásmódot. Idővel elhiszi, hogy esélye sincs megvédeni magát és kilépni az áldozat szerepéből. A kortársbántalmazás leginkább a kamaszkor kiteljesedésével válik jellemzővé, de találkozni lehet vele már 10-12 éves korban is. A kiskamaszoknál leginkább a fizikai erőszak általános, verekedés, a kipécézett elgáncsolása, esetleg holmijainak a megrongálása. Később változnak az eljárások; egy középiskolás tudja, hogy nem kell fizikailag bántalmazni a kiszemelt áldozatot ahhoz, hogy nevetség tárgyává tegyék, kapcsolatait szétrombolják, lelkileg kikészítsék. Minél intellektuálisabb a környezet, annál kifinomultabbak – és lélekgyilkolóbbak – a módszerek.
NEM ÁLLNAK KI EGYMÁSÉRT
A gyermekek közti bántalmazás egyre aggasztóbb méreteket ölt, és az internetes felületek rohamos terjedésével fokozatosan kegyetlenebbé válik. A kamaszok mind nagyobb hányada 24 órában van online, így bántalmazóik is éjjel-nappal elérik őket. Az áldozatok csak az esetek felében kérnek oltalmat. Sokan eltűrik a szekálást, jó esetben a szülőket beavatják, esetleg eljutnak az osztályfőnökig, kortársak támogatásában bíznak, professzionális segítségért (pszichológus, képzett felnőtt segítő) nagyon kevesen fordulnak.
Egy friss hazai kutatás az egyik nálunk is elérhető gyermekcsatorna, a Cartoon Network megbízásából készült, 1200 szülő-gyerek páros megkérdezésével. Az eredmények szerint minden második kicsit ért bullying, azaz fizikai vagy lelki, egy kortársa által elkövetett támadás élete során. A spontán válaszokból azonban kitűnik, hogy a gyerekek nagy része csak a fizikai agressziót tartja bántalmazásnak. 48 százalék mondta annak a verést, de csak 28 százalék a csúfolódást, cikizést, 7 százalék a sértegetést, megint csak 7 százalék a kiközösítést. A kutatásból szintén kiderül, hogy a kicsik 43 százaléka szenvedett el bullyingot, 61 százalékuk ismer olyat, aki áldozat volt, 25 százalék pedig bevallottan maga is volt bántalmazó. A szemtanúk harmada semmit sem tesz, azaz nem áll ki a társai-ért, ha igazságtalanság éri őket.
GÓCPONT AZ ISKOLA
Az eredmények szerint a bántalmazás ijesztően nagy arányban, kilencven százalékban az iskola falai közt történik, s a legsúlyosabb helyzetekben már csak a professzionális felnőttsegítség nyújthat támaszt. „Aki hozzánk fordul, az már megtette az első lépést, mert a legfenyegetőbb ebben az egészben a titkossága, a »tabusága«. Az áldozat gyakran szégyelli a történteket, a »közönség«, azaz a többi gyerek fejében pedig a segítségkérés sokszor egyenlő az árulkodással – osztja meg tapasztalatait Csekeő Borbála, a lelkisegély-szolgálatot működtető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. – Azt gondolom, már az is előrelépés, ha azt tapasztalja a gyerek, hogy talált egy olyan felnőttet, még ha messze is van, még ha idegen is, és csak telefonon tud vele beszélni, aki megérti a helyzetét, nem őt hibáztatja azért, mert csúfolják, mert kiközösítik. Nem azon kell elkezdenie a kicsinek agyalni, hogy neki miként kellene megváltoznia, hanem a segítő nagyon szárazon lefekteti, hogy senkinek sincs joga bántani őt, hogy az erőszak nem megengedett. Elmondja: ami történik, az nincs jól, és bátor dolog, hogy a diák támogatáshoz fordult. Ha a gyerek kap egy pozitív élményt, ha az ő nézőpontjából mondhatja el a történetet, s valaki átérzi az ő helyzetét, elismeri haragjának és fájdalmának a jogosságát, az sokszor nagy lökést tud adni ahhoz, hogy merje határozottan képviselni, hogy neki ez nem jó, és ne féljen segítséget kérni. Nagyon sokszor mire eljut egy gyerek odáig, hogy minket keres meg, már olyannyira elfajultak a dolgok, hogy egy felnőttbeavatkozásra van szükség, ezért is fontos, hogy merjen szólni az osztályfőnökének, az iskolapszichológusnak, a szüleinek, vagy lemondva anonimitásáról kérje, hogy mi vegyük fel a kapcsolatot az iskolájával.”
ZÉRÓ TOLERANCIA
A tévécsatorna az Új Nemzedék Központtal karöltve kíván javítani a jelenlegi helyzeten. A kampány széles körű összefogáson alapul, amelynek része a Digitális Immunerősítő Program (az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott szakmai kerekasztal) és a Cartoon Network „Aki ver, az nem haver” kampánya. Szakmai támogatást az UNICEF Magyarország és a 116-111-es számon elérhető lelkisegély-vonalat működtető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány nyújt a gyerekeknek. A több hónapos kampánynak több célja és eleme van: felvilágosítás, zéró tolerancia hirdetése és segítségnyújtás.
A bántalmazásban a szülők is nagyban érintettek, ezért a kezdeményezés nekik is szól. Alulbecsülik a zaklatás gyakoriságát: míg összesen huszonhét százalékuk mondta, hogy a csemetéjét érte már bántalmazás, gyermekeik negyvenhárom százaléka állította ugyanezt. Ugyanakkor biztató, hogy azok a szülők, akik tudtak a dologról, nagyjából tisztában vannak vele, milyen formában történt az, azaz mi történik a gyerekükkel.
A téma szakértői szerint a kampányok csak akkor lehetnek sikeresek, ha egyformán és egyszerre érik el a tanulókat, a szülőket és a tanárokat, áttételesen az egész társadalmat.
