Korlátok között

Szerintem
Az első negyedéves statisztikák alapján úgy tűnik, kissé óvatosak voltak a lakossági hitelpiac idei teljesítményére vonatkozó várakozások: miközben a legmerészebb becslések is 20 százalék körüli növekedésről szóltak, az első negyedévben több mint 25 százalékkal emelkedett az új fogyasztási és lakáshitel-szerződések összege.

Bár három hónap adatai nyomán merész lépés lenne messzemenő következtetéseket levonni, minden jel arra utal, hogy 2019 további részében is fennmaradhat a dinamikus – bár a tavalyinál kissé lassabb ütemű – növekedés. Ezt egyrészt az indokolja, hogy a külső körülmények változatlanul kedveznek a hitelpiaci bővülésnek: az emelkedő bérek, a magas foglalkoztatottsági szint, az élénkülő lakáspiac és az alacsony kamatok egyaránt hozzájárulnak az erős kereslet fenntartásához. A másik ok, hogy maguk a bankok is érdekeltek a lakossági hitelpiac bővülésében, miközben a lehetőségeik is adottak az aktivitásuk további növeléséhez. A harmadik – de nem elhanyagolható – szempont pedig, hogy az év közepétől tovább bővül az elérhető állami ösztönzők köre: megjelenik a Babaváró hitel, illetve több irányban kiterjesztik a Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK) is.

A hitelpiac élénkülése nyomán viszont kezdenek megjelenni a túlfűtöttség veszélyét emlegető vélemények is, leginkább arra emlékeztetve, hogy a mostani, havi kihelyezési volumenek már közelítik, sőt, egyes konstrukcióknál meg is haladják a válság előtti szintet. Be kell látni ugyanakkor, hogy a bő tíz évvel ezelőtti eseményekkel egyértelmű párhuzamot vonni túl bátor lépés, mégpedig azért, mert ha a kihelyezett hitelek volumene gyorsan emelkedik is, a körülmények egyáltalán nem hasonlíthatók össze az akkoriakkal.

Az egyik lényeges különbség például, hogy a magyar gazdaság külső sokkokkal szembeni ellenálló képessége jóval nagyobb, mint akkor. A másik, hogy a pénzügyi felügyelet feladatkörét is ellátó jegybank az elmúlt időszakban egy sor intézkedést hozott annak érdekében, hogy egészséges szinten tartsa a lakossági eladósodást: a fogyasztóbarát lakáshitelek bevezetése és az adósságfékszabályok néven ismert rendszer hatékonyan járul hozzá annak megakadályozásához, hogy túlvállalják magukat a háztartások. Végül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy mind a bankok, mind az ügyfelek sokat tanultak a múlt történéseiből: ennek ékes bizonyítéka a hosszú kamatperiódusú lakáshitelek és személyi kölcsönök gyors térnyerése. Egyszóval: a pálya valóban emelkedik a lakossági hiteleknél, de most elhelyeztek mellette korlátokat is. 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink