Kezdetét vette a ramadáni kampány

Szerintem

Az idén május 6-án kezdődött a ramadán, az iszlám egyik legfontosabb ünnepe, a harminc napig tartó böjt időszaka. Ilyenkor a muszlimok a megtisztulás jegyében nappal nem ehetnek és nem ihatnak, nem dohányozhatnak, de szexuális tevékenységet sem folytathatnak. Emellett a ramadán egy fontos közösségi ünnep is – ilyenkor az estéket jellemzően együtt töltik a családok, vagy valamilyen társasági eseményen vesznek részt. 

Sajnos ugyanakkor a dzsihadista szervezeteknek valami teljesen mást jelent ez az időszak. Az Iszlám Állam a 2010-es évek eleje óta minden esztendőben tudatosan készül a ramadáni kampányra, melynek során több/nagyobb merényletet követnek el, vagy újabb tagszervezetek csatlakozását jelentik be. 2014-ben maga az Iszlám Állam kikiáltása is ramadánra esett. A tavalyi böjti hónapot a szervezet visszaszorulása ellenére is sikerült kihasználni: Abu Bakr al-Bagdádi csoportja a folyamatos hátrálás ellenére hatvanhét merényletet követett el harminc nap alatt. 

A ramadáni kampányoknak nincs kézzelfogható vallási hátterük, hacsak nem annyi, hogy ilyenkor minden muszlimnak bizonyítania kell az elhivatottságát – ami a nagy többségnek a kedvességet és a segítőkészséget jelenti, az a terroristák számára a hitetlenek és az „eltévelyedett muszlimok” elleni fegyveres akciókat. Ez jól mutatja a dzsihadista szervezetek gyakran pszeudovallásosságát, amikor meglévő, alapvetően békés hagyományok értelmezését igyekeznek radikalizálni, és ezzel legitimizálni a saját működésüket. A ramadán esetében ezt a jelenséget kiegészíthetik pragmatikus megfontolások – mivel ilyenkor a kis közösségek együtt vannak, a családok pedig közösen néznek televíziós műsorokat, így ebben az időszakban egy-egy merénylet híre gyorsabban terjed akár a médián keresztül, akár szájról szájra. 

Az idén már nem kérdés, hogy lesz-e az Iszlám Államnak ramadáni kampánya, mivel már el is kezdődött. A húsvéti Srí Lanka-i akció mint az ISIS globális hálózatának Szírián és Irakon kívül a legtöbb halálos áldozatot követelő merénylete, vagy Abu Bakr al-Bagdádi április 29-én nyilvánosságra hozott videóüzenete már az akciósorozat kezdetét jelenti. Ezen túlmenően több, a nemzetközi figyelmet kevésbé felborzoló esemény is történt: Szaúd-Arábiá-
ban a biztonsági erők meg tudtak akadályozni egy merényletet, Kongóban pedig kikiáltották az Iszlám Állam „közép-afrikai tartományát”. 

Al-Bagdádi idei kampányának üzenete kettős. Egyrészről szeretnék bizonyítani a híveiknek és a külvilágnak egyaránt, hogy az Iszlám Állam túlélte a területei elvesztését. Másrészt pedig a dzsihadisták igyekeznek újrakeretezni a szervezetet, levetni a szíriai–iraki központúságot, és hangsúlyozni a szervezet globális jellegét. Röviden tehát a két fő üzenet a megmaradás és a terjeszkedés – nem véletlenül ez a két szó az ISIS hivatalos mottója 2014 óta. Ebből is látható, hogy a visszaszorulás nem a vég kezdetét jelenti a szervezet számára, hanem inkább a kezdet végét.  

Ezek is érdekelhetnek

További híreink