TECHNIKAI KÜLÖNLEGESSÉG
A legtöbbet emlegetett, leginkább vitatott „találmánya” a világbajnokságnak egyértelműen az újonnan bevezetett videóbíró, avagy VAR (Video Assistant Referee) lesz, ez már az első kör után világosan látszott. Nem is lehetett másként: egy viszonylag kiforratlan – még kevés országban használják hétről hétre – rendszert vezetett be a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), elkerülhetetlenek tehát a viták és az értetlenkedések.
Miért dönt hasonló szituációban akár egy mérkőzésen belül is másképp a videóbírós egység, amely csak egyértelmű játékvezetői hibáknál avatkozhat be? Miért kezel azonos jellegű szabálytalanságokat eltérően? Néha még (az előzetes oktatás ellenére) a futballisták és a játékosok is bizonytalannak tűnnek. Az megint más kérdés, hogy már a csoportkör első fordulója elegendő volt arra, hogy megmutassa, miért kell a legmagasabb szinten a videóbírói egység (a kijelölt stáb a moszkvai televíziós közvetítőközpontból segíti a pályán lévő egység munkáját). A FIFA emelkedést várt a sorsdöntő helyzetekben hozott helyes határozatok számában, és meg is kapta, amit remélt: a VAR megakadályozott több súlyos játékvezetői tévedést, eldöntött pár „billegős” esetet, ráadásul a reklamálások hevességét is mérsékelte.
Tökéletes a rendszer? Nem. Ugyanilyen marad? Aligha. Egyre többen feszegetik, hogy a jelenlegi szisztéma – csak a játékvezető kérheti egy incidens visszanézését, illetve a videóbírói szobában dolgozók szólhatnak le a pályára – a jövőben a teniszben alkalmazott challenge-rendszer felé mozdul el. Ennek lényege, hogy a mérkőző felek egy játékrészen belül meghatározott számú újranézést kérhetnek. „Életem egyik legfurcsább élménye volt. Teljes joguk újításokat bevezetni, nekünk ezt el kell fogadni, bármilyen keményen is hangzik. Azt hiszem, a videóbíró a játékvezetői döntéshozatalt is meg fogja változtatni. Bosszant, hogy ellenünk ítéltek? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem” – vélekedett az ausztrál válogatott kulcsembere, Mile Jedinak, aki csapatával együtt „történelmet írt” azzal, hogy a világbajnokságok első videóbíró segítségével megadott tizenegyesének és góljának volt a szenvedő alanya.
CIVIL A PÁLYÁN
A legmagasabb szintű futball már nagyon régen maga mögött hagyta a félprofizmus világát, ezért is elképesztő, hogy a 2018-as vb 736 játékosa között van egy olyan, akinek el kellett kérnie magát a munkahelyéről, hogy elutazhasson a megmérettetésre. A 33 esztendős izlandi védő, Birkir Már Sævarsson közel egy évtizedet profiskodott a norvég és a svéd bajnokságban, de aztán hazatért, és ha már ismét reykjavíki lakos lett, munkát is vállalt – egy sócsomagoló üzemben dolgozik. „Egy izlandinak ez a normális. Sokkal normálisabb, mint részt venni egy vb-n. Profi futballistának lenni a világ legjobb munkája, de nem a való élet” – vélekedik Sævarsson, aki szerint jobb félállásban dolgozni, mint otthon henyélni…
A 2016-os Eb-n a szereplésükkel szenzációt okozó izlandiak Oroszországban is a legnépszerűbb válogatottak közé tartoznak. Kapusuk, az első csoportmérkőzésen Lionel Messi büntetőjének a hárításával nemzeti hőssé avanzsáló Hannes Pór Halldórsson mellékállásban filmrendező, Sævarsson, mint említettük, sót csomagol, a szövetségi kapitány, Heimir Hallgrímsson fogorvos. A kis szigetország lakosságának közel nyolc százaléka Oroszországban drukkol, a tévénézők 99,6 százaléka a válogatottat figyeli – nem lehet nem szeretni őket. Ugyanakkor nem csak feel-good sztori ez. A súlyos problémákra (fiatalkori alkoholizmus, dohányzás és drogfogyasztás) egyik megoldásként kidolgozott, 1997-ben bevezetett nemzeti ifjúsági program azzal a „mellékhatással” járt, hogy kivirágzott az ország sportélete. A korábbinál sokkal jobb infrastruktúra és a fiatalok „terelgetése” a szervezett tevékenységek felé azzal járt, hogy a sportklubok sokkal több gyereket fogadtak be. Az izlandiak nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlásedzők képzésére is, a „többi pluszt” pedig hozzáteszi ehhez a szigetlakók mentalitása. Nem véletlen, hogy az ifjúsági programjukat és az izlandi futball felemelkedésének a forgatókönyvét is sok országban tanulmányozzák, lévén mindkettő remek példája a „kevésből maximumot kihozni” tézisnek.
AMIT SENKI SEM VÁRT
Az nyilvánvaló volt, hogy Oroszország házigazdaként nem akar és nem is fog kudarcot vallani. A vb bevallottan veszteséges – 677,9 milliárd rubel a hivatalosan megadott összköltség, ez biztosan nem jön vissza –, a szokásos infrastrukturális fenntartási gondok szintén megvannak (hét rendező városnak is állami segítséget kellett kérnie a létesítmények üzemeltetéséhez), viszont Oroszország „lenyeli” mindezt, ha ugyanakkor presztízst nyer a világbajnoksággal. Ehhez pedig kiemelkedő színvonalú rendezés kell, balhék nélkül. A rendezéssel nincs is gond – az oroszok elég zökkenőmentesen vették a vb elején az összes akadályt –, és szerencsére a balhék is elmaradnak. A 2016-os Eb-n botrányokat okozó orosz futballhuligánokra kiemelten figyelnek a biztonsági szervek, olyannyira, hogy több hangadó inkább külföldön „dekkol”, nehogy bevigyék az eseménysorozat alatt. A részt vevő országok szövetségei pedig a saját rendőrségükkel együttműködve próbálják otthon tartani azokat, akik nem kifejezetten a mérkőzések miatt mennének a vb-re. Ez, no meg a magas jegy- és a horribilis szállásárak, úgy tűnik, elégnek is bizonyulnak a nyugalom megteremtéséhez.
Amire viszont senki sem számított, maguk az oroszok sem: a házigazda válogatott két győzelemmel és nyolc szerzett góllal kezdte a bajnokságot. Amióta csoportkörös lebonyolítás van a vb-ken, csak az 1998-as, későbbi világbajnok francia válogatott nyitott (majdnem) ilyen jól a házigazdák közül. Pedig ha valamivel, akkor az orosz válogatottal kapcsolatban egyáltalán nem voltak nagy elvárásaik a helyieknek. Nyilván ők sem bánják, hogy már ezzel felülmúlták azokat.
Borítófotó: Gólzápor. Anglia 6-1-re verte Panamát június 24-én
