Egy „túltolt” világbajnokság tanulságai

Sport
A magyar válogatott az elmúlt tíz évben kétszer – 2009-ben és 2016-ban – résztvevője volt ugyan a topligának, ám a szövetség 2019-ben elérendő célként a bennmaradást célozta meg, amelyet a Litvánia elleni egyetlen idei győzelmével abszolvált a csapat.

FÉLSIKER

Az A csoport nagyon távol van tőlünk, s az elmúlt jó néhány évben is messze volt – mondta a jégkorong divízió I/A világbajnokság számunkra mélypontot jelentő mérkőzése, a Szlovéniától elszenvedett 6-0-s vereséget követően Majoross Gergely, a válogatott megbízott szövetségi kapitánya. A kijelentés csak azok számára volt meglepő, akik csupán arra emlékeztek, hogy a tavalyi, budapesti vb-n 16 másodperc hiányzott ahhoz, hogy a magyar csapat az idén ne Kazahsztánban, hanem Szlovákiában, az A csoportos világbajnokságon szerepeljen. Az, hogy tavaly áprilisban két győzelem és két vereség után még volt esély a feljutásra, az a példátlan körbeveréseknek volt köszönhető, nem a kiemelkedő teljesítménynek. 

Tavaly az álmainkat szertefoszlató egyenlítő góljával Nagy-Britannia Olaszországot vitte magával az élvonalba, s az a gól azt is jelentette, hogy Kazahsztán válogatottja is lenn maradt a divizió I/A-ban, s érkezett mellé a másik stabil A csoportos csapat, az elitből 14 év után kieső Fehéroroszország. A világ jelenlegi második legjobb bajnokságában, az orosz KHL-ben szereplő játékosokkal megerősített két egykori szovjet válogatott kimagaslott az idei vb-mezőnyből, egyszerűen nem volt realitás, hogy ne ez – a visszajutást elvárásként megfogalmazó – két válogatott váltson jegyet a jövő évi svájci A csoportos tornára. 

 

A SZERVEZŐK KOMOLYAN VETTÉK

A kazahok ennek érdekében a rendezést is vállalták, amely pontos tükörképe volt annak, ami manapság Kazahsztánban történik. Európa legkeletibb állama ugyanis olyan szervezést rittyentett, amely nem egy B csoportos világbajnokság szintje. A repülőtéren és a városban több helyen óriásplakátok köszöntötték az eseményt, a főbb utakat végiglobogózták a bajnokság emblémájával, az eredményhirdetésen a Nemzetközi Jégkorong Szövetség elnöke mellett az ország miniszterelnöke volt a díjátadó. 

Ez a „túltolás” persze szinte észre sem vehető abban a fővárosban, amiben minden egy kicsit túlméretezett. A kőolaj mellett a világ legnagyobb uránkészletét birtokló állam első számú vezetője, Nurszultan Nazarbajev 1994-ben kiadta az utasítást, hogy a hegyek közé szorított, egyébként példátlanul élhető, zöld Almati (a korábbi Alma-Ata) helyett ezer kilométerre északra építsenek új fővárost a korábbi Akmolinszk helyén, amely falvat a 60-as években a sztyeppe iparosított mezőgazdasági hasznosításának egyik központjaként 280 ezresre duzzasztottak. A város eredetileg az Isim folyó északi részén fejlődött, ám Nazabajevnek már ez, a szovjet módon épült, széles utakkal ellátott város is kicsinek bizonyult, így az új városközpontot a folyó déli partjára helyezték. Az elmúlt két évtizedben itt nőttek ki a földből a felhőkarcolókból álló háztömbök, miközben a régi városrészeket magas falak takarják el az úton közlekedők szeme elől. A távolságok és a méretek a fentiek miatt hatalmasak: az utak itt már nemegyszer 8-10 sávosak, a kisebb közparkok is óriási területeken helyezkednek el. S bár a statisztikák szerint a városnak immár több mint egymillió lakója van, az embernek néha az az érzése, hogy egyedül sétál az utcákon – komolyabb tömeggel csak a szép számmal felépült és árukkal teli bevásárlóközpontokban lehet találkozni.

Sokakat meglepett, hogy Nazarbajev az idén márciusban lemondott az elnöki címről, de persze úgy ment, hogy közben maradt, hiszen a „nemzet vezetőjeként” továbbra is elnökli a legfontosabb döntéshozó szervvé előlépett biztonsági tanácsot. S miután a főváros – szó szerint, miként arról a korábbi, kinőtt elnöki palotában berendezett Nazarbajev múzeum tablói bizonyságot szolgáltatnak – az első elnök álmai alapján fejlődik, igazából nem is meglepő, hogy a település 60 év után előtte tisztelegve, negyedszer is nevet váltott, s immár Nur-Szultan a hivatalos neve. (A város repterét már korábban Nazarbajevről nevezték el, miként az egyetem ugyancsak az elnök nevét viselte annak regnálása idején is.)

A múlt megváltoztatása más területen is zajlik: az ország 2025-ig elhagyja a rájuk kényszerített cirill betűket, emellett az országimázs újraértelmezi az országnevet is, egyre terjed – itt legalábbis – a Qazaqstan megjelölés.

 

MERRE TOVÁBB? 

Az emberléptékűség elhagyása ugyanakkor már most figyelmeztető jeleket produkál: a város nem otthonos, egy színes falanszternek tűnik, amit csak felerősít, hogy a nagy ünnepségekkel megnyitott, ám a hasznosítás szempontjából kellően át nem gondolt megaparkok talán soha nem használt sétányain máris süllyednek, töredeznek a burkolatok, azokat lassan belepi a gaz. Csak remélni lehet, hogy a felhőkarcolók esetén – amelyek előtt fénytábla mutatja, mikorra kell elkészülniük – minőségibb munkát végeznek az építtetők, és nem pusztán a látvány lesz a fontos.

Ma a magyar hoki is hasonlít kicsit a kazah fővárosra: miközben messzire látszanak a fényeink – dominálni már minden ellenféllel szemben tudunk a meccsek bizonyos szakaszaiban –, a tudatosság és főleg a hatékonyság terén még nagyon messze vagyunk az élvonaltól. A jövő évi vb-n jó eséllyel elkaphatóbb ellenfelekkel csapunk össze (közöttük a csoportunkba meglepetésre feljutó, leginkább székely játékosokkal felálló Romániával), ahol ismét bármi megtörténhet. De fontos, hogy ha ki is csúszik egy-egy siker, ne tévesszük el szem elől, hogy hosszú távú, tudatos fejlesztés emelheti ezt a sportágat még magasabbra. Kis lépésekben kell gondolkodni – a játékosok is mindig a következő cserét akarják hiba nélkül lehozni.

 

Borítófotó: Tovább kell építkezni. A bennmaradást elérte a válogatott