A közgazdasági gondolkodás megváltozásáról

Oktogon
A történelemben a nagyobb gazdasági, társadalmi átalakulások maguk után vonták a dolgokról való gondolkodás változását. Ez a közgazdaságtan esetében is igaz; a nagy gazdasági világválság után például így újította meg Keynes az akkori közgazdasági hozzáállást.

HÜBRISZI HIBA

A 2008-as krízis és az azt megelőző globális pénzügyi válság után is elindult egy a korábbiaknál jóval aktívabb – és tartalmában is újszerű – gondolkodás. Olyan teóriák is születtek, amelyek megkérdőjelezik – vagy kibővítenék – a közgazdasági gondolkodás alaptételeit. Sokak szerint még ezen az útkeresésen is gyorsítani kellene annak érdekében, hogy egy rövid távon bekövetkező esetleges újabb recesszió ne érje felkészületlenül a világot. 

Napjaink új közgazdasági hozzáállása ugyanakkor lassabban alakul ki, mint a korábbiak.

Alapvető kérdés, hogy a közgazdaságtan elmúlt kétszáz évben kialakult gondolatkeretei elegendően tágak-e ahhoz, hogy ezeken belül találjuk meg a megoldást. Következzen egy kis tudománytörténet: a közgazdaságtan mint önálló tudomány – sok más területhez hasonlóan – a XVIII. század végén vált le a filozófiáról. Első jelentős képviselői filozófusok (politikusok és üzletemberek is) voltak, akik a gazdasági rendszerek elemzését határozták meg feladatként. A XIX. században, a felvilágosodást követően a társadalomra gyakorolt tényleges hatásában a közgazdaságtan átvette a vezető szerepet a filozófiától. A XX. század fordulója a közgazdaságtanon belül a matematikai iskolák kiemelt szerepét hozta. Széles körben elfogadott közgazdasági elmélet nem volt elképzelhető matematikai modellek nélkül. Napjainkba ugorva is kijelenthetjük, hogy – bonyolultabbnak tűnő egyenletek nélkül – még most is nehéz bekerülni komolyabb szakmai kiadványba. 

Ma már tény, hogy a közgazdaságtan a 2008-as krízis előtt nem vette figyelembe a pszichológiai (irracionális emberi viselkedés), az etikai (erkölcstelen magatartást tanúsító bankárok) vagy éppen a politikatudományi jelenségeket. Mondhatjuk, hogy hübriszi hibába esett: túlzott gőgjében tagadta azt, amit saját rendszerén belül nem tudott felfogni, értelmezni. 

Mi a helyzet ma? Kik és hogyan feszegetik a közgazdaságtan határait? 

A válasz egyszerű: sokan és sokféleképpen, a rendszeren belülről és kívülről is. „Belülről” úgy, hogy a közgazdaságtan igyekszik bevonni magába a szükséges tudásokat: mások mellett a viselkedés-gazdaságtan keretei között a pszichológiai ismereteket, az intézményi közgazdaságtan keretein belül a politikatudományt. A közgazdaságtanba „kívülről” érkező kulturális antropológusok, történészek blogokon, a YouTube-on keresztül jutnak el – gyakran egészen újszerű, például hormonális hatásokat elemző gondolataikkal – az újdonságra éhes, gondolkodó nyilvánossághoz. A matematikai alapú közgazdaságtan hívei sem tűntek el; többen közülük hirdetik, hogy még több adattal, még pontosabb elemzési modellekkel a korábbiaknál sokkal jobban tudják modellezni a gazdasági folyamatokat, és így nem marad bizonytalan változó a „nagy képletben”. 

Napjaink kérdése: kialakul-e egy új, meghatározó közgazdasági irányzat, és ha igen, az milyen elegye lesz a régi és az új gondolatoknak? 

És ami még ennél is fontosabb: képes lesz-e segíteni a világon, s ha igen, hogyan?