2019: mérföldkő a történelmi elszámolásban

Oktogon
Ez alkalomból hadd válasszak ki két eseményt, amely nekem különösen fontosnak tűnik az előttünk álló hónapokban. Ezek között némi továbbgondolással különös összefüggést is lehet találni.

Az egyik esemény Orbán Viktor és munkatársai irodájának költözése a Parlamentből a Várba. Laikus szemlélő ebben a fejleményben egyszerű logisztikai ügyet láthat, valójában azonban olyan szimbolikus ereje van a változásnak, hogy joggal hivatkozhatunk rá mérföldkőként a kommunista örökségtől szabadulás hosszú, gyakran reménytelennek tűnő, de mindenképp fáradságos útján. 

Kommunista örökség volt a Vár magára hagyása, egykori kormányzati funkcióinak teljes leépítése, de hasonlóan a demokratikus alapelvekkel értelemszerűen kezdeni semmit sem tudó időszak hagyta ránk azt a rendkívül szerencsétlen helyzetet, hogy a Parlament épülete adjon otthont egymástól elszeparált hatalmi ágaknak. A költözéstől persze nem mindenki olyan lelkes, mint én. Ahogy már volt egy közepesen hangos kórus a Kossuth tér felújítása idején, most is halljuk a jól ismert refrént: a Horthy-rendszer restaurációja folyik.

Talán nem kellene, én mégis hajlamos vagyok ezeket a hangokat komolyan venni, komolyan elgondolkozni azon, mire is utal a kritika. Mindkét politikai oldal hordoz nyomasztó történelmi ballasztokat az elmúlt száz évből. A mai magyar kereszténydemokrata kormányzat értékvilágával, aktuális cselekedeteivel ugyanakkor nem szolgál rá arra, hogy az orrát rendre beleverjék a legsötétebb korszakok mocskába, ráadásul olyan témákkal, amelyekkel csak erőltetve lehet a terhelt múltat megidézni. Magyarország soha nem látott jó viszonya Izraellel, a rengeteg kormányzati munka az egykor elüldözött zsidó honfitársaink itt maradt épületeinek és emlékhelyeinek rendbetételében, valamint az erre adott nagyon komoly pozitív visszajelzések az ortodox közösségek (amelyekről egykori New York-i főkonzulként hosszan tudnék beszélni) részéről mind-mind illusztrálják, mennyire értelmetlen, amúgy ízléstelen és egyébként felettébb káros ez a kényszeres odamondogatás a Horthy-éra visszatéréséről.

2019 szolgál ugyanakkor valódi, komoly kihívást jelentő szembenézési lehetőséggel a baloldal számára, és ez a másik fontos esemény, amelyre ki szeretnék térni: századik évfordulóján emlékezünk majd meg az erőszakos kommunista hatalomátvétel első magyarországi kísérletéről, a Tanácsköztársaságról. Kitűnő alkalom ez arra, hogy a magukat gyakran haladóként is aposztrofáló erők számot vessenek azzal a mérhetetlen sok pusztítást és emberi szenvedést okozó korszakkal, a kommunizmus magyarországi uralmával, amelynek ez az esemény száz éve a nyitányát jelentette. Az előjelek nem túl ígéretesek. Meglepően sok relativizáló, történelemhamisításba hajló vélemény jelent meg már eddig is a proletárdiktatúráról és a vö-rös-ter-ror-ról. Úgy tűnik, hogy többen a balos utódok közül nem képesek az aréna jobboldalán megfigyelhető egyértelműséggel és határozottsággal nagyon másként meghatározni magukat vérszomjas elődjeikhez képest. Mindig jusson ez eszükbe, ha az elkövetkező időszakban vörös zászlók alatt menetelő tüntetőket látnak, vagy azt hallják: No pasarán!