OROSZORSZÁG-POLITIKA |
Érdeke-e Nyugat-Európának, az EU-nak, hogy Oroszország politikai-gazdasági értelemben tovább távolodjon a kontinenstől? Miként látja ezt az erősen érdekelt, globális tényezővé nőtt Kína? Moszkva már felmérte, mit jelent az Európa nélküli, önálló orosz út(keresés), az importhelyettesítéstől a Nyugat összes rendszereiről (pénzügyi, információs, világhálós) való leválásig. Az unió ezzel az alternatívával még nem foglalkozott érdemben. A dolgok jelenlegi állása szerint például az orosz gáz (az EU-import mintegy negyven százaléka) kimaradása az európai piacokról rövid távon beláthatatlan következményekhez, energiaellátási nehézségekhez, iparágak, vállalatok leállásához vezethetne. Más kérdés, hogy ez Moszkvának is rendkívül súlyos problémákat okozna.
ELSZAKADÁS
Nyugat-Európa egyik legnagyobb dilemmája, hogy mi legyen az „orosz kapcsolattal”. Próbáljanak valamiféle modus vivendit találni Moszkvával, vagy csavarják tovább a végletekig a reméltnél kevésbé hatékony szankciós srófot, amely nemcsak Oroszországot, de az uniót, elsősorban a német cégeket is sújtja? A megtorló intézkedések ráadásul fokozhatják az amúgy is nagy recessziós veszélyt Nyugat-Európában. Ezzel párhuzamosan a Kreml tovább folytatja a Nyugattól való teljes, részben kényszerű leszakadást. Legújabban önálló, elszigetelt internetrendszert (Runet) akar létrehozni. A putyini koncepcióba jól beleillik a nyugati civilizációtól tisztes távolságot tartó „orosz világ” kialakítása és a keleti szálak megerősítése.
Az EU egyelőre saját magával, az euroatlanti viszonnyal, az unió jövőjével, szükséges átalakulásával, a Donald Trump által meghatározott USA-val fenntartott kapcsolatok válságával van elfoglalva. Földrészünkön kiöregednek, elfogynak a hosszú távon gondolkodó politikai vezetők, olyanok, mint amilyen egykor Robert Schuman, Helmut Kohl, Charles de Gaulle vagy akár Winston Churchill volt. Ma – elsősorban Hegyeshalomtól nyugatra – sok helyen az számít politikailag korrektnek, aki a leghangosabban szidja Vlagyimir Putyint és az oroszokat. Ugyanakkor Kínával kapcsolatban sokkal óvatosabb a hangnem Brüsszelben, de Berlinben és Párizsban is.
NEM ELLENSÉG
Ám az egy-négy évnél, az európai demokráciákban kialakult időszámítás-alapritmusnál hosszabb távon gondolkodó politikusok között egyre többen kezdik mérlegelni, hova vezet a jelenlegi irány. Legutóbb Horst Teltschik, Helmut Kohl egykori német kancellár politikai főtanácsadója, aki 1999 és 2008 között a világ talán legtekintélyesebb külpolitikai-biztonságpolitikai fóruma, a müncheni Wehrkunde vezetője volt, adott hangot kételyeinek a Der Spiegel hasábjain. Angela Merkel jelenlegi kancellár szemére hányta, hogy passzivitást tanúsított Oroszországgal szemben. Kohl a helyében megpróbált volna „személyes kapcsolatot” kiépíteni Vlagyimir Putyinnal – tette hozzá.
„Úgy érezte, hogy az európaiak kitaszították. És ami nagyon mélyen érintette: Barack Obama azt mondta, hogy Oroszország (csak) egy regionális hatalom. Ezt lehet így gondolni, de sosem szabad kimondani” – mondta a napokban Teltschik, mintegy folytatva a Der Spiegelben vázolt gondolatmenetét az orosz Sputnik News állami médiacsoport német nyelvű kiadásának Putyinról. Hozzátette: nem találja úgy, hogy Oroszország elnöke Európa ellensége lenne, csak alternatív megoldásokat keres.
EURÓPA KUDARCA
Nem kevésbé figyelemreméltó a hivatalos kínai hírügynökség, a Hszinhua think-tankje, a Liaowang Institute honlapján megjelent elemzés Nyugat-Európa és az Orosz Föderáció kapcsolatairól, a múltról és a távlatokról. A hivatalos, bár Pekingben nyíltan ki nem mondott alapállás: Kína érdekeit szolgálná Moszkva és Brüsszel közeledése, ezzel Nyugat-Európa bizonyos mértékű katonai-politikai leválasztása a stratégiai ellenfélről, Washingtonról. Ezt a célt is szolgálhatja az Egy övezet, egy út (új selyemút) megaprogram, amelyben a szárazföldi, Kínát Európával összekötő szakaszok tekintélyes része, utak, vasútvonalak Oroszországon keresztül vezetnek. Emiatt is roppant érdekes Pekingnek az öreg kontinenssel kapcsolatos véleménye.
A Liaowang-cikk utal Nyugat-Európa lagymatag és az erőviszonyok figyelembevétele nélkül kialakított – főként szavakban megnyilvánult – álláspontjára, az amerikaiakkal való szembenállásra, egyfajta értelemben egy félresikerült „Europa First” stílusban Washingtonnak, Donald Trumpnak adott tükörválaszaira. Az EU kudarcát borítékolni lehetett. A transzatlanti kapcsolatokat, a NATO-t erősen megrázó krízis az unió visszavonulásával mintha némiképpen enyhült volna.
A hidegháború vége, a múlt század kilencvenes éveinek eleje reményt adott Európa és Oroszország kapcsolatai fejlődésének, de mint a pekingi szerző fogalmaz, három szakasz jellemezte a viszony alakulását. Legelőször a forró szerelem, amely később elválásba ment át, s végül a szembenállásba torkollott. Fordulópontot jelentett a Grúzia elleni 2008-as „ötnapos háború”, majd a 2013–14-es ukrajnai válság. A kínai értékelés szerint mindkét esetben azért lépett a Kreml, hogy válaszoljon az EU és a NATO keleti terjeszkedésére, Moszkva visszaszorítására.
ÁTTÖRÉS NÉLKÜL
Az utóbbi években az ukrajnai konfliktus kapcsán Oroszország és az USA, a Nyugat közötti feszültség nemhogy enyhült volna, hanem tovább fokozódott. Ezt alátámasztandó a cikk kiemeli a tavaly júliusi NATO-csúcsot. Ezen a keleti irányú katonai erőátcsoportosítás új elemeit fogalmazták meg a 2020-ig megvalósítandó „négyszer harmincas” döntésben, melynek keretében háborús konfliktus esetén 30 nap alatt 30 gépesített zászlóaljat, 30 repülőszázadot és 30 hadihajót mozgósítanak.
Így a pekingi vélemény szerint az észak-atlanti szövetséggel átfedésben létező Európai Unió továbbra is az Egyesült Államok és Oroszország szembenállásának, versengésének a középpontjában áll. Amíg Washington és Moszkva között a feszültség fennáll, addig Európa és Oroszország kapcsolataiban sem lehet nagy áttörésre számítani – fogalmaz a kínai think-tank cikk szerzője, Csang Cseng-tung.
Borítófotó: Trojkák siklanak a befagyott Jenyiszej folyón. Oroszország egyre távolabb kerül a Nyugattól
