MONTENEGRÓ
A régióban egyetlen országban sincsenek olyan siralmas bérek az egészségügyben, mint Montenegróban – panaszkodnak már hónapok óta az ottani orvosok, nővérek, ápolók. Rendszeresek a főváros, Podgorica központjában a fehér köpenyes tüntetések is, amelyeken minden alkalommal ugyanazt róják fel, üzenik, hogy a kormány megfeledkezett a társadalom egyik kulcsfontosságú rétegéről, azokról, akiknek mások gyó-gyu-lásáról kell gondoskodniuk.
A montenegrói egészségügyi dolgozók két meghatározó szakszervezete legutóbb akkor sokallt be, amikor a szomszédos Horvátországból és Szerbiából is béremelésekről érkeztek hírek. Mint azt képviselőik elmondták, Zágráb szep-tem-ber elsejétől hét százalékkal toldotta meg a dolgozók fizetését, Belgrád pedig január elsején 15 százalékkal növeli az ápolók, nővérek bérét, s tízzel az orvosokét. A horvátországi egészségügyben így már a montenegrói 500 euró körüli átlagkeresetek duplájáért dolgoznak az alkalmazottak, de talán még jobban fáj mindenkinek, hogy most már a fizetések területén sokáig hátrányban lévő Szerbia is megelőzi volt testvérállamát ezen a fronton.
A SIKERHEZ PÉNZ KELL
Az ágazat érdekképviseletei figyelmeztettek: általános sztrájkot hirdethetnek, ha nem születik gyors megoldás a problémájukra. Montenegróban utoljára 2016-ban volt – gyengécske – bérfejlesztés – tették hozzá. Akkor átlagban öt százalékkal lettek nagyobbak a fizetések, hogy többé-kevésbé megfeleljenek Szerbia szintén szerény egészségügyi kereseteinek.
A szektor érdekvédői meglehetősen dühösek a podgoricai politikai elit tagjaira. Mint azt dr. Ljiljana Krivokapić kardiológus, az egyik szövetség vezetője elmondta: az egészségügyben a legnagyobb, három egyetemi diplomának megfelelő fokozatú orvos esetében a bérezést meghatározó szorzószám 11, ugyanakkor egy államtitkárnál a kormány bármelyik minisztériumában eleve 18, s hát ugye még magasabb polcon vannak a miniszterek. Hozzátette: meggyőződése, hogy ez nem igazságos sem a munkával járó felelősség, sem a nehéz munkakörülmények tekintetében, nem beszélve a tanulásba fektetett energiáról és időről.
Szerbia elsősorban azért kényszerült bérnövelésre, mert szeretné megfékezni az egészségügyiek elvándorlását. A montenegrói szakszervezetek szerint azonban a fizetésemelésnek mindig van valamilyen oka. Tőlük is költöznek külföldre emberek, köztük egészségügyi dolgozók, még ha nem is olyan arányban vagy számban, mint Szerbiából. Már az elég kiábrándító, hogy ha be is következne egy korrekció, az is csak arra lenne jó, hogy kövesse a szerbiai kiigazítást, vagy lépést tartson vele, miközben egy évtizeddel ezelőtt még messze jobban megérte orvosnak vagy nővérnek lenni Kis-Jugoszlávia kisebbik, tengermelléki államában – érvelnek. Dr. Milena Popović-Samardžić, az orvosok érdekképviseletének az elnöke közölte: míg Montenegróban 550 eurót tesz ki az alapbér, Szerbiában több mint 600, Horvátországban ezer eurót, ráadásul a másik két országban alacsonyabbak az árak, könnyebb a megélhetés.
A podgoricai kormány az elmúlt időszakban támogatott bizonyos projekteket az egészségügyi dolgozók helyzetének a javítása érdekében, a programok azonban nem bizonyultak túl sikeresnek. A szakszervezetek szerint ez is az állam hibája, mert vállveregetés mellett pénz is kellene a sikerhez. Létrehozták például az egészségügyi dolgozók szövetkezetét, melynek egyik alapfeladata a legalább tíz éve a szakmában dolgozók lakásvásárlási támogatásának a megítélése lenne. A projekt sohasem indult be igazán, mert ahogy a bérekre, a dotációra sem volt elegendő pénz.
„ÚGY JÁRUNK, MINT A ROMÁNOK”
A szaktárca nemrég jelezte: hajlandó tárgyalni az elégedetlenek képviselőivel. Azonban nem kívánta kommentálni, hogy a szakszervezetek rögtön harmincszázalékos béremelést követelnek.
A montenegrói költségvetésből 58 millió euró megy el jelenleg az egészségügy fizetéseire. Ha tényleg csaknem a harmadával növelnék a béreket az Európai Unió felé igyekvő, de a csatlakozási tárgyalásokkal nehezen haladó országban, az további 17 milliós terhet jelentene az államkasszának.
Így szinte borítékolható, hogy a minisztérium nem lesz hajlandó ekkora költségbe belemenni, és a kormánytisztviselők visszafogottabb ajánlattal ülnek majd a tárgyalóasztalhoz. Az egyezkedéssel kapcsolatos kérdésre Popović-Samardžić egy interjúban meglehetősen éles hangnemben válaszolt: igazából ötvenszázalékos növelés kellene, az a bér már kezdene egy normálisabb fizetésre hasonlítani…
„Úgy járunk, mint a románok – mondta a közszolgálati televízióban az egyik tiltakozó orvos –; mire belátták, hogy tisztességesebben kell megfizetni az orvosokat, s hajlandók voltak kétezer eurós bért biztosítani, addig szinte káder nélkül maradtak. S ha egy doktor egyszer a nyugati pályafutás mellett dönt, aligha fog hazaszaladni, ha kétezer eurót ajánlanak fel neki.” Montenegró viszont ettől is nagyon messze van; ekkora fizetés eléréséhez a mostaninak csaknem a megnégyszerezésére lenne szükség.
A kormány azért is ódzkodik a döntéstől és húzza az időt, mert a téma a politikai csatározások központi kérdésévé vált. Nincs olyan ellenzéki párt Montenegróban, amelyik ne támogatná az egészségügyiek maximális követeléseit. Ha a Szocialisták Demokratikus Pártja által vezetett kormány beadná a derekát, azt az oppozíció gyengeségként értelmezné – véli egy elemző. Így a 620 ezer lakosú ország több mint kétezer orvosa és több ezer fős ápolói, asszisztensi állománya a csodára vár. A helyzetük javulását akarják úgy, hogy annak semmi köze ne legyen valamelyik tábor politikai győzelméhez vagy kudarcához. A parlamenti erőviszonyok ugyanis eléggé kiegyenlítettek: 42 helyet foglal el a kormánykoalíció, az ellenzéki pártok pedig 39-et a 81 fős törvényhozásban.
