Szerbiában valamiért mindig is közkedveltnek számítottak az odamondogatós, modortalan, alig elviselhető mértékben műveletlen figurák a politikai porondon. Olyan jellemző vonás ez, melyet a miloševići időkben, aztán a 2000-ben bekövetkezett demokratikus fordulatot követően, majd a legújabb, a Szerb Haladó Párt által fémjelzett – a külpolitikában sikeres, belpolitikai téren túlzott populizmussal vádolt – érában sem sikerült levetkeznie az országnak.
Az efféle politikusok aztán a leggyakrabban polgármesterekké váltak, s olykor évtizedeken át meghatározták egy-egy önkormányzat helyzetét. Többen közülük valóban olyan régóta vannak hatalmon egyes városokban, hogy a település nevének a kimondásakor csakis az illető vezető jut az átlagos szerbiai médiafogyasztó eszébe. Jellemző valamennyiükre, hogy addig áll jól a szénájuk, ameddig nem lépnek rá túlságosan az éppen aktuális hatalom tyúkszemére. Helyi szinten rettentő népszerűségnek, országosan gyakran nevetség tárgyának számítanak az elhamarkodott, tunya, meggondolatlan vagy éppen tudatlan megnyilvánulásaik miatt. Tény azonban, hogy így vagy úgy, de jelentős eredményeket is elértek a saját önkormányzatukban, „csiholtak” egy kis jólétet, így aztán választásról választásra újabb mandátumot nyernek. S mivel ezt a „nagyok” is tudják, az adott városokban inkább biztosra mennek, s velük koalícióban lépnek a helyi politika színterére, egészen addig, amíg a népszerűségük nem kezd váratlanul fakulni valami miatt.
MARAD A SERIFF
A helyi kiskirálykodás legsikeresebb, kétségkívül a legelfogadottabb és leghosszabb példáját Szerbiában, de talán az ország határain túl terjedő vidékeken is a Pálmaként becézett Dragan Marković, a közép-szerbiai Jagodina város „ura” szolgáltatja már jó ideje. A politikai életbe még 1993-ban, a miloševići fénykor idején kapcsolódott be, múltja nem túl bizalomgerjesztő. Željko Ražnatović Arkannal, a 2000-ben meggyilkolt, háborús bűnök miatt körözött alvilági figurával közösen alapította meg első pártját, a Szerb Egységpártot. Társa félkatonai szervezetet működtetett, melynek tagjait Arkan Tigriseinek hívták. Részt vettek a délszláv kegyetlenségekben, együttműködve a miloševići garnitúrával.
A demokratikus átalakulást követően Pálma belátta, hogy változásra van szükség – ahogyan belátta azt Milošević alakulata Ivica Dačić jelenlegi külügyminiszter vezetésével –, s új formációt hozott létre Egységes Szerbia néven. Innentől kezdve együttműködött a demokrata, majd a haladó párti rezsimmel is. Jagodinában azt csinált, amit csak akart, élvezte a polgárok bizalmát. Hogy miért? Elsősorban azért, mert a befolyásának köszönhetően valóban a városába vonzotta a külföldi befektetőket, munkahelyeket teremtett, pénzsegélyeket osztogatott a szegényeknek. A településen ma senkinek sem kell fizetnie a tömegközlekedésért. Ország az országban, egész más szabályrendszer uralkodik ott, mint máshol. Újabban nem polgármester, hanem a képviselő-testület elnöke. Ez viszont semmit sem változtat a városban betöltött szerepén: továbbra is gyárakat nyit meg, saját cége és tévéállomása van, akvaparkot és állatkertet nyitott, utóbbiban saját zsiráfot tart. Mindenki tudja, hogy a Belgrád és Niš között félúton elhelyezkedő autópálya melletti városban ő a seriff.
Buliban a fáraó, Goran Cvetanović Mesko polgármester. Leskovacban neki van a legszebb kertje, és az ő csíze lett a város legszebben daloló madara
ČAČAKI TRÓNFOSZTÁS
A nyugat-szerbiai Čačakot sokáig Velimir Ilić uralta, hasonló sikerrel. Ő azonban nagyon elrontott valamit, amikor ugyanis nem kapott meg Aleksandar Vučić államfőtől egy állítólag kettejük által előre megbeszélt igazgatói állást az egyik állami vállalatban, felrúgta a Haladó Párttal kötött koalíciót. A népszerűsége addigra már egyébként is csökkent, így pártját, az Új Szerbiát, amely a 2000 utáni hatalmi berendezkedés oszlopos tagja volt, nem volt nehéz árokba tolnia az egész országban ötven százalék körüli támogatottságú kormánypártnak.
Az utóbbi napokban mégsem e két kiskirály hívta fel magára a figyelmet, hanem egy harmadik: Goran Cvetanović Mesko, a dél-szerbiai Leskovac polgármestere. A belgrádi média arról számolt be, hogy „rendes országban hatalmon sem lehetne”, hiszen brutális testi bántalmazás miatt korábban elítélt személyről van szó, aki az egyik leszámolás alkalmával lövést adott le, majd fegyverével ütötte és megrugdosta ellenfelét, végül a bordáját is eltörte. A karrierjét képviselőként úgy folytatta, hogy hamutálcával ütlegelte az egyik városi tanácsost, amikor nem értettek egyet. Ennek ellenére tíz éve Leskovac élén áll, díjat nyert csodálatos kertjéért, meg egy másikat is a csízek versenyén, hiszen az övé bizonyult a legszebben daloló énekesmadárnak. A lapok már egyszerűen csak „a leskovaci fáraóként” emlegetik.
Kicsapta viszont a biztosítékot, hogy már kilenc hónappal a városi képviselő-testület döntését követően sem hagyta jóvá a daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek kezelésére szánt városi pénz kifizetését. A képviselők a saját napidíjaikról mondtak le, ezt kellett volna átutalni a Vöröskeresztnek. Közben közel százezer eurót adott városi rendezvényeken éneklő sztároknak. A hetek múltak, s a polgármester azt sem átallotta, hogy az egyik utcai segélygyűjtésen maga is fotókat készítsen az akcióról, a beteg gyerekek szüleivel közös képeket posztoljon a közösségi hálón, s kijelentse, mennyire harcol a kicsikért. A képviselők egyre hangosabban tiltakoztak, s végül a pénz megérkezett – de nem a Vöröskeresztnek, hanem mindenki megkapta számlájára a napidíjat, amelyről előzőleg lemondott. A polgármester ugyanis közölte: adakozzék, aki akar, de szerinte a hatalmi koalíciónak már nem kell, eleget jótékonykodnak így is…
Belgrád elfoglalt. Úgy tűnik, a hatalom figyelmét teljesen leköti a Koszovóval kapcsolatos vita. Kérdés, hogy a leskovaci fáraó politikában eltöltött napjai meg vannak-e számlálva. A jagodinai vagy a čačaki forgatókönyv valósul-e meg?
Borítófotó: Dragan Marković „pálma”. Az üzletember-politikus épp a Jagodina környéki falvaknak ígér svájci körülményeket, utakat
