A spekuláns emberei

Mátrix
Több száz Sorosnak, illetve az általa pénzelt szervezeteknek dolgozó embert tudtunk azonosítani, miután a milliárdos egykori bizalmasa kikotyogta, mekkora lehet a magyar hálózat.

Legalább kétezer ember dolgozik Magyarországon, hogy érvényre juttassa Soros György akaratát – ismerte el egy hangfelvétel tanúsága szerint Tracie Ahern, a Soros Fund Management, azaz a spekuláns amerikai hedge fundjának, pénzügyi alapjának korábbi vezetője. A Magyar Idők által közzétett dokumentum alapján azt is mondta, erre a célra Soros már több milliárd dollárt költött. Orbán Viktor miniszterelnök a „zsoldosok” kifejezést használta.

Megpróbáltunk utánajárni, pontosan kikről van szó, így átnéztük a milliárdoshoz közvetlenül vagy akár csak közvetve kötődő, jelentősebb magyarországi szervezetekben dolgozók névsorát – már ahol egyáltalán van ilyen. A teljes feltérképezés bajosan lehetséges, ahogy azt sem lehet bizonyosan megmondani valakiről, hogy tudatában van-e annak, kinek is dolgozik, vagy éppen milyen küldetést teljesít.

 

EGYETEMES ALAKOK

Mindazonáltal előkelő helyen szerepelhetnek a lajstromban a CEU-n oktató tanárok, így mások mellett Balázs Péter egykori külügyminiszter, Barabási Albert László, Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Boytha György, Csaba László, Cole Durham, Yehuda Elkana, Allen Feldman, Patrick J. Geary,
Ernest Gellner, Herbert Gintis, Hanák Péter, Donald L. Horowitz, Julius Horvath, Karády Viktor, Kis János volt SZDSZ-alapító, Kornai János közgazdász, Klaniczay Gábor, John Doyle Klier, Will Kymlicka, Michael Miller, Anton Pelinka, Perczel István, Jacek Rostowsik volt lengyel pénzügyér, Sajó András alapító, az Emberi Jogok Európai Bíróságának a balos kormányok által delegált volt tagja, Tóth István György, Ürge-Vorsatz Diána, Várady Tibor, Enyedi Zsolt, illetve mindenekelőtt Michael Ignatieff rektor. A felügyelőbizottság tiszteletbeli elnöke maga Soros, az ügyvezető elnök pedig Leon Botstein, aki vezető tisztséget tölt be a CEU „testvéregyetemében”, a Bard College-ban is. A nemzetközi testület egyetlen magyar tagja Chikán Attila közgazdász, az Orbán-kormány nagy kritikusa. Bár nem szerepel semmilyen állományban, nem lehet kihagyni Demszky Gábort, az intézmény útját főpolgármesterként egyengető volt szabaddemokratát, ahogy az oktatási miniszterként besegítő, a milliárdos érdekeit ma is képviselő Magyar Bálintot.

Akárcsak egykori párttársukat, a Magyar Helsinki Bizottság alapítóját, Kőszeg Ferencet. Ez a szervezet az egyik „ékköve” a hazai hálózatnak, jelenleg Pardavi Márta és Kádár András Kristóf társelnök vezeti. Munkatársaik Alföldi András, Bakonyi Anikó, Barcza-Szabó Zita, Gál Anikó, Gruša Matevžič, Fazekas Tamás, Győző Gábor, Gyulai Gábor, Ibos Anna, Iványi Borbála, Kirs Eszter, Kovács Petra Helga, Léderer András, Moldova Zsófia, Németh Dóra, Novoszádek Nóra, Pohárnok Barbara, Aiski Ryokas, Seregély Ágnes, Simai Anna, Somogyvári Zoltán, Sparing Stefánia, Szegő Dóra, Szekeres Zsolt, Tarnai Dóra, Tóth Balázs, Tüske Anna, Vig Dávid, Zádori Zsolt.

Fontos szerepet tölt be a jogvédő munkában az Amnesty International, amely a terrorizmusért elítélt, a magyar rendőröket a déli határon megdobáló Ahmed H. mellett aláírásgyűjtéssel is kiállt. Elnöke Fülöp Ágnes, az elnökség tagja még Sütő Péter, Le Kim Evelin, Alexy Norbert, Jósa Bálint és Lipcsei Szilárd. Munkatársaik: Iván Júlia igazgató, Demeter Áron, Mérő Vera, Horváth Noé, Landy Annamária, Sztraka Andrea, Csákány Viktória, Jeney Orsolya.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnökségében Bíró Ágota, Kállai Ernő volt kisebbségi ombudsman és a CEU-n is oktató Sándor Judit szerepel. Munkatársaik: Asbóth Márton, Baltay Levente, Bartakovics Balázs, Benkő Flóra, Bognár Zoltán, Bordás Róbert, Boros Ilona, Döbrentey Dániel, Dojcsák Dalma, Fernezelyi Borbála, Gyárfás Vera, Harmat Gabriella, Hegedűs Arno, Hegyi Szabolcs, Hüttl Tivadar, Jovánovics Eszter, Kapronczay Stefánia, Kardos Tamás, Kertész Anna, Milanovich Dominika, Mráz Attila, Rubi Anna, Szabó Attila, Szabó Máté Dániel, Szegi Péter, Szeles András, Torma Judit, Tóth Anita, Várkonyi Réka, Velényi Réka, Vissy Beatrix,
Zeller Judit.

A korrupcióellenességet világszinten űző Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatója Martin József Péter, jogi igazgatója Ligeti Miklós, működési igazgatója Papp Krisztina. Munkatársaik: Nagy Gabriella, Salgó Ella, Sebestyén Diána, Mucsi Gyula és Rechnitzer Dóra.

A balos ellenzék közös államfőjelöltje, a kormányellenes tüntetések lelkes szónoka, Majtényi László vezeti a Soros által szintén jelentős támogatással dotált Eötvös Károly Intézetet. Itt dolgozik még Somody Bernadette, Miklósi Zoltán, Köves Nóra, Lázár Domokos, Pásztor Emese és Zsugyó Virág.

Az egykor az LMP-s Szél Bernadettnek is munkát adó Menedék – Migránsokat Segítő Szervezet munkatársai: Adóba Éva, Aradi Eszter, Bálint Petra, Barcza Ildikó, Berta Judit, Bisztrai Márton, Bognár Katalin, Csizovszki Dávid, Faragó Renáta, Forgách Péter, Ftaimi Ahmed, Gajdos Bea, Gervai Gábor, Hassan Anab, Hetzer Katalin, Jávor Kata, Jenei Orsolya, Katona Noémi, Kertai Brigitta, Kiss Szilárd, Kováts András igazgató, továbbá Lakatos Zsombor, László Zsuzsa, Lovig Tímea, Marosváry Barbara, Mécs János, Medjesi Anna, Nezam Ilaha, Papp Aranka, Perák Zsuzsanna, Pisák György, Ragályi Lili, Sándor Kornél, Schuller Csaba, Szabó Krisztina, Szabóné Lippényi Dóra, Szász Ildikó, Szük Borbála, V. Szabó Júlia és Zentai Lilla – közülük a legtöbben szociális munkásként tevékenykednek.

 

ÁTTÉTELES KÖTŐDÉS

A már inaktív, a magyar államot több fórumon is a szegregáció vádjával perlő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány kisebb stábbal dolgozott, ám fontos megemlíteni vezetőit, Mohácsi Erzsébetet és Ujlaky Andrást, továbbá Kegye Adél ügyvédet, aki a hasonló portfóliójú Rosa Parks Alapítvány munkájában máig részt vállal.

Kapott pénzt Sorostól a K-Monitor oknyomozó portál is, így Léderer Sándor, Barsi Orsi, Juhász Attila, Merényi M. Miklós és Vincze Orsolya. A Nyílt Társadalom Alapítványok is segítik a Direkt36 csapatát: Pethő Andrást,
Sáling Gergőt, Szabó Andrást, Vorák Anitát, Weyer Balázst, Wirth Zsuzsannát, Zöldi Blankát, Galambos Mártont, Ellen Hume-ot, Orbán Sándort.

Szintén jutott forrás a Romaversitas Alapítványnak, amelynek egykori vezetője, Daróczi Gábor egy ideig Karácsony Gergely árnyékkormányában vállalt szerepet. Ott dolgozik ma is Dinók Henriett, Paskó Ildi, Visy Katalin és Kadét Ernő, a kuratórium tagja Bogdán Mária, a volt SZDSZ-es Horváth Aladár, Józsa Márta, Kóczé Angéla és Szőke Sándor. 

Bár Gulyás Márton aktivista tagadja, hogy Soros pénzelné, akárcsak a Migration Aid-es Siewert András, valamilyen formában korábban mind élvezték a milliárdos támogatását. Nem találtuk nyomát listának, de a Nyílt Társadalom Alapítványok budapesti irodájában, mivel régiós központ, állítólag százan dolgoznak, köztük hatvan magyar. Elődjét, a Magyar Soros Alapítványt egy ideig Halmai Gábor vezette, s támogatták mások mellett György Péter esztéta törekvéseit.

Borítófotó: Getty Images Hungary