Édesanyja a Gerbeaud családnál volt szobalány, az édesapja pedig ugyanott sofőr. A Vörösmarty téri Gerbeaud-házban találkoztak, ezért Hemző Károlynak ez a tér mindig emblematikus, fontos helyszínnek számított. Orosháza környékén laktak viszont a rokonaik, így minden nyarat vidéken töltött, és megszerette a lovakat. Sátánnak hívták az elsőt, amelyet megült. El is határozta, hogy mezőgazdász lesz, de aztán jött a háború, és úgy alakult az élete, hogy inkább operatőrnek készült. Nem vették fel a Filmművészetire, ezért fotográfus lett.
Hivatásos fotóriporteri pályája a Honvéd Sport Egyesületnél kezdődött. A hazai sportfényképezés egyik megújítójaként több mint két évtizeden át követte kamerájával a magyar bajnokok ünnep- és hétköznapjait. Az 1950-es években pályakezdő fotósként a magyar sport akkori fellegvárában, a Budapesti Honvédnál többek között az Aranycsapat tagjairól készíthetett bravúros felvételeket.
1956-ban sok érték ment veszendőbe: nemcsak a Képes Sport, hanem a Honvéd Egyesület archívumát is csaknem kiürítették. Kiscsatári Mariannának, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusának jutott eszébe, hogy az a gyakornok kislány, aki náluk volt, aztán a Hadtörténeti Múzeumba került, nézze meg, vajon nincs-e ott valami Hemző, hiszen ő 1952–56-ban a Honvéd fotósa volt. Volt – csak rá kellett keresni.
A kutatás során a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárából előkerült Hemző száznál több negatívja az ötvenes évek első feléből. Ez azért is volt elképesztő, mert mindvégig úgy tudta ő maga is, hogy a legelső sportfotográfusi korszakában, a Honvédnél töltött időszak alatt készült negatívjai elvesztek.
A kézhez kapott tucatnyi digitális kép megdöbbentő volt – mesélte később Szarka Klára kurátor, aki egyben a hagyaték kezelője.
Hemző Károly 1953-ban; Emil Zátopek 1954-ben
Az 1952-ben a húszas évei elején járó, teljesen kezdő és tapasztalatlan fiatalember csak a szeméhez emelte a kamerát ott, a Honvéd sporttelepén, és szinte már kész fotóriporter volt. Pedig soha életében nem sportolt, semelyik sportágnak nem volt elszánt drukkere. És mégis, veleszületett intelligenciájának, remek megfigyelőképességének, fantasztikus reflexeinek és egyéni vizuális látásmódjának köszönhetően már az első tekercsein is remek felvételek sorjáztak. Nem csoda, hogy a honvédos állásra pályázó négy jelentkező közül egyetlen próbafeladat után rögtön őt vették fel.
Képein a mozgás dinamikája, az emberi test szépsége, a verseny drámája és humora egyaránt ott van. Na meg a néha bumfordi közönség, a sport körül sertepertélő ilyen-olyan rangú segítők és hátráltatók egyaránt.
Hemző néhány év alatt legendává lett. Nem csak bravúros riporteri tudása miatt. Nem mintha az csekélység lett volna a manuálisan állítható kamerák és a gyenge érzékenységű filmek idején. Képein ott a gól, a célba érés, a KO vagy a világcsúcs pillanata. Joggal lehet áradozni biztos kezéről, éles szeméről is. De ott van a munkáin a küszködő ember ezer arca. A kudarcok, a kínlódás, a szenvedés. Nagyon hamar meglátta, hogy a sport épp azért remek téma, mert a sporton túli jelentések hordozója lehet.
Majd fél évszázad telt el azóta, hogy elkészültek az utolsó Hemző-sportfotók, de ma is élményt nyújt végignézni ezeket a felvételeket. Azért is, mert olyan sztárok vannak rajtuk, mint Puskás, Papp Laci, Zsivótzky vagy Iharos, de azért is, mert annyira jó képek.
Károly nem örült volna, ha fotóművésznek nevezik őt. Ő vérbeli fotóriporter volt, jelen volt az életben, az emberek közegében. Egy nagy fotósgeneráció egyik utolsó képviselője. Olyat alkotott, amire kevesen képesek. Koncentrációra és állóképességre volt szükség, hogy elkészülhessenek a képek, amelyeket – napjainkkal ellentétben – nem támogatott milliós technika.
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum – Hemző Károly és a Honvéd Sport Egyesület
Megtekinthető: 2019. március 28.–augusztus 20.
Borítófotó: Nyugalom és feszültség, 1962
