– Hogyhogy nem volt még Törökországban?
– A körülmények miatt erre jó -ideig nem akadt alkalmam. Noha tavaly lett volna rá lehetőség, de a törö-k-országi politikai helyzet okán végül úgy -döntöttem, ráérek később elutazni. Többszörösen kisebbségi helyzetben vagyok, ezért illő, hogy bármilyen kisebbséggel együtt érezzek, jelen esetben a Törökországban élő kurdokkal.
– Az önéletrajzaiban rögtön a neve után mindig odaírja, hogy katolikus. Miért olyan fontos ez?
– Úgy látom, hogy a katolikusok lassan kisebbségbe szorulnak. Mindenfajta kisebbségi létemet mélyen megélem, a katolikusságomat, a cigányságomat. Ezt, bármennyire is furcsán hangozzon, szeretem rögtön tisztázni.
– Kevés költőnek adatik meg, hogy csak a költészetéből éljen, különösen a pályája elején. Van, aki tanít, van, aki dramaturg, van, aki újságoknál dolgozik, ön is szabadúszó újságíró.
– Az irodalomból követke-zően -szinte magától értetődött, hogy kipró-báljam az újságírás különféle -mű-fajait. Viszonylag sok interjút készítek, -leginkább az emberi természet iránti érdeklődés vezetett ehhez a műfajhoz.
– Milyen érzés, hogy most önt kérdezik?
– A kérdezés jogát szeretem megtartani magamnak.
– Túl őszinte és kitárulkozó. Az önéletrajzaiban, a verseiben gyakran meztelenre vetkőzteti a lelkét.
– Nem tudok másmilyen lenni. Az emberek, akik között felnőttem, képtelenek voltak arra, hogy megjátsszák magukat, nyilván ez az aluliskolázottságuknak is betudható. A felvett szerepektől mindig távol tartottam magam, ebből adódóan egy egyetemi tanár és egy takarítónő között nem igazán tudok különbséget tenni.
– Az Üveghegy című gyerekblog ötlete hogyan született meg?
– Sugallatra. Komolyan. Egy reggel felébredtem Bécsben, és rádöbbentem, hogy nincs egy jó, kortárs gyerekirodalmi portál. Utána kitaláltuk, megcsináltuk a szerelmemmel, „gondolkodótársammal”, azaz a feleségemmel. Azóta próbálunk minden jelentős szerzőtől, aki gyerekeknek vagy gyerekekről ír, beszerezni jó szövegeket, értékes tartalmakat. Nagy öröm, hogy olyanoktól kaptunk már írásokat, mint Szabó T. Anna, Nógrádi Gábor, Böszörményi Gyula, Vörös István, Lackfi János vagy Pályi Márk. Az Üveghegyen túl elnevezésű rovatunkban pedig a családon belüli erőszakkal, a fogyatékkal élők kilátásaival és ehhez hasonló témákkal foglalkozunk interjúk, cikkek formájában.
– Két önálló kötete jelent meg eddig. Mikor jön a harmadik?
– Lassan-lassan. Eldöntöttem, hogy bőven elég nekem 4-5 verseskötet. Ha ennyi nem ad ki egy jelentős életművet, akkor felesleges, hogy még írjak hozzá 10 könyvet. Különben most főleg interjúkötetekben gondolkodom.
– Ha valaki huszonévesen két jó verseskötettel jelentkezik, akkor azt mondják, jól dobbantott, de nézzük, mit tud még. Szinten kellene tartani magát, nem?
– Szerencsére eljutottam oda, hogy már kinőttem az állandó publikálás vágyát. Egyébként van egy majdnem kész közös szocio-interjúkötetünk a feleségemmel. „Szabadságra ítélve” a címe, és börtönből frissen szabadult rabokkal készült beszélgetéseket tartalmaz. A munka során egyértelművé vált számomra, hogy a börtönben ült emberek sokkal összetettebbek, mint azt elsőre gondolnánk, a velük szemben táplált előítélet sokszor alaptalan. Sokan valóban csak a véletlennek köszönhetik, hogy nem kerülnek börtönbe. A könyv várhatóan a Noran Libro Kiadónál jelenik meg.
– Úgy nyilatkozott korábban, hogy azért nem ír prózát, mert elolvasta Kosztolányi Neróját, s az után nem lehet prózát írni. És egyébként is szenvedélyesen rajong Kosztolányiért. Honnan ez a mélységes érzés?
– Tizenévesen Adyért rajongtam, majd egyik napról a másikra Kosztolányi lett a kedvenc szerzőm. Hogy ez miért alakult így, nem tudnám megmondani. Valószínű, a gyermekiessége, érzékenysége, a kiszolgáltatottak iránti szolidaritása fogott meg. Nem is beszélve arról, hogy virágvasárnap született. Lehet nem szeretni valakit, aki virágvasárnap jött a világra?
– Feleségével közösen szerkesztik az Átjáró irodalmi portált. Kiknek szánják?
– Az oldal a minket érdeklő, bár sok embert foglalkoztató ügyekkel foglalkozik, mint a klímaváltozás, környezetszennyezés, egészségügy, cigányság, vallás, de persze irodalmi témák is szóba jönnek. Nem véletlenül az a blog alcíme, hogy Kultúra és közérzet. „Szerencsére” a jelen az élet minden területén tesz azért, hogy soha ne fogyjanak el a témáink.
– Bár divat mindig mindent temetni, hál’ istennek tömve vannak a könyvesboltok, nemcsak könyvekkel, hanem vásárlókkal is.
– Nem értek egyet azokkal, akik a kortárs szövegek színvonalát firtatják, összevetve a korábbi szövegekkel. Szerintem rendben van a kortárs magyar irodalom. Emellett a slam poetry hódít, a jó szervezésnek köszönhetően a felolvasóestekre özönlenek, és igen, olvassák a verseket.
– Furcsa a mai világ, hiszen a zsebünkben hordjuk, egy telefon képében. De az önök generációja ehhez remekül alkalmazkodott. Portálokon, blogokon, tehát a világhálón is publikálnak tartalmakat.
– Sokkal több embert ér el így a -szöveg. Nem kell a könyvtárba rohanni, ha valaki verset akar -olvasni, elég csak kinyitni az okostelefont, és ott a vers. Ez fantasztikus! Ha -Petőfi ma élne, ő is kihasználná az internet nyújtotta lehetőségeket, való-színű-leg blogolna, kommentelne, a Twitteren, Instagramon, mindenhol jelen lenne.
Névjegy
- 31 éves.
- Apai ágról török, anyairól azonban magyar. Cigány nagymamája és nagybátyja nevelte fel. Édesapja kétéves korában elhagyta a családot. Édesanyja akkor halt meg, amikor Gökhan kilencéves volt.
- Nem tud törökül, és még sohasem volt Törökországban.
- A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán végzett magyar szakon, majd részt vett a Tavasz–nyár roma újságíró-gyakornoki programban.
