„Feladatunk a minőségi dalszínház bevezetése”

Kultúra
Február 1-jétől új főigazgató vezeti a Budapesti Operettszínházat, méghozzá egy közismert és elismert operaénekes, a korszak Bánk bánja.

– A közvélekedés úgy tartja – meglehet, tévesen –, hogy az operisták lenézik az operettet. Ön mint nemzetközileg elismert tenor, aki két évtizede az Operaház tagja, a Pécsi Egyetem Művészeti Karának, valamint a Zeneakadémiának a tanára, lenézte a műfajt?

– Pécsett korábban tanítottam, most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek vagyok az adjunktusa. Mindig is része volt az életemnek az operett. A repertoárom szerves részét képezték olyan operettszerepek, mint Szu-csong herceg, Józsi a Cigányszerelemből, Barinkay, Kukorica Jancsi, Jancsó Bálint és még sorolhatnám. Én még az operánál is komplexebb műfajnak tartom. Ilosfalvy Róbert, Simándy József, Házy Erzsébet vagy Bende Zsolt gyakran énekelt operettszerepeket. A nemzetközi porondon Nicolai Gedda vagy Richard Tauber, aki Lehár kedvenc tenorja volt, továbbá számos operettjének nagyszerű tolmácsolója, szintén azt igazolja, hogy van átjárás a két műfaj között. Szó sem lehet lenézésről, hiszen egyik-másik operettszerep még komplexebb tudást, felkészültséget igényel, mint egy-egy operai feladat.

– Az operettszerepek mellett Kolozsvárott rockzenekarban is játszott, ami az ön fiatalkorában mondhatni kötelező volt egy középiskolás számára, legalábbis az anyaországban ez jellemezte a nyolcvanas éveket…

– A szülőfalumban, Kalotaszentkirályon összehoztunk a barátaimmal egy kis rockzenekart, amely valóban a középiskolás éveim egyik közönség előtti megnyilvánulási lehetőségét nyújtotta. Zenében csak jót és nem jót tudok megkülönböztetni. Mindegyik műfajt szeretem, legyen az népzene, jazz, opera, rock- vagy elektronikus zene. 

– Adódott fellépési lehetősége egy magyar nyelven éneklő zenekarnak a Ceauşescu-érában?

– Nem csak magyarul énekeltünk, és a fellépéseink főleg Kalotaszentkirályon voltak, leginkább ünnepek alkalmával. Adtunk elő angol nyelvű dalokat is, és volt a repertoárunkon egy román nyelvű zeneszám, s ha belépett a művelődési ház termébe a község rendőre – aki értelemszerűen román volt –, akkor a következő dalként erre a számra váltottunk.

– A líceumban matematika–fizika szakra járt. Nem énekesnek, hanem mérnöknek készült?

– A hetvenes évek Romániájában a jobb képességű tanulók biztos jövőképként a mérnöki pályát vehették igazán célba.
 

– És még mindig nem opera, de már színház: Harag Györgynél statisztált, közben pedig alternatív társulatban játszott. Megfogta a színészet?

– A Kolozsvári Stúdiószínpadra gondol, amelynek 1978–83-ban voltam a tagja. Többnyire közülünk válogattak tömegszereplőket a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásaihoz, így nekem is számos lehetőségem adódott az akkori nagyok oldalán szerepelni. Harag György, Horváth Béla, Kovács Levente rendezéseiben vettem részt olyan nagyszerű produkciókban, mint az Éjjeli menedékhely vagy az Egy lócsiszár virágvasárnapja. Valóban akkor csapott meg igazán a színház nemes füstje.

– Kalotaszentkirály mind a mai napig színmagyar település. Énekeltek-e otthon magyar népdalokat?

– Mintegy húszszázaléknyi román lakossága is van Kalotaszentkirálynak. Természetesen a családi mulatságok, összejövetelek alkalmával nótákat és népdalokat is énekeltünk, de leginkább a lakodalmak hajnalai hozták elő az emberekből a legszebb dallamokat.

– Gondolom, a ma már nemzetközi hírű szentkirályi táncháztábor a kommunizmusban még nem létezett…

– A rendszerváltozás egyik gyümölcse a kalotaszentkirályi táncháztábor is, amely gyakorlatilag visszahelyezte a szülőfalumat a térképre. Sok tehetséges fiatal figyelmét irányította rá az autentikus népzenére, néptáncra. Ezen túlmenően az egyik indirekt hozadéka a falusi turizmus is, amely nemcsak hogy a szülőföldjükön tartotta az embereket, de a világ minden részéről vonzza a Kalotaszeg iránt érdeklődőket. 

– A népdal az élete részévé vált. Profi népdalénekesként kereste a kenyerét éveken keresztül. Hogyan talált önre Könczei Árpád?

– A korábban említett Kolozsvári Stúdiószínpadhoz és az egyik tagjához, Kovács Pali Ferenc személyéhez kötődik egy olyan előadás, amelyben Könczei Árpád és jómagam is vendégként léptünk fel. Ott hallott engem Árpi, aki frissen kinevezett művészeti vezetője volt a Vadrózsák együttesnek, és a hallottak alapján szerződtetett. 

– A rendszerváltással együtt elérkeztünk az operához. Két helyre is felvették. Hová?

– A Kolozsvári Állami Magyar Opera úgynevezett karkötelezett szólistája lettem, és ugyanabban az évben nyertem felvételt a Gheorghe Dima Zeneakadémiára is, ahol Kriza Ágnes lett a tanárom.

– Az 1990-es, sikeres felvételiben szerepe volt a rezsim bukásának? Könnyebb lett akkor magyarnak lenni Romániában?

– Magyarnak és művésznek is egyaránt. A Ceauşescu-rezsim utolsó éveiben olyannyira elsorvasztották a művészeti felsőoktatást, hogy például a kolozsvári klasszikus ének szakon szoprán, alt, tenor, bariton és basszus hangfajra évente mindössze három növendéket vettek fel esti tagozatú képzésre. A lakosság számarányát figyelembe véve magyarként hatványozottan nehéz volt a bejutás. Ez 1990-ben lényegesen megváltozott. Egyforma eséllyel indulhattunk valamennyien, magyarok, románok egyaránt, s már nem a korábban elengedhetetlen kapcsolatrendszer, hanem a tehetség és a tudás volt az, ami meghatározta, kik kerülhetnek be az egyetemre. 

– Sikeres énekes, a korszak Bánk bánja, rangos külföldi meghívásokat kap, tanít a Zeneművészeti Egyetemen, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) aktív tagja a Határon Túli Bizottság elnökeként. Miért pályázott még az Operettszínház élére is? Mi vonzotta?

– A Határon Túli Bizottság elnöke korábban voltam, most MMA-elnökségi tag vagyok. Azt gondolom, a több mint negyed évszázados művészi pályám, a számtalan teátrumban szerzett tapasztalatom és a zenés színház iránti elkötelezettségem hozzájárulhat ahhoz, hogy az Operettszínház, az operett, a musical új lendületet és társadalmi nagyrabecsülést kapjon.

– Pályázatát rögvest szájára vette a liberális értelmiség, nem tudtak mit kezdeni például a „nemzetmegtartó csúcsintézmény” kifejezéssel.

– Vezetőként azt gondolom, hogy az Operettszínház közönsége sem jobb- és baloldali, liberális vagy konzervatív nézeteket valló emberekből áll, hanem nézőkből. A magyar operett nemcsak a történelmünk sorsfordító pillanatait idézi fel, hanem azokat a karaktereket és hősöket is, akiket a nemzeti identitásunk részének tekintünk. A néző és az előadó egyaránt büszke lehet arra, hogy egy olyan örökség birtokosa, amelynek a kulcsa a magyar temperamentum, a magyar kultúra. Van olyan műfaj, amelyet a magyar előadók művelnek a legjobban a világon, s a magyar nézők tudnak a legjobban ünnepelni. Ezt az egyedülálló katarzist a művészek a nézőkkel együtt hozzák létre, és ennek a csodának a temploma az Operettszínház.

– De belekötöttek a Trianon című zenés mű tervébe is…

– Belekötni bármibe lehet. Véleményem szerint egy Magyarországon előadó-művészettel foglalkozó intézménynek kötelessége Trianon századik évfordulóján a maga eszközeivel megemlékezni erről a történelmi mementóról. 

– Kerényi Miklós Gábor több mint másfél évtizedes működése alatt erősödött a musicalvonal – már-már a Madách Színházzal versengtek –, illetve modernizált stúdió-előadásokat vittek színre. Kell-e, lehet-e modernizálni az operettet?

– A XXI. század művészeivel, nagyszerű alkotóival színre vitt előadás maga a modernség, és ez műfajtól független. Szerintem eszközeiben kell modernnek lennie egy előadásnak.

– Nem halott a műfaj? Nem porosak a szövegkönyvek?

– Ha egy szövegkönyvben akadnak olyan kifejezések, amelyek korunk nézői számára magyarázatra szorulnának, akkor azokat az alkotók értelemszerűen kiváltják. Egyébként ezek a művek többnyire emberi alapigazságokról, szerelemről, szenvedélyről szólnak, amely értékek mindenkor igazak és aktuálisak. 

– Mindenképpen beszédes, hogy az évadnyitó előadást, a Csárdáskirálynőt Vidnyánszky Attila rendezi, a koreográfusa pedig Bozsik Yvette lesz.

– Számomra a művészi szempont az elsődleges. Vidnyánszky Attilát korunk egyik legnagyobb színházi személyiségének tartom, számos produkciójában szerepeltem. Poétikus teátruma minden eszközében modern. Hasonlóan gondolkodunk a zenés színházról és a színházról általában. Bozsik Yvette művészeti tevékenysége szintén nagyon közel áll a lelkemhez. Nagy lehetőségként élem meg, hogy az első olyan produkció létrehozatalára, amelyet az én vezetésem alatt állít színpadra az Operettszínház, mindketten igent mondtak.

– Lesz folytonosság az előző vezetés által kialakított színház és az öné között?

– A Budapesti Operettszínház közel százéves intézmény, a múltja és a jövője mindig egybekapcsolódik. Estéről estére telt házas előadásaink vannak. Ezt a futó évadot az előző vezetés állította össze, én és vezetőtársaim pedig a legjobb igyekezettel támogatjuk az általuk megtervezett produkciókat, előadásokat, amelyek közül több a jövő évadban is a repertoárunk részét képezi majd. A nézőknek nem kell érzékelniük azt, hogy változás történt a teátrum élén. A szemlélet, a hangsúlyok változni fognak, a minőségi dalszínházi gyakorlat bevezetése az előttünk álló évek feladata.

– A musicalvonal továbbélésére bizonyság a Mohács 1526 – Európa kapuja című rockopera?

– Mohács veszteségei máig kiénekeletlenek maradtak, és a keresztény Európa felhalmozott kulturális értékeinek a megóvása ma sem kevésbé fontos feladat, mint 1526-ban volt. 

– A Grigori Frid jegyezte Anne Frank naplója monoopera meg éppenséggel jó messze áll az operettől, hiszen kortárs zenedráma…

– A nemzeti dalszínház színpadain minden helyet kap, aminek a nyelvezete a dal, a tere a színház, s értéket képvisel. Nem kevésbé tartom fontosnak újra és újra kibeszélni, kiénekelni a vészkorszak borzalmait is, éppúgy, mint a korábban már említett két nagy veszteséget okozó történelmi eseményt.

– Az éneklést, a tanítást vagy épp az MMA-beli tevékenységét szünetelteti?

– Egyiket sem szüneteltetem. Mondjuk úgy, hogy a vállalt ötéves időszakra az első helyre az Operettszínház szempontjai kerültek az életemben. Az összes többi tevékenységemet ennek rendelem alá.

Ismét színpadon a világ első klezmeroperettje. A Menyasszonytánc zenéjét Jávori Ferenc Fegya komponálta (Fotó: Mónus Márton, MTI)

NÉVJEGY 

  • 1963-ban, Kalotaszentkirályon született.
  • A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének és opera szakán diplomázott.
  • 1992-ben Erkel Ferenc Bánk bán című operájának a címszereplőjeként mutatkozott be Magyarországon, a Gyulai Várszínházban.
  • 1999-ben lépett először a Magyar Állami Operaház színpadára.
  • Káel Csaba 2002-es Bánk bán filmjének a főszereplője.
  • Ugyanebben az évben Liszt Ferenc-díjat kapott.
  • 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
  • 2014-ben Kossuth-díjat vehetett át.
  • 2018-tól a Magyar Állami Operaház örökös tagja.

Borítókép: Mónus Márton, MTI