POZSGAI ZSOLT
– Volt olyan időszak a mi életünkben, amikor számos kortárs szerző történelmi műve került színre. Érdekes, hogy éppen a szocializmusban. Jó ideje hiányoznak az efféle alkotások a teátrumok repertoárjából. Jól látom ezt?
– Igen, bár ez nem vonatkozik a munkásságomra, hiszen a rendszerváltás után is legalább negyven történelmi drámámat mutatták be magyar színházak. A kortársakat jobban érdekelték a jelenkor ellentmondásai. Én is azokra keresem a megoldást, csak sokszor történelmi köntösben. Nincs különbség. Az igaz, ezeken kívül kevés történelmi dráma került színpadra, pedig közönség lenne rá. A Madáchban, a Magyar Színházban vagy máshol bemutatott műveimnek sokszor plakátja sem készült, mégis évekig műsoron voltak, telt házzal. A Szeretlek, Faust kereken húsz esztendeig.
– A létezett szocializmusban legjelesebb íróink idézték meg történelmünket.
– Mert a szocializmusban az akkori „napi korszakról” nem nagyon volt kedvük írni, s a történelmi témák az áthallások miatt népszerűek voltak. Ráadásul egy ilyen mű nagyobb felkészülést, utánaolvasást, kutatást igényel, erre manapság kevés ideje van az írónak. Én nem sajnálom erre az időt, több leszek általa, és ha dráma születik, akkor a néző is talán. A második világháború előtt pedig nem volt kérdés, hogy a történelmi múlt, a magyarság múltja önmagában is érték. Háy Gyulától Molnár Ferencen át Herczeg Ferencig rengetegen írtak történelmi témájú színművet. A színészek pedig nagyon szerettek jelentős történelmi alakokat eljátszani. Persze ehhez az is kellett, hogy az író jelen legyen a színház napi életében, hogy a teátrumok igényeljék, kérjék az új műveket, olykor a történelmi téma megadásával. Hevesi Sándor több, remek darabja így született. Ma, amikor a színházi vezetők menekülnek a drámaíró elől, ez nincs így.
– Ön azon szerzők egyike, aki „megszállottan” írja, rendezi a magyar történelmet feldolgozó drámákat. Honnan a megszállottság?
– Valószínűleg ebből a partizánlétből fakad. Hogy más nem nagyon fut ezen a pályán. Nem tudják, mit hagynak ki. Csodás gazdagság, elképesztő témamennyiség bujkál a magyar történelemben. Nem írok megrendelésre, csak nagyon ritkán. Magam választok témát, korszakot, és boldogan elmerülök benne. Aztán vagy lesz belőle dráma, vagy nem. Általában igen. A még létező csekély számú dramaturg nem noszogatja ilyesmire az írókat, de ez ad egyfajta szabadságélményt. Nem kell megfelelnem senki ízlésdiktatúrájának. Boldogan mászkálok ebben az „erdőben”, s élvezem a „történelmi természet” gyümölcseit. Az Árpád-kort szinte teljesen feldolgoztam, de Tisza Istvánig bezárólag hosszú a sor.
– Legújabb premierje, a Mátyás és Janus nem a legújabb darabja, több mint tízéves, és Veszprémben mutatták be. Miért vette elő újra?
– Mert a Kanizsai Udvari Kamaraszínház lehetőséget kapott arra, hogy magyar történelmi drámákat vigyen színre. Egyelőre kevesen vannak státuszban színészek, s ez az ötszereplős darab megfelelőnek bizonyult arra, hogy ez a program elinduljon. És a fővárosban még nem volt műsoron. Nagyszerű munka volt, csodás színészekkel. Ráadásul színházavató, hiszen a Pozsonyi út 58.-ban a református templom altemplomát professzionális technikával alakították át teátrummá. Gyönyörű hely, a Duna partján fekszik. Ott ezentúl több történelmi drámát mutatnak be, köztük lesz olyan is, amelyik az enyém. Nagy öröm ez.
– Tavaly Mátyás király emlékév volt, azonban a műve 2008-as. Akkor Mátyás születésének 565. évfordulója sarkallta írásra, netán valami más?
– Nem. 2007-ben írtam, amikor a kötcsei Polgári Pikniken messze nem voltunk annyian, mint manapság. Megtisztelnek azzal, hogy minden évben meghívnak, és láthattam, hogyan alakulnak át emberek, miként tűnnek el és tűnnek fel újra pillanatnyi érdekeik szerint. Hogy jön ide Kötcse? Úgy, hogy abban az időben a Fideszen belül több meghatározó ember gondolta azt, hogy Orbán Viktornak mennie kell a párt éléről a két vereség után. Köztük olyanok is, akik csak azért lehettek tényezők a politikai életben, mert a pártelnök tényezőkké avatta őket. És pár olyan ember, akiről sohasem gondoltam volna, hogy efféle árulásra vetemedik. Ha az a puccs sikerül, ki tudja, az utód elég karizmatikus lett volna-e a folytatásra? Mint pécsi születésű embert, egy időben különösen érdekelt Janus Pannonius munkássága és árulása a királya ellen. Nosza, a történelmi téma adott volt az érzéshez, meg is írtam. Be is mutatták. Bár nehéz észrevenni a konkrét áthallást, de az akkori első kritika a szememre vetette: hogy merek ilyen szemérmetlenül írni Orbán Viktorról? Azonosította a darabbéli Mátyással. Nem tehetek róla. Jó pár évvel előtte a Lórántffy Zsuzsannáról írt történelmi drámámat kérték ki maguknak MSZP-s politikusok. Van ilyen. „Akinek nem inge, ne vegye magára – de akinek inge, az öltözzön már fel végre rendesen” – mondta Hofi Géza.
– Filmet is forgatott a darabból 2011-ben, Janus címmel. A díszlet egy mai vasútállomás volt. Hasonló meglepetéssel várja a nézőket az Udvari Kamaraszínház produkciója?
– Ötmilliót kaptunk a tévéfilmre. Aki csinált már ilyet, tudja, ez mennyi. Ilyenkor kísérletezni lehet. Ugyanezen dráma szürreális körülmények között, Stohl Andrással a címszerepben. Nagyon szerettem és szeretem ezt a filmet akkor is, ha soha nem fog tömegekhez eljutni. Stohl és a Mátyást alakító, azóta sajnos elhunyt barátom, Szebeni János kettősét sohasem felejtem el. És a szintén kiváló veszprémi színészek munkáját sem. A színházban nincs efféle meglepetés. Bár a drámai idő az Élet és a Halál közvetlen találkozási pontján játszódik, a figurák reálisak.
– Vitéz János Mátyás király mindenható kancellárja volt. Unokaöccsét, Janus Pannoniust a pécsi püspökség élére helyeztette, de a fiatal rokon volt itáliai követ is. Mindennek ellenére összeesküvést szőttek Mátyás ellen. E konfliktusban a szerző állást foglal?
– Nem foglal állást. Az állásfoglalás a nézőké.
– Megmagyarázható ez a lázadás?
– Igen, drámaírói gondolkodással. A történészek egészen máshogy látják ezt az összeesküvést, mely Janus Pannonius tragikus halálával végződött. Én addig ástam a korszakban, amíg sikerült két látszólag össze nem illő szálat, konkrétumot találni, összekötni, ami számomra magyarázhatja ezt a történetet. De ennek már semmi köze a dráma megalkotását kikényszerítő 2007-es politikai helyzethez. Ez már öntörvényű, drámai következetesség. Hiszen a műfajnak, akkor is, ha történelmi, örök emberi dilemmákkal kell foglalkoznia, hogy kiállja az idők próbáját.
Borítófotó: A számos díjat elnyert Megszállottak forgatásán. Pozsgai Zsolt rendezi saját forgatókönyvét
