– Talán nem túlzás azt mondani, hogy a múlt év geopolitikai szempontból Donald Trumpról és a Trump-doktrínáról szólt. Miként alakítja át ez a magyar külpolitika lehetőségeit?
– Trump elnök megválasztásával komoly sokk érte a liberális elitet mindenhol a világon, különösen Európában. Azzal kellett szembesülniük, hogy az Egyesült Államok elnökét nem az amerikai liberális elit, nem a CNN és nem a politikatudósok választják ki, hanem az amerikai polgárok választják meg. A szavazók szembementek a mainstreammel, s váratlan, unortodox döntést hoztak. Biztos vagyok abban, hogy ha ugyanazokat az intézkedéseket, amelyeket Trump kezdeményez, egy demokrata elnök hajtaná végre, a fél világsajtó ujjongva ünnepelné a helyzetfelismerést, a progressziót és a zseniális megoldási javaslatokat. A magyar külpolitika a realitásokból indul ki. Tisztában vagyunk azzal, hogy mekkorák vagyunk, hol vagyunk, mik az erősségeink és az értékeink, amelyekre alapozva eredményesek tudunk lenni. Reális alapokra épülő magyar külpolitikát folytatunk, amely a nemzeti érdeket tartja szem előtt. Leszámoltunk a vesztesek külpolitikai megközelítésével, már nem mások mondják meg, hogy mit kell gondolnunk. A győztesek külpolitikai logikájára tértünk át: a nemzeti érdek számít, nem pedig mások véleménye. A kukába dobtuk a „merjünk kicsik lenni” hozzáállást, nem kérünk bocsánatot azért, mert nekünk is vannak érdekeink, amelyeket képviselünk. Felesleges konfliktusokat ezután sem vállalunk fel, de soha nem fogjuk elfogadni, hogy mások befolyásolják a külpolitikánkat. A kölcsönös tisztelet alapján politizálunk, de ha támadnak minket, megvédjük magunkat, a szükséges konfliktusokat megalkuvás nélkül vívjuk meg.
– A brüsszeli elit hevesen reagál a magyar és a lengyel, az utóbbi időben pedig az olasz külpolitikára is. Mennyire lehet sikeres hosszú távon a nemzetállamok együttműködésén alapuló törekvéseket a föderális Európa eszméjével felülírni kívánó uniós stratégia?
– Európai parlamenti választásnak soha nem volt még akkora jelentősége, mint az ez év tavaszán következő voksolásnak. Eldől, hogy az öreg kontinens erős nemzetállamokra épülő integráció lesz, vagy egy legyengített tagországokra rátelepedő brüsszeli központ irányít majd. Eldől az is, hogy az unió tiszteletben tartja-e a nemzetállamok szuverenitását, vagy a nemzeteket felolvasztani óhajtó megközelítés nyer teret. Magyarország pozíciója világos: szerintünk Európa csak akkor lehet erős, ha azt erős tagállamok alkotják. Komoly erőfeszítések indultak meg annak érdekében, hogy az európai nemzeteket rávegyék arra: felejtsék el az identitásukat. Ezt úgy kívánják elérni, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül meg akarják változtatni a kontinens lakosságának összetételét. Az illegális migráció támogatása is pontosan ezt a célt szolgálja. Ezért kiemelten fontos, hogy egy teljesen más összetételű Európai Parlament és teljesen más összetételű Európai Bizottság alakuljon a választásokat követően, mint amilyen eddig volt. Mi nem akarjuk, hogy a földrészt elárasszák migránsokkal, és azt is egyértelműen kijelentettük, hogy Magyarország nem lesz bevándorlóország. Minden ellenünk irányuló támadásnak ez az oka.
– Hogy áll az EU gazdasága? A német növekedés megtorpant, a franciák és az olaszok évek óta egy helyben topognak, a britek ki akarnak lépni. Az Európai Központi Bank ráadásul befejezi gazdaságélénkítő államkötvény-vásárlásait. Mire lenne szükség ahhoz, hogy az EU visszanyerje versenyképességét?
– Engedni kellene a versenyt az unión belül is, nem pedig kommunisztikus javaslatokkal és szabályozásokkal leverni a tagállamok versenyképességét. A közép-európai országok korábban a probléma részét képezték, mára azonban a megoldás részeivé váltak. Régiónk a közösség jövőbeli bővülésének a motorja, ez nem kérdés. Az elmúlt évben a térség gazdasága az EU-s átlag duplájával nőtt. A közép-európai államok nagyon sokat tettek ezért, például azzal, hogy költségvetési és pénzügyi szempontból rendkívül fegyelmezetten viselkedtek. Ellentétben egyes nyugat- és dél-európai országokkal, amelyek fegyelmezetlenül gazdálkodtak, ezért az államháztartási hiányuk és az adósságuk nagy. Magyarországon a magyar emberek munkájának és a kormány összeszedett gazdaságpolitikájának köszönhetően be tudtuk vezetni a kontinens legkisebb mértékű adóit. A közép-európai emberek nagyon sokat dolgoztak, és kormányaik nem kevés politikai kockázatot felvállalva hajtották végre a versenyképesség javításához szükséges intézkedéseket. A nyugat- és dél-európai államok ahelyett, hogy megnéznék, mi szükséges a pénzügyi stabilizációhoz, a mi versenyképességünket akarják lerontani, például az adóharmonizáció kommunisztikus ötletével. Azt akarják, hogy mivel náluk nagyobbak a terhek, mi is növeljük az adómértéket, de erre nem vagyunk hajlandók. Amíg a belső versenyt szabályozási eszközökkel akarják korlátozni, nem valósulhat meg az európai versenyképesség javulása. A tagokat inspirálni kellene arra, hogy az átalakuló világgazdasághoz alkalmazkodjanak. A változó technológiák a siker alapfeltételeit jelentik. Ilyen például az ipar 4.0, a dolgok internete (IoT), a digitalizáció. Ezek ma már nem üres frázisok, hanem a mindennapi gazdaság részei. Aki nem tud átállni, vesztes lesz. Mi ennek jegyében azon dolgozunk, hogy a termelésorientált magyar gazdaságot egy fejlesztésorientált gazdasággá alakítsuk át, a Made in Hungaryből Invented in Hungary legyen. Az autóiparban ez már sikerült, de említhetném a szolgáltató központokat is. Korábban a legegyszerűbb típusú centrumokat telepítették Magyarországra, mára azonban már bátran idehozzák a legösszetettebb feladatok elvégzésére is képes központokat. Ez arra utal, hogy sokkal nagyobb hozzáadott értéket állítanak elő ezeken a területeken, mint korábban. A hazai gazdaságot sikerült átállítani egy új technológiai fázisra. A beruházások és a fejlesztések azt jelentik, hogy egyre több magyar embernek van biztos állása, kiszámítható jövője, így a családok időről időre léphetnek egyet előre.
– Jön-e februárban Putyin elnök Magyarországra, és ha igen, milyen témák kerülnek terítékre?
– A magyar–orosz kapcsolatok teljesen átláthatók, nem titkolunk semmit. Hazánk egy közép-európai ország, amely abban érdekelt, hogy a szomszédságában megtalálható összes nagyhatalommal pragmatikus kapcsolatokat tartson fenn. A magunk részéről megtanultuk a történelmi leckét: amikor kelet és nyugat között konfliktus volt, akkor Közép-Európa mindig veszített. Amikor mi egy kölcsönös tiszteleten alapuló kelet–nyugat kapcsolatot szorgalmazunk, akkor azt nem azért tesszük, mert az amerikaiak vagy az oroszok szekerét toljuk, hanem azért, mert ez a magyar érdek. Harmonikus kelet–nyugat viszonyból még sosem lett baj térségünk számára. A magyar–orosz kapcsolatban bevett dolog, hogy minden évben tartunk egy hivatalos felső szintű találkozót, az idén az orosz elnök budapesti látogatása lesz napirenden. Ez a látogatás azért is indokolt, mert Magyarország szoros energetikai együttműködést tart fenn Oroszországgal, és azt is ki kell mondani, hogy az onnan érkező gáznak nagy jelentősége van a magyar családok és a hazai gazdaság szempontjából. Ugyanis jól hangzik az alternatív gázbeszerzési források iránti lelkesedés, és valóban fontos lenne az egyoldalú függőség csökkentése, ám ennek előfeltételei vannak. Leginkább infrastrukturális tényezőkre kell gondolni, például a cseppfolyósított gáz fogadására alkalmas kikötőre vagy alternatív gázvezetékekre. Ameddig ezek az előfeltételek nem teljesülnek, addig nincs más lehetőség, mint a meglévő beszerzési források használata. Hiába követelik szövetségeseink és barátaink, hogy vegyük máshonnan a gázt, jelenleg nincs honnan: Horvátországban az LNG-terminál tíz éve várat magára, Romániában pedig egy amerikai–osztrák konzorciumon múlik, hogy kitermelik-e az új tengeri mezőkön az energiahordozót. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy alternatív forrásaink legyenek, kizárólag másokon múlik, hogy azok beszerzése megvalósul-e. Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, mivel az ország közép- és hosszú távú energiaellátását biztosítani kell. A hosszú távú biztonságos energiaellátás tekintetében a barátaink folyamatosan cserben hagyják Közép-Európát. Hiszen mi is történik? Egy Ukrajnát elkerülő, Oroszországot és Németországot közvetlenül összekötő gázvezeték építése zajlik. Minket folyamatosan arra szólítanak fel, hogy szakadjunk le az orosz gázról, közben az utóbbi idők legnagyobb európai energetikai beruházásának keretében egy évi több tízmilliárd köbméter kapacitású orosz–német cső épül. Beszéljünk nyíltan: Nyugat-Európa Oroszországgal együttműködésben jelenleg új szállítási útvonalat épít, de amikor a Déli Áramlat megvalósításával mi ezt akartuk elérni, Brüsszelben megálljt parancsoltak a projektnek, mondván: árt Ukrajnának. Miközben tehát a nyugat-európaiak az energiaellátás terén kizárólag a saját érdeküket nézik, Közép-Európát e téren már többször is cserben hagyták, hiszen megölték a Déli Áramlat koncepcióját, miközben az Északi Áramlat II. projektet kizárólag „üzleti” kérdésnek tekintik. Ez nyilvánvalóan a kettős mérce újabb esete, ami nem más, mint képmutatás.
– Szó esett Ukrajnáról, amelynek a keleti részén egy befagyott konfliktust látunk, és közeledik az elnökválasztás is. Hogyan befolyásolja ez a kárpátaljai magyarok helyzetét és hazánk biztonságát?
– Ebben az ügyben mi, magyarok ismét csak magunkra számíthatunk. Emlékezzünk: egy hónapon belül kétszer robbantották fel a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházát. Szövetségeseink közül senki sem emelt szót emiatt. Amikor az európai külügyminiszterek minden hónap elején összeülnek, Jemenről, Líbiáról és Észak-Koreáról beszélnek. Ezekről az országokról persze beszélni kell, de talán szintén beszélni kellene a kicsivel közelebb lévő Ukrajnában történő jogsértésekről is. A közvetlen szomszédságunkban, egy az EU-val társulási megállapodást kötött országban egy százötvenezres nemzeti közösséget képviselő szervezet székházát egy hónap alatt kétszer is felrobbantják. Senki sem szólt egyetlen szót sem. Akkor sem emelték fel a hangjukat, amikor a Mirotvorec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap halállistájára kárpátaljai magyarok kerültek. Akkor is némák maradtak, amikor az ukrán elnöki hivatal és a kijevi parlament honlapjára feltett petícióban a kárpátaljai magyarok deportálására szólítottak fel, és ennek támogatására gyűjtöttek aláírásokat. Azok, akik Magyarországról a 69 pontból álló Soros–Sargentini-jelentést írták, s az uniós eljárási szabályokat átírva fogadták azt el, mindezt szó nélkül hagyták. Ők azok, akik mindenféle közösségek érdekében rendkívül hangosan kiabálnak, ám semmit sem mondanak akkor, amikor a kárpátaljai magyar közösséget meglévő jogaiktól fosztják meg. Ebből is látszik, hogy csak magunkra számíthatunk, és pont ezért kell keménynek lennünk. Itt is le kell számolnunk a vesztesek logikájával! Nem azt kell néznünk, hogy A vagy B ország mit mond, hanem azt, hogy mi a magyar nemzeti érdek. Óriási rajtunk a nemzetközi nyomás – és akkor még visszafogottan fogalmaztam. Persze minden szövetségesünk elismeri, hogy nekünk van igazunk, ám a második tagmondatban rögtön hozzáteszik: ezt a kérdést ne vigyük be a NATO-ba, hanem oldjuk meg kétoldalú viszonylatban. Ez a téma azonban nem ilyen ügy. Egy nemzeti közösség jogainak elvétele nem lehet kétoldalú kérdés. Az ukránok a NATO felé is vállalták éves akciótervükben a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és bővítését. Ebben az ügyben kőkeményen ki kell tartanunk, ugyanis ha mi meghátrálunk, senki sem védi meg a kárpátaljai magyarokat. Azt is világossá szükséges tenni barátaink és szövetségeseink előtt, hogy mi erre nem geopolitikai kérdésként tekintünk. Számunkra itt százötvenezer magyar sorsáról van szó! Azt sem várhatja tőlünk senki, hogy ezt a témát amerikai, orosz vagy másmilyen szemüvegen keresztül nézzük, mi a kárpátaljai magyarokra csak magyar szemmel tudunk és akarunk tekinteni. A kormányt ebben a szituációban a legkevésbé sem érdekli, hogy mások mit gondolnak. Minket annak a százötvenezer kárpátaljai magyarnak a sorsa érdekel, akinek a jogait napi rendszerességgel korlátozzák. Sajnos ettől a kijevi elnöki adminisztrációtól már semmit sem várhatunk. Több mint egy éve teljesen világos, hogy az európai és NATO-előírások alapján az ukrán parlamentnek és kormánynak milyen döntéseket kellene hoznia a helyzet rendezése érdekében, de máig egyetlen lépés sem történt, mondván: az országgyűlésben nem tudják szavazásra vinni a kérdést. Érdekes módon a törvényt el tudták fogadni, annak módosítását viszont már nem. Ezért sem szabad engednünk, és a NATO-ban alkalmazott vétónkat sem szabad feladnunk. A labda az ukrán térfélen pattog, nekik kell a nemzetközi közösség által elvárt lépéseket megtenniük.
– Tegyük fel, Kijev enged a nyomásnak és teljesíti a nemzetközi elvárásokat, így Ukrajna NATO-taggá válhat. Mit szólna ehhez Moszkva?
– Ez a kérdés jelenleg rendkívül távoli. A NATO bővítése most a Nyugat-Balkán irányában van napirenden.
– Térjünk át a magyar–amerikai viszonyra. Az ellenzék az Orbán–Trump-találkozót kéri számon, mások a CEU ügyét hozzák fel. Milyen valójában ez a kapcsolat?
– Fontos leszögezni, hogy ma Magyarországon az USA befektetői alkotják a legnagyobb unión kívüli közösséget. Ezerhétszáz amerikai vállalat több mint százezer magyar embernek ad munkát. Az EU-n kívül az Egyesült Államok hazánk első számú exportpiaca. Mindezt jól mutatja, hogy az amerikai cégek egymás után hozzák ide a gyáraikat és a befektetéseiket. Az USA a szövetségesünk és a barátunk. A katonai együttműködésünk is kiváló, hiszen Magyarország a NATO elkötelezett tagjaként éppen most ajánlott fel száz újabb békefenntartó katonát (hatvanat Koszovóba, negyvenet Afganisztánba). A honvédség korszerűsítésével határidő előtt elérjük a GDP-arányos kétszázalékos kiadási és az azon belüli húszszázalékos fejlesztési arányt. Szerintünk jogos Trump elnök azon elvárása, hogy az európaiak is tegyenek meg mindent saját védelmi kapacitásuk bővítése érdekében. A politikai kapcsolatok is sokat javultak, hiszen a kölcsönös tisztelet talaján állva mi sohasem csatlakoztunk az Egyesült Államokat elítélő uniós kórushoz. Donald Trump megválasztása után ez egy viszonylag népszerű sportággá vált a hagyományos európai elit körében. Én magam például ezért sem vettem részt azon az EU-s külügyminiszteri értekezleten, amelyet közvetlenül a 2016-os amerikai elnökválasztás után hívtak össze. Emellett személyesen jeleztem a közösség külügyi főképviselőjének, hogy az USA külpolitikai lépéseit minősítgető nyilatkozatokat Magyarország mindig megvétózza. Nem látok olyan problémát, amely árnyékot vetne az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatokra. Felvetődött a CEU ügye, ám az nem egy kétoldalú, hanem egy magyar felsőoktatási szabályozási kérdés. Nálunk a felsőoktatási intézményekre vonatkozó jogszabályokat minden érintettnek be kell tartania. Soha nem minősítettem az amerikai oktatáspolitikai döntéseket, mert ez nem az én dolgom. Szerintem jogosan várjuk el cserébe, hogy más ország se minősítgesse a kizárólag nemzeti kompetenciába tartozó magyar felsőoktatási szabályokat, és főleg ne kérjen bennünket azok semmibevételére.
– Trump elnök nagyobb európai szerepvállalást sürgető kijelentése után élénkebb lett az uniós haderő körüli vita. Mi valósulhat meg a tervekből?
– Európa jól teszi, ha fejleszti a védelmi kapacitását, az eddiginél koordináltabb együttműködésre van szükség. Mi mindkét témában aktív szerepvállalásra törekszünk. A közelmúltban Airbus helikoptereket rendeltünk. Cseh oktatógépeket vásárolunk és cseh licenc alapján indítjuk újra a kézifegyvergyártást. Magyarország tehát nemcsak beszél az európai védelemgazdasági együttműködésről, hanem élen is jár e téren. Szerintem az a legfontosabb, hogy a jövőben se duplázzunk meg a struktúrákat, annak ugyanis semmi értelme, ha már létező NATO-rendszereket EU-s szinten ismétlünk meg. A legfontosabb cél, hogy Európa meg tudja védeni saját magát. Ennek első lépése, hogy képesek legyünk óvni a határainkat! Saját magunk megvédése ugyanis a saját határaink megóvásával kezdődik. Nekünk, európaiaknak – és ezen belül nekünk, magyaroknak – fenn kell tartanunk azt a jogot, hogy mi határozzuk meg azt, hogy kit engedünk be a határainkon.
– Brüsszel azt szeretné, hogy a Frontex vegye át a magyar határ őrzését.
– A Frontex valójában inkább hasonlít egy utazási irodára, mint egy határvédelmi ügynökségre. Ők „menedzselik” a migrációt, nem megállítják. Magyarország semmiféle hatáskört nem ad át sem ennek a szervezetnek, sem másnak. Itt is csak magunkra számíthatunk és magunkban bízhatunk. Ezért védik magyar rendőrök és honvédek a schengeni külső határt. Ha átadnánk a határvédelem jogát a Frontexnek, megnyitnák a határt a migránsok előtt. Nem azért építettük a kerítést, hogy ide bárki kénye-kedve szerint bejöhessen.
– Angela Merkel német kancellár a tagállamok ellenállásával szemben is a Frontexet küldené a külső határokra. Mennyiben befolyásolja ez a német–magyar viszonyt?
– Ez a kapcsolat kiváló. Magyarországon több mint hatezer német vállalat működik, amelyek összesen több mint háromszázezer embert foglalkoztatnak. Németországba irányul exportunk 27 százaléka, és az ottani cégek egyre nagyobb hozzáadott értékű tevékenységet hoznak hazánkba. Ez egy stabil alap. Van azonban egy kérdés, ahol mérföldnyire van a két kormány álláspontja, ez pedig a migráció. Mivel máshonnan nézzük a világot, ezért máshogy is látjuk a dolgokat, így ebben a témában feltehetően sohasem jutunk közös nevezőre. Már többször világosan elmondtuk, így Berlinben is pontosan tudják, hogy hozzánk semmilyen illegális bevándorló nem érkezhet. Sem délről, sem kvótákkal szétosztva nyugatról. A korábbi német migrációs döntéseknek persze vannak belpolitikai következményei, amelyeket mindannyian látunk. Ezek megítélése nem a mi dolgunk, ez a német választópolgárok dolga. Mi ragaszkodunk a szuverenitásunkhoz, amelynek szerves része a határvédelem.
névjegy
Az 1978-ban született politikus a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott.
1999-ben a Fidelitas győri szervezetének alapító elnöke volt.
A második Orbán-kormányban a miniszterelnök személyes szóvivőjeként tevékenykedett 2012. május végéig, amikor külügyi és külgazdasági államtitkárnak nevezték ki.
2012 júniusától a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkárságát vezette, júliusban a keleti nyitás politikájáért is felelős lett.
2014 szeptemberétől Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.
