Százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM (X)

PR Szponzorált tartalom
Az MVM Csoport idén tizennegyedik alkalommal adott át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományokat komoly segítő munkát végző civil szervezeteknek. A „Legszebb napom!” Élménynap kezdeményezés keretein belül már több mint egymilliárd forint támogatást osztottak ki. A rendezvény a pandémia miatt ugyan idén is elmaradt, a kicsik azonban nem maradtak szórakoztató, sztárokat felsorakoztató program nélkül.

Összesen 100 millió forint támogatást juttat az MVM 21 civil szervezetnek a „Legszebb napom!” Élménynap elnevezésű kezdeményezés keretében. A támogatásban részesülő hátrányos helyzetű és tartósan beteg gyermekek fejlesztését, gyógyítását és oktatását segítő alapítványokat idén az energetikai holding dolgozói választhatták ki szavazás útján. Csak az Élménynap program keretén belül az elmúlt közel másfél évtizedben így már egymilliárd forint forrást biztosított jótékonysági szervezeteknek az MVM.

„A pandémia ellenére is mindent meg kell tennünk azért, hogy a rászoruló, beteg és fogyatékkal élő gyerekek a lehető legjobb ellátásban, gondozásban részesüljenek.

Ezért fontosnak tartjuk, hogy a már nagy hagyománnyá vált Élménynappal és az ehhez hasonló jótékony akciókkal támogassuk a gyermekeket és családjaikat segítő szervezeteket” – mondta Jákó Eszter, az MVM csoportszintű kommunikációs igazgatója.

Fotó: MVM

Az MVM 14 éve rendezi meg a „Legszebb napom!” szlogent viselő Élménynap elnevezésű rendezvényét. Az esemény célja, hogy évente több mint 800 fogyatékkal élő, rászoruló és hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítson egy emlékezetes, programokkal, szórakozással teli napot. A járványhelyzet miatt a Millenárison elmaradt az esemény, de azokhoz az intézményekhez, ahol arra lehetőség volt, kisebb létszámban a szervezők házhoz vitték a gyerekeknek a programokat.

Az adományokat a megszokott módon eljuttatták a szavazáson kiválasztott szervezeteknek. A szórakoztató programot pedig a kimondottan az intézmények gondozásában lévő gyerekek részére, külön erre az alkalomra készült Élménynap kisfilm helyettesítette. Az egyórás műsorban olyan hazai fellépők szórakoztatták a gyerekeket, mint a The Biebers zenekar, Csatai Gergő lufizsonglőr, Kristály Márton vízgömbművész, illetve Végh Lajos homokanimációs művész.

Fotó: MVM

A 2021-ben támogatásban részesülő szervezetek:

• A Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány

• Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány

• Bethesda Kórház Alapítvány

• Gyermekleukémia Alapítvány

• SOS – Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa

• „Bice-Bóca” Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért

• Gyermekkori Autizmus Alapítvány

• Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány

• Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület

• Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány

• Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány

• Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület

• Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért

• „Nem maradsz egyedül” Alapítvány (Sztehlo Gábor Gyermekotthon és Fogyatékosokat Befogadó Otthon)

• Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány

• „Tölösi Péter” Alapítvány a leukémiás- és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért

• Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány

• ,,Kézenfogva” Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány

• Gyermekotthonunkban Élő Gyermekeink Jövőjéért Alapítvány

• Korai Fejlesztő Központot Támogató Alapítvány

• Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány

További híreink