Elindult az első egyetemi szintű startup képzés Magyarországon

PR szponzorált tartalom
Az első országosan egységes, egyetemi szintű összetett startup programjáról, a hazai innovációs környezet megújításáról és az új generációk bekapcsolódásáról kérdeztük Kölkedi Krisztiánt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal KFI Szolgáltatási Főosztály vezetőjét.

Friss hír, hogy a Hivatal kezdeményezésére elindult Magyarország első országosan egységes, egyetemi szintű összetett startup programja. Mi teszi ezt egyedivé, mit nyújt a Hungarian Startup University Program (HSUP) a fiatal tehetségeknek?

K.K.: A HSUP a két-három hetes gyorstalpaló tréningekkel szemben egy komplex, két féléves egyetemi kurzus. Nem az a célja, hogy „futószalagon legyártsunk” sok új startup vállalkozót, hanem hogy a fiatalokat megszólítva megismertessük őket az innováció világával, és átadjuk nekik a megoldásközpontú gondolkodásmódot. A hallgatók projektmunkát is végezhetnek, az üzleti mentorálás mellett ösztöndíjat is kapnak, és felkészülnek a kockázati tőke bevonására is. A projekt új eleme, hogy a nagyvállalatok jelentkezését is várjuk, akik szakmai mentorálással tudnak bekapcsolódni a projektcsapatokba. A HSUP mentorok három hónapig dolgozhatnak együtt egy vagy több hallgatói csapattal, személyes vagy online formában. Amennyiben egy cég fontosnak tartja a HSUP célkitűzéseit és hozzájárulna a hallgatók sikeres munkájához, partnerként kapcsolódhat a programhoz.

Arra a lehetőségre is felkészíti program a jelentkezőket, ha esetleg várat magára a siker?

K.K.: A HSUP esetében nagyon sokrétű képzésről van szó, így a második félévben a mentorálásnak természetesen része a kudarckezelés is. A kurzusban részt vevő mentorok már építettek cégeket, így az első félévben megszerzett elméleti ismereteket kibővítve a hallgatók konkrét gyakorlati tudást kapnak. Felkészülnek arra is, hogy a vállalkozások világa nem élménypark, ahol az élvezetes csúszdázás végén még egy nagy csobbanás is várja őket. Ez egy olyan terület, ahol hegyek-völgyek váltogatják egymást, kockázatos terep, ahol nagyobb eséllyel jöhetnek a kudarcok is – igaz, sokkal nagyobbat is nyerhetnek, ha kiváló terméket vagy szolgáltatást kínálnak és a kitartásuk szerencsével párosul.

Kölkedi Krisztián
Fotó: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

Arra is megtanítják a fiatalokat, hogy kezelni tudják a sikert és az ebből adódó belső konfliktusokat?

K.K.: A sikert néha még a kudarcnál is nehezebb kezelni. Ha egy gödör alján állunk és elkezdünk felegyenesedni, akkor már láthatjuk a gödör nyílását, a „fényt”, így könnyebb megtervezni, mit kell tennünk annak érdekében, hogy kimásszunk. Azonban ha hirtelen jön a siker, a csúcson állva nem mindig látjuk a hegy lábát, nem tudjuk, mekkorát lehet zuhanni.

Van-e ma Magyarországon elegendő kreatív üzleti ötlet, ami fokozhatja az innovációs teljesítményt?

K.K.: Ebben a kérdésben nagyon megoszlanak a vélemények: vannak olyan startup szakemberek, akik szerint kevés a jó ötlet, míg mások azt mondják, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Szerintem az igazság valahol a kettő között van. Az ötletgazdák gyakran nem elég alaposak, nem tudják, hogyan lehet sikeresen piacra vinni egy új terméket, szolgáltatást. Előfordult az is, hogy a startupper számára csak egy versenyen derült ki, hogy az elgondolása már évek óta létező valóság Magyarországon is. Újra csak az edukáció jelentőségét tudom hangsúlyozni: ha az új generáció ma lehetőséget kap, hogy megismerje az innovációs ökoszisztéma felépítését és működését, akkor számukra pár év múlva mindez már alapvető működési környezet lesz, és biztos kézzel hoznak majd létre új üzleti innovációkat. Erre a gondolkodásmódra persze a tapasztalt cégvezetőknek is szükségük van, mert sokan félnek letérni a már jól ismert, kitaposott ösvényről. Az ő szemléletük leginkább a jó példák megosztásával formálható, de támogató szolgáltatásokkal is motiválni kívánjuk őket, hogy új utakra lépjenek. Minden lehetőséggel élnünk kell, mert a vállalkozások erősödésével az egész ország versenyképessége nő.

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink